A levegő helyett a testedet fűtené a jövőben a Hyundai elektromos autója

2024.08.30. 09:58

  • Fűtőpanelekkel javítaná elektromos autói hatótávját a Hyundai.
  • A nemrég frissen fejlesztett panelek hatékonyabbak, mint elődeik.
  • 17 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, mint a hagyományos fűtés.
  • A panelek körbeölelik az autóban utazót.
  • -20 celsius fok mellett képesek három perc felmelegíteni egy embert.
  • A rendszert még csak tesztelik, de a gyártó szerint működik.

Új megoldást fejleszt a Hyundai az elektromos autók belterének hatékony fűtésére. Az eddigi hagyományos rendszerek a levegőt melegítették fel az autó utasterében, a Hyundai megoldása viszont a hideg levegő mellett az emberi testet melegítené fel hősugárzó panelekkel. A technológia nem teljesen új, és itt nem csak a hagyományos ülésfűtésre gondolhatunk, a Lexus RZ-ben például rendelhető extra a lábtérben elhelyezett infrapanel, amely melegíti az elöl ülők lábát.

A Hyundai megoldása hasonló, azonban egy új technológiát alkalmaznak. Egy egészen vékony, rugalmas panelt készítettek, amin karbon nanocsöveket helyeztek el. Ezek sokkal hatékonyabb hőleadásra képesek, mint az eddig használt szénszálas fűtőelemek, így még kevesebb energiára lehet szüksége azonos kondíciók mellett. A koreai vállalat a paneleket nem csak a lábtérben – a sofőr oldalán a kormány alatt – helyezné el, hanem az ajtókárpitban és a középső könyéktámasz alatt is. Ezzel lényegében az embert körbe érik a meleget sugárzó panelek, hátulról és alulról pedig ott az ülésfűtés.

A rendszer lényege, hogy az autóban viszonylag hideg marad a levegő, míg a panelek képesek felmelegíteni a testünket. Kísérletek szerint -20 celsius fokos levegő mellett a paneleknek mindössze három perc alatt képesek felmelegíteni az autóban utazókat. Emellett a rendszer jótékony hatása, hogy 17 százalékkal kevesebb energiát vesz igénybe, mint a hagyományos fűtőrendszer, így egy elektromos autó hatótávját sem vágja oda annyira, ha hidegben kell közlekednünk vele. A panel működés közben egyébként fel tud forrósodni, de mindben lesz egy biztonsági megoldás, miszerint ha a felhasználó hozzáér, akkor az azonnal lekapcsol.

A Hyundai egyébként már 2019 óta kínál hasonló – kevésbé fejlett – paneleket bizonyos piacokon. A most frissen fejlesztett rendszert egyelőre csak a Genesis Neolun koncepcióautóba szerelték be kísérleti jelleggel. A gyártó szerint a technológia működőképes és hamarosan megjelenhet a szériaautókban is.

Forrás: Carscoops