Melyik a legvagányabb amerikai rendőrautó?
- Az AAST idén is keresi a legvagányabb amerikai rendőrautót a 2025-ös falinaptárra.
- A naptárakból származó teljes bevételt a rendőrök családjainak megsegítésére szánják.
- A legszebb amerikai rendőrautóra július 29-ig lehet leadni a voksokat.
Az amerikai állami rendőrök szövetsége (AAST) idén is keresést indított a legmenőbb amerikai járőrkocsi után. Ebben az évben 49 állam járőrautói versenyeznek egymással. A legtöbb szavazatot kapott 13 rendőrautó az AAST 2025-ös falinaptárára kerül majd.
A szépségversenyen induló járművek között túl súlyban vannak a Dodge Chargerek és Challangerek, valamint a Ford Mustangok, de akad néhány az USA rendőri szerveit az elmúlt években ellepő hatalmas SUV-kből is. Így vannak a jelöltek között Ford Police Interceptor Utilityk (Explorer), Dodge Durangók és Chevrolet Tahoek is. Ami viszont igazán érdekes, hogy a szavazáson részvevő járőrautók között egyetlen elektromos autó szerepel, egy massachusettsi Ford Mustang Mach-E.

Úgy tűnik, hogy az USA-beli rendőri szervek alaposan kitettek magukért, amikor úgy döntöttek, hogy elindulnak az AAST pályázatán. Ugyanis csodálatos fotókat készítettek, jó megvilágításban, a háttérben megjelenítve az adott állam nevezetes építményeit, illetve tájait.
Az AAST az eladott falinaptárak teljes bevételét a saját alapítványának a jótékonysági tevékenységére fordítja majd. Ez az alapítvány többek között tanulmányi ösztöndíjat biztosít az állami rendőrségnél dolgozók gyermekeinek. Valamint segít a rászoruló, illetve nyugdíjba vonult járőröknek is.
A legvagányabb 2024-es állami járőrautóra, július 29-ig, hétfőig lehet szavazni ezen a linken. Neked melyik tetszik a legjobban?

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
