1,5 éves gyerekkel az autóban menekült a rendőrök elől egy suzukis

2024.07.14. 09:40

  • A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedési rendőrei igazoltatni próbáltak egy Suzukist, de a sofőr továbbhajtott.
  • A menekülő autós végül frontálisan ütközött egy Skodával.
  • A Suzukiban a 21 éves K. Márió mellett egy nő és egy 1,5 éves gyermek is utazott, utóbbi gyerekülés nélkül. Mindhárman súlyosan megsérültek.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedési rendőrei 2024. július 11-én az M0-s Gyál közelében haladó szakaszán teljesítettek szolgálatot. 16 óra környékén az egyenruhások rutin igazoltatásra próbáltak kiinteni a forgalomból egy Suzukit, de a sofőr a rendőröket megkerülve elhajtott.


A menekülő autós a Nagykőrösi út irányába haladt, útközben három kisebb balesetet okozott. A hajsza végül a Hofherr Albert utca kereszteződésében ért véget: itt a Suzuki frontálisan ütközött egy vétlen Skodával. A Suzukiban a 21 éves K. Márió mellett egy nő és egy 1,5 éves gyermek is utazott, utóbbi gyerekülés nélkül. Mindhárman súlyos sérüléseket szenvedtek. A Skodában utazók nem sérültek meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt indított eljárást.

Forrás: police.hu