Mindjárt kezdődik: a Flórián tér felé csak, ha muszáj
- Felújítják a Flórián téri felüljárót, emiatt jelentős változások lesznek a közlekedésben.
- A BKK összeszedte, mire számíthatnak az autósok.
- A Megyeri híd sokaknak opció lehet az Árpád híd helyett.

Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi változásokat hoz az autóval közlekedők számára. Az előkészítő munkák február 14-én kezdődnek, de jelentősebb változásokra csak március 1-jétől számíthatnak a járművezetők – közölte a napokban a BKK.
Íme a kotta:
- Február 10. és 13. (hétfő és csütörtök) között a Pacsirtamező utcában (a Kiscelli utca és a Vörösvári út közötti szakaszon) javítják a burkolatot, ezért váltakozó sávlezárásra kell számítani. A munkaterület mellett irányonként két forgalmi sáv járható.Február 11-én (kedden) az északi felüljárón szalagkorlátot javítanak, ezért a belső sávot reggel 8-tól 14 óráig lezárják.
- Február 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken) az Árpád híd felé vezető felhajtón a két sávból a szélsőt lezárják, a közlekedés a belső sávon haladhat.
- Február 13-án, csütörtökön az Árpád híd budai hídfőjénél, a Pest felé vezető oldalon a belső sávot rövid szakaszon lezárják, a forgalom a középső és a szélső sávban haladhat majd.
- Február 14-től 21-ig lezárják a Szentendrei úton befelé a belső sávot a Flórián tér előtt a Kórház utcánál. Napközben lezárják a külső sávot a Pacsirtamező utcában kifelé a Flórián tér előtt, valamint a Flórián téren az Árpád híd felé a Pacsirtamező utca után. Lezárják napközben a belső sávot az Árpád híd Flórián téri lehajtójában a Vörösvári út felé, valamint a Pacsirtamező utcába kanyarodó külső sávot.
- Február 21-től 28-ig lezárják a Vörösvári úton befelé a Szentendrei útra balra kanyarodó sávot, valamint mindkét irányban lezárják a belső sávot a Szentendrei úton a Flórián térnél. Az Árpád híd Flórián téri lehajtójában nem lehet visszafordulni. A Szentendrei utat a Pacsirtamező utcai visszafordulón keresztül lehet elérni. Sávlezárás nehezíti a közlekedést az Árpád hídi felhajtón.
- A kivitelező öt ütemben végzi el az ideiglenes forgalomtechnika kialakításához kapcsolódó feladatokat. Február 14. és 28. között legfőképp csúcsidőn kívül, 9 és 15, illetve 19 és hajnali 4 óra között dolgozik hétköznapokon és szombatonként. A munkavégzés éppen aktuális helyszínét a közlekedés biztonsága érdekében a kivitelező elkeríti. A BKK kéri az arra közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek, amikor a munkaterület mellett elhaladnak. Az előkészítő munkák közé tartozik:
- az ideiglenes táblák kihelyezése, a jelzőlámpák áthelyezése és a forgalomterelések burkolatjeleinek felfestése;
- az útszegélyek elbontása és újak építése a sávbővítések miatt;
- az útalap-betonozás és a kötőréteg-aszfaltozás, valamint
- a buszmegálló áthelyezése a Kiscelli utcánál.
Akkor mégis merre?
A felüljáró-felújítás első üteme két héttel később, március 1-jén, szombat hajnaltól esedékes, amikor a kivitelező lezárja a déli hidat, ahol jelenleg Pest felé tart a gépjárműforgalom.
A Szentendrei útról az Árpád híd, illetve Pest felé:
- A Szentendrei úton Pestre közlekedők a Pacsirtamező utcában ideiglenesen kialakított visszafordító segítségével – két sávon – is felhajthatnak az Árpád hídra. A BKK kéri az autósokat, hogy ha már a felüljáró felhajtójánál nehezebb haladást észlelnek, akkor a felüljáró helyett a Flórián téri csomópont után kialakított visszafordítón keresztül hajtsanak fel a hídra.

- Elkerülve a felüljárónál várható torlódásokat, Észak-Buda felől érdemes a Megyeri hídon át megközelíteni a belvárost.
- A Szentendrei úton érkezőknek fontos információ, hogy a városközpontba tartó buszsávot ideiglenesen meghosszabbítják a Flórián térig.
Az Árpád híd, illetve Pest irányából a Szentendrei útra:
- A déli felüljáró lezárása miatt Pest felől – Szentendre irányába – egy sávval csökken a közúti kapacitás, és ugyancsak torlódás várható.
- Ugyanakkor a Szentendre felé haladók vagy a felüljáró alatti csomóponton keresztül közlekedhetnek, vagy választhatják a Megyeri hidat is az úti céljuk eléréséhez.
A Bécsi út felől a Szentendrei útra:
- A Bécsi út felől a Flórián térnél megszűnik a közvetlen balra kanyarodási lehetőség a Szentendrei útra, de a Pacsirtamező utcai új, ideiglenes visszafordulón keresztül elérhető lesz.
A forgalomkorlátozások és ideiglenes változások miatt a BKK kéri az arra közlekedőket és az agglomerációból érkezőket (vagy oda tartókat), hogy ha lehetőségük van, a felújítás idején a közösségi közlekedést, azon belül is elsősorban a kötöttpályás járatokat vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését. A BKK a felújítás időszakára az 1-es villamos sűrítését tervezi.
A felújításhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni, illetve a BKK Info a szokásos csatornáin mindennap megosztja az aktuális tudnivalókat.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Tesztek
Durrdefekt 180-nál, 30 millióvalTeszt: Denza Z9
Benzinnel és árammal is eszelős, de a veretésnél még jobban ért az erőből parkolás művészetéhez.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
