Beérett a védővám, drágább lett a Tesla Model 3

2024.07.11. 05:57 Módosítva: 2024.07.11. 05:57

  • A büntetővám mértéke ellenére nem emeltek jelentősen a Tesla Model 3 árán.
  • A júniusi árhoz képest mindegyik verzió 600-650 ezer forinttal drágult.
  • Míg az emelés nem jelentős, addig márkán belül csaknem versenyképtelenné vált a Model Y árai miatt.

A Tesla június közepén jelentette be, hogy megemelik a Model 3 árát az EU védővámja miatt. A büntetővám már július 4-én életbe lépett, a Tesla pedig nemrég a hazai Model 3 árát is frissítette. (Csak azért a Model 3-ét, mert azt hozzák Kínából. A Model Y-ok Berlinből, a többi pedig Amerikából kerül Európába.)

A Tesla a bünetővám átlag értékét, vagyis csaknem 21 százalékot kapott, viszont ennek csak töredéke vetül a vásárlókra – Magyarországon végülis mindenképpen. A június közepi árakhoz képest ugyanis csaknem 3,5 százalékkal drágább a sima Model 3, és a legnagyobb különbség itt is érezhető. A Model 3 Long Range esetében mintegy 2,9 százalékos árváltozásról beszélhetünk, a Performancenál pedig 2,7 százalékról. Ez forintban levetítve így néz ki:

 Modell  büntetővám előtti ár büntetővám utáni ár  különbség 
 Model 3 RWD  17 056 900 Ft  17 651 900 Ft 3,48%
 Model 3 LR  20 556 900 Ft  21 151 900 Ft 2,89%
 Model 3 Performance  22 369 900 Ft  22 964 900 Ft 2,66%

Ez átlagolva 3,01 százalékos növekedést jelent a modellpalettánál, vagyis átlagosan 600-650 ezer forinttal lett drágább - összegezte a villanyautosok.hu.

Míg az emelés a valós büntetéshez képest nem jelentős, addig a Model 3 helyzete nehezebb lett, főleg márkán belül. Az egyébként is sokkal kelendőbb Model Y így már kicsivel több mint 200 ezer forinttal drágább, míg a LR AWD pedig csaknem ugyanennyivel lett olcsóbb a Model 3-éhoz képest. De a Performance esetében is olcsóbb opció lett a Model Y, ugyanis a két modell legsportosabb verziója a bünetővám előtt ugyanannyiba került, de ezzel már a Model 3 közel 600 ezer forinttal drágább. LR RWD pedig nem kapható a Model 3-ból, míg a Model Y-ból már igen, ami talán az egyik legjobb lehetőség a négy közül.