A német Irmscher évtizedek óta foglalkozik Opelek tuningolásával, és még az sem szegte kedvüket, hogy a márkát bekebelezte a Stellantis. A jelenlegi Astrához már eddig is kínáltak komplett, sportos optikai kiegészítőket, most viszont egy, az eddiginél jóval vadabb készletet mutattak be.
Az Astra IRC fantázianevű alkotás egyelőre még csak egy tanulmány, és az Irmschernél még nem árulták el, hogy később gyártásba kerül-e ez az optikai csomag.
A szett nem túl visszafogott: a leglátványosabb elemek az óriási, a versenyautókéra emlékeztető szélesítések. A nagy hátsó szárnyról, a diffúzoros hátsó lökhárítóról és a mélyre nyúló, agresszív első lökhárítóról se a szerénység jut eszünkbe. Egyedi felnik és egy korrekt ültetés teszi teljessé a látványt.
Az egészet szépen kiemeli a manapság divatos, szürke szín, amit piros és fekete részekkel emeltek ki. Az Irmscher Astra egyébként baromi jól néz ki a tervek alapján, így kíváncsian várjuk, hogy miként mutat majd az első kész példány. Érdekes adalék, hogy bár az Irmscher szerint az inspirációt az IRC-autók adták, ez az Astra sokkal inkább néz ki túraautónak.
Némi plusz lóerő is jár majd az optikai mellé, 260 lóerőt szeretnének kihozni az autóból. A teljesítménynövelés módját nem részletezték, de valószínűleg arról lesz szó, hogy az alapból 225 lóerős rendszerteljesítményű, hibrid GSe 1,6 literes turbómotorját húzzák fel kissé.
Ez se kevés, de a látványos optika mellé több is elférne. Nem lenne rossz végre egy tényleg mérges Astra: a jelenlegi csúcsmodell 225 lóerős, ami sokkal kevesebb, mint a két generációval korábbi, 280 lóerős J Astra OPC.
Forrás: Irmscher