Pár hónap, és kezdődik a Flórián téri felüljárók teljes felújítása

2024.10.24. 16:47

  • 2025 elején végre elkezdődik a Flórián téri felüljárók régóta halogatott felújítása.
  • A pályázatot 2,1 milliárd forintos ajánlattal a KM Építő Kft. nyerte.
  • Az éritett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani, és az 1-es villamos menetrendje is módosul.

A Flórián téri felüljárók régóta rettenetes állapotban vannak. A felújításuk öt évvel ezelőtt, még Tarlós István idejében merült fel először, de a munkálatok többszöri halasztás után sem kezdődtek el. Ez viszont 2025 első hónapjaiban végre megváltozik - írja a HVG.

kép 2024-10-24 142351700.png

A BKK még márciusban jelentette be a hírt, hogy a fővárosi közgyűlés megszavazta a felújításhoz szükséges források: azt a 2,3 milliárd forintot költik erre, amit visszapereltek az elektronikus jegyrendszer kiépítésével megbízott cégtől. Ezután pályázatot írtak ki a kivitelezők között, aminek nemrég megszületett az eredménye.

A kiírást 2,1 milliárd forintos ajánlattal a KM Építő Kft. nyerte, de a további költségekkel együtt (mint a kötelező tartalékkeret, a műszaki ellenőri díj, a hatósági díjak, stb.) a munkálatok körülbelül bruttó 3 milliárd forintba kerülnek majd. Most a szerződéskötés következik, ami várhatóan az év végéig lezárul.

A Flórián téri felüljárók felújítása 2025 első negyedévében kezdődik, és körülbelül egy évig tart. Ezalatt az éritett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani, és az 1-es villamos menetrendje is módosul.