Röviden:
- Ez itt egy 1962-es Corvette C1
- 30 éve vár türelmesen a takarításra
- Alig 18 ezer kilométer van benne
- Most végre nekiláttak, és nagyon alaposan letakarították
- Kiderült, hogy a Corvette gyönyörű állapotban van
Hihetetlen, hogy raktárakból és pajtákból olykor milyen csodálatos különlegességek kerülnek elő. A tulajok valamilyen okból régen elrakták őket, hogy majd később foglalkoznak velük, ezek az öreg autók pedig türelmesen várnak a sorukra, néha évtizedeken át.
Ez a hihetetlen Mercedes 190 SL hatvan éve várt türelmesen egy garázsban
Nem akármilyen SL-ről van szó: ez itt a 8-as alvázszámot viseli, tehát az egyik legkorábbi, még létező darab.

Sajnos gyakran előfordul, hogy hiába kerül elő egy kincsnek tűnő veterán a pajtából, a szakszerűtlen tárolás miatt már menthetetlen. Most szerencsére egy sokkal vidámabb autóról számolhatunk be: ezt az 1962-es, első generációs Chevrolet Corvette-et harminc éve rakták el későbbre, és az idő kegyes volt hozzá.
A vén Corvette az egész élete közel felét töltötte a sötétségben várakozva: tíz éve egy raktárban tárolták, előtte húsz évet egy pajtában lakott. A gazdája előtte se használta sokat, hiszen a 62 éves autóba mindössze 11282 mérföld, vagyis alig több, mint 18 ezer kilométer pörgött bele a hosszú élete során.
Most azonban előszedték a hibernált állapotból és a WD Detailingre bízták, akik nekiestek, hogy levakarják az autóról a három évtizednyi dzsuvát. Ilyenkor többen változatos rémségeket és egy szétesőfélben lévő romhalmazt vizionálnak, de a valóságban egyáltalán nem volt vészes állapotban a C1-es Corvette.
Az egész autót vastag, szinte rákövült kosz borította, sőt még egy mosómedve lábnyomait is fel lehetett rajta fedezni. Az azonban már elsőre is látszott, hogy a kosz alól egy decens állapotú Corvette kerül majd elő. Így is történt.
A mosás után már látszott, hogy ugyan vannak kisebb-nagyobb hibák, a C1-essel érdemes foglalkozni, mert egyben van. Érdemes megnézni, hogy az öreg vászontetőt milyen simán a helyére hajtogatják a srácok. Erről egyébként ők azt feltételezték, hogy korábban cserélve lehetett, hiszen feltűnően jó állapotban volt.
A belteret is gatyába rázták, majd következett egy polírozás. A végeredmény egy annyira gyönyörű, első ránézésre újszerű autó lett, hogy nehéz elhinni, hogy nem sokkal korábban hogy nézett ki. Szép munkát végeztek a WD Detailinges arcok, az biztos.
A korábban bemutatott, keveset futott Honda NSX kapcsán is említettem, hogy gyűjtői szempontból jól hangzik az alacsony futásteljesítmény, az autónak valójában igen szomorú sors ez. Gondoljunk csak bele, mennyi szuper élményről maradt le valaki, aki ennyi év alatt az egész világot körbejárhatta volna ezzel a szexi Corvette-el. Csak remélni tudom, hogy újra használni fogják, nagy kár lenne, ha továbbra is csak nézegetni lehetne.
Pajtalelet: ez az NSX 22 éve nem mozdult, úgyhogy megmozdították és letakarították
A koszos NSX-ben alig 3000 kilométer van, az átfogó tisztítás után egészen hihetetlenül néz ki.
Forrás: WD Detailing - Youtube

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Tesztek
Durrdefekt 180-nál, 30 millióvalTeszt: Denza Z9
Benzinnel és árammal is eszelős, de a veretésnél még jobban ért az erőből parkolás művészetéhez.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
