A román autóipar tavaly 33 milliárd eurós bevételt érhetett el, ami új csúcsot jelent. A helyi gyártók közül a Daciának nagyon jól szerepelt az uniós piacokon.
Az előzetes adatok alapján úgy tűnik, hogy minden idők legjobb eredményét érte el tavaly a romániai autóipar.
„A 2023-as árbevétel enyhén emelkedett a romániai autóiparban. Az első adatok 32-33 milliárd eurós szintet mutatnak, azonban ezek még nem véglegesek” – mondta a múlt évről Adrian Sandu, az ágazati cégek szakmai érdekvédelmi szervezetének (ACAROM) főtitkára a Maszol.ro magyar nyelvű, kolozsvári székhelyű hírportál szerint, amely a Ziarul Financiar romániai gazdasági lap hírét szemlézte.
Az eddigi rekordot a 2022-es év tartotta 31 milliárd euróval, az elmúlt években pedig másfélszeresére nőtt a szektor bevétele, 2015-ben ugyanis még 20 milliárd eurót tett ki. Igaz, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt 30 milliárdról 25,5 milliárdra csökkent, azt követően azonban behozta a lemaradást a román autóipar.
A 260 ezernél több embernek munkát adó ágazat a román gazdaság kulcsszereplője. Az exportnak hozzávetőleg a harmadát, a GDP-nek pedig a 13 százalékát adja. A két autógyártó, a Dacia és a Ford az ágazati árbevétel negyedét adja, a többi az alkatrész- és a gumiabroncs-gyártók hozzájárulása.
Az ország 20 legnagyobb üzeme közül 13 az autóipar területén működik. Az elmúlt hetekben az ágazati üzletemberek kemény kritikával illették a nagyvállalatokra kivetett 1 százalékos forgalmi adó bevezetését és a 2024-es roncsautó-programok költségvetésének megnyirbálását.
A Dacia egyébként jelentősen növelte újautó-eladásait az uniós autópiacokon. Az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint a múlt év első tizenegy hónapjában több mint 478 ezer Daciát helyeztek forgalomba, ami 21,5 százalékos emelkedésnek felel meg az egy évvel korábbi 400 ezer alatti szinthez képest. Ezzel a bővüléssel a márka bőven túlteljesítette az uniós autópiac közel 16 százalékos bővülését. A Ford - amely nem csak Romániában gyárt kocsikat - azonban kevésbé szerepelt jól, a márka 337 ezer új autót értékesített 2023-ban, ami 3 százalékkal marad el a 2022-es eladásokról.