- Négy év után frissítést kap a Skoda Enyaq.
- Az új dizájn kiemelkedő eleme a Tech Deck fekete maszk és az átdolgozott lökhárító, amelyek a légellenállást is javították.
- A beltérben minimális változtatások vannak: új kormánydizájn, bővített alapfelszereltség, egyebek között háromzónás klíma, ülés- és kormányfűtés.
- Az akkupakk nettó mérete 59 vagy 77 kWh, a hatótáv 437–586 kilométer, a Coupé verziók esetében 446–596 kilométer.
- Töltési teljesítmény: 175 kW (összkerekes), 165 kW (60-as), 135 kW (sima 85-ös), mindegyik 10-ről 80 százalékra fél óra alatt tölthető.
- Csütörtöktől rendelhető 44 ezer eurós indulóárral (18,23 millió forint), hazai ár várhatóan ennél magasabb lesz.
A Skoda Enyaq lassan, de biztosan Európa egyik legkelendőbb villanyautója, már több mint 250 ezer darabot adtak el belőle. A 2021 óta kapható modellhez négy év után érkezik a frissítés, amivel megkapja a Skoda új, Modern Solid formanyelvét, valamint pár plusz fejlesztést, hogy ismét frissnek hasson a cseh villany-SUV.
A legszembetűnőbb változás a teljesen újragondolt orr rész, amit már az új dizájnnyelv alapjaira rajzoltak. Megkapta a Tech Deck-nek nevezett fényes fekete maszkot, ami kistestvéréről, az Elroqról lehet ismerős. Az átdolgozott lökhárítóval nem csak a megjelenésen, hanem a légellenállási együtthatón is javítottak, ami 0,264-ről 0,245-re csökkent, a Coupé esetében pedig 0,234-ről 0,225-re, amivel pár plusz kilométert nyert a gyártó.
A beltérben minimálisan újítottak, a kormánykerék más dizájnt kapott, ezt leszámítva csaknem minden ugyanaz. A kormány mögött továbbra is egy 5 colos digitális műszeregység van, ami fölé extraként kérhető a Head-Up kijelző. A központi kijelző maradt óriási 13 colos méretű. Viszont ami félig új, az a bővített alapfelszereltség: a háromzónás klíma, a hangulatvilágítás, a kormány- és ülésfűtés és a kulcs-nélküli indítás már mind alap része.
A csomagtér 585 literes, a Coupé esetében pedig 570 literes, vagyis itt nem történt változás.
Az új modell 59 és 77 kWh-s akkupakkal lesz kapható, amiből az előbbi 437 kilométert, az utóbbi pedig 586 kilométert képest megtenni. A Coupénál 446 és 596 kilométerrel számolhatunk. A most kifutó Enyaq 80 WLTP hatótávja 510 kilométer, a 60-asé pedig 390.
Az Enyaq 60 csak egy elektromotoros verzióban kapható, míg a 85 összkerék meghajtással is, ennek hatótávja 549/558.
Töltés terén a 85x (ez az összkerekes neve) 175 kW-s töltési teljesítményre képes, míg a 60-as 165-re, a sima 85-ös pedig 135-re. Mindhárom esetében a 10-ről 80-ra való töltés fél óra alatt letudható (optimális esetben).
A frissített Enyaq csütörtöktől lesz megrendelhető 44 ezer eurós indulóárral, ami 18,23 millió forintnak felel meg. Hazai ára még nincs, de biztos, hogy ennél drágább lesz, ugyanis a legolcsóbb Enyaq 85 listaára jelenleg 25,78 millió forint.