Itt a hatkerekű, páncélozott Toyota Land Cruiser

2024.04.30. 07:19

Vannak olyan helyzetek, amikor az embernek szüksége lehet valami nagyon erős, legalább hatkerekű és jellemzően katonai felépítményeket magával hordozó járműre. Ilyen ügyben ma már van több vállalat is, akikhez fordulhat, ilyen a dél-afrikai Armormax Defence is, akik nemrég dobták piacra a TAC-6 nevű modelljüket, készen bármilyen apokalipszisre.

Kapcsolódó
Ha vége a világnak, mi ezekkel megyünk tovább

Ha vége a világnak, mi ezekkel megyünk tovább

A világvége eddig sem maradt el, csak közelebb kerültünk hozzá. Ez a mi B-tervünk, ha járműről van szó.

  • Brutálisan túltervezett terepjárót tervezett a dél-afrikai Armormax Defence
  • A páncélozott, hatkerekű teherautó akár katonai és magán használatra is alkalmas
  • Az alapja a Toyota Land Cruiser 79, ezt módosították többek között a 6x6-os kialakításhoz
  • Hosszabb kabinnal és rengeteg extrával felszerelhető a típus, de az ára nagyon húzós
  • Akár 4,5 literes V8-as turbódízel is elérhető a TAC-6-ba, amivel a végsebesség 160 km/h

Az igény a francia különleges alakulatoktól érkezett. Olyan járművet szerettek volna, amely a lehető legtöbb körülmény között megállja a helyét, de kezeléséhez nincs szükség semmilyen speciális tudásra. Ennek fényében kezdte meg a munkát az Armormax és a Toyota Land Cruiser 79-et vették alapul a projekthez. Az autó vázát meghosszabbították, hogy hátul duplatengelyesre alakíthassák a szerkezetet. Ehhez bekerült még egy osztómű, hogy leghátra is eljusson, illetve variálható maradjon a hajtás és a differenciálművek kapcsolása.

Érdekes részlet, hogy az autó alatt laprugókat használnak, viszont opcionálisan akár 10 centiméterrel is képesek megemelni őket. A fékeket természetesen nagyobbra cserélték és a felnikből is bead-lockosat választottak, hogy véletlenül se csússzon ki a gumiból. A hajtáshoz a különböző csuklókat és kardánokat a Dana szállítja, ezek is speciális, kemény igénybevételre tervezett alkatrészek.

A hatkerék-hajtástól visszafelé haladva eredetileg egy ötsebességes kézi váltóban gondolkodtak, ám a bemutatást eltolták egy évvel, hogy a ZF-fel egy teljesen egyedi automatát is kifejlesszenek az autóba. Ez egy különösen strapabíró és túlméretezett váltó lett nyolc fokozattal, mely akár 1000 Nm forgatónyomatékot is elvisel tartósan. Ezt tekeri opcionálisan vagy egy 4,2 literes V6-os, vagy egy 4,5 literes V8-as turbódízel. Utóbbi 257 lóerő és temérdek nyomaték, így mozgat 2950 kilót a rövidkabinos felépítmény esetében. Ha szükség van a hosszabb utastérre, a súly 3080 kilóra emelkedik, miközben az autó össztömege elérheti akár a 7 tonnát is.

Valószínűleg ebben benne van az az utasszállító felépítmény, mellyel akár 28 ember is utaztatható bármilyen körülmények között. De az is hozzátehet a súlyhoz, hogy a hat méter hosszú autóra rendelhető B6 páncélozottság is, mellyel egy gépkarabélynak is ellenáll. Elérhető még temérdek kiegészítő, mint fegyverek, víztartály, több pótkerék és üzemanyagszállító egységek is. Az alap tank sem kicsi, ám a bővítettel 210+90 liter állhat rendelkezésre, mellyel a TAC-6 akár 2000 kilométer megtételére is képes lehet egyhuzamban.

A brutális TAC-6 a legtöbb terepen és környezetben helyt kell hogy álljon, ezért minden elemét túlméretezték. Az autó legalacsonyabb pontjai a differenciálművek, de azok is 26,5 centi magasan vannak a talajtól, míg az alváz 35 centire. A terepszögek elöl 40, hátul 38 fokosak, és ideális környezetben akár a 160 km/h-t is elérheti a bő háromtonnás dög. Ezekért a különleges képességekért elég jelentős összeget kell kicsengetni. Az alapváltozat 1 558 000 dél-afrikai randba kerül, ez átszámolva 30,5 millió forint, de egy páncélcsomaggal akár azonnal rálocsolhatunk további 1 296 000 randot, azaz 25,4 millió forintot.

Forrás: Carscoops

Az oldalról ajánljuk

Ha nem tolatva állsz be a parkolóhelyre, hamar kész a baj!
  • Közélet

Ha nem tolatva állsz be a parkolóhelyre, hamar kész a baj!

Az autózásban is el lehet spórolni dolgokat, de könnyen visszaüthet, ha rutinból parkolunk.

március 26., 06:00
Ha a Teslának Gigafactoryja van, akkor ez mi?
  • Hírek

Ha a Teslának Gigafactoryja van, akkor ez mi?

Óriási gyártóbázis épít a BYD. Már most 60 ezren dolgoznak, élnek ott, de 200 ezerre növelhetik majd a létszámot.

március 26., 06:01
Olcsó villanyautóból durva versenygép? Jön a Hyundai Insteroid
  • Hírek

Olcsó villanyautóból durva versenygép? Jön a Hyundai Insteroid

Egy Inster alapú versenyautóról mutatott néhány kedvcsináló képet a Hyundai.

március 26., 09:21
Az autósok agyát is összehabarják Trump cikk-cakkos vámfenyegetései
  • Hírek

Az autósok agyát is összehabarják Trump cikk-cakkos vámfenyegetései

Büntetővámok lesznek, csak nem tudni, kire vonatkoznak. E

március 25., 17:54
Még idén nyáron visszatérhetnek a V8-as Hemi motorok
  • Hírek

Még idén nyáron visszatérhetnek a V8-as Hemi motorok

Egy szivárogtatás szerint három különböző méretben kezdik meg a híres V8-as motorok gyártását.

március 26., 06:01
Olaszország kedvence volt az öreg Ypsilon, az újjal durván bezuhantak az eladások
  • Hírek

Olaszország kedvence volt az öreg Ypsilon, az újjal durván bezuhantak az eladások

A rendkívül gyenge eladásokat valószínűleg több tényező összjátéka okozza.

március 26., 12:32
Döbbenet! Úgy tűnik, tényleg kirúgja két futam után a szenvedő újonc versenyzőjét a Red Bull!
  • Hírek

Döbbenet! Úgy tűnik, tényleg kirúgja két futam után a szenvedő újonc versenyzőjét a Red Bull!

A Japán Nagydíjon így már Yuki Tsunoda lehet Max Verstappen csapattársa.

március 26., 07:48
Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat
  • Hírek

Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat

Havi háromezer forintot lehet spórolni az autók sz éjszakai töltéssel Floridában.

március 25., 16:13
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
  • Hírek

Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele

Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.

március 25., 06:00
A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben
  • Hírek

A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben

A kínai telefongyártó az autópiacon is nagyon sikeres hazájában.

március 25., 17:19
Mi történik, ha 23 ezer liter tej ömlik az útra? Büdös lesz
  • Hírek

Mi történik, ha 23 ezer liter tej ömlik az útra? Büdös lesz

Egy tartálykocsit vontató kamion felborult Baltimore közelében.

március 26., 14:40
Bréking: Itt a legújabb Nissan Leaf!
  • Hírek

Bréking: Itt a legújabb Nissan Leaf!

A harmadik generáció jelentősen más lesz, mint eddig.

március 26., 15:03
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
  • Hírek

Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen

Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.

március 25., 07:58
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
  • Hírek

Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t

Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.

március 25., 07:10
A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral
  • Technika

A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral

Azt akarták demonstrálni, hogy az új külön is megvásárolható motorjuk milyen könnyen elfér a kisebb motorterekben is.

március 25., 16:52
A Hyundai ráönt egy csomó pénzt az amerikai piacra
  • Hírek

A Hyundai ráönt egy csomó pénzt az amerikai piacra

A Hyundai és a Kia azt tervezi, hogy a jelenlegi 700 ezer darabos autógyártó kapacitást 1,2 milliósra növeli.

március 26., 13:40
Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról
  • Hírek

Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról

A sebességtúllépők mellett az ittas vezetők és a mobilozók is felkerülnek a visszaesők listájára.

március 25., 14:16
F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
  • Hírek

F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének

Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.

március 25., 10:20
Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral
  • Hírek

Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral

Az apró motornak elképesztően jó hangja van és egész hevesen mozgatja az autót, amibe beszerelték.

március 25., 15:12
Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal
  • Hírek

Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal

Trump belső terrorizmusnak nevezte, úgyhogy ennek megfelelően kezelik a helyzetet.

március 25., 14:24
Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél
  • Hírek

Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél

A márka 2025 végéig 10 országban nyitna kereskedéseket. Elsőként Németország, Norvégia, Dánia és Hollandia kerülhet sorra.

március 25., 11:44
Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen
  • Hírek

Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen

A Volkswagen eddig csak plug-in hibrid és lágy hibrid rendszereket kínált.

március 25., 11:54
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
  • Hírek

BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában

Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.

március 25., 09:27
H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford
  • Hírek

H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford

Jó vagy felesleges ötlet?

március 25., 13:07
Nissan bejelentések
  • Hírek

Nissan bejelentések

március 26., 14:58
Hyundai Insteroid 2025
  • Hírek

Hyundai Insteroid 2025

március 25., 11:33