Beszüntetheti Kínában a villanyautók forgalmazását a Porsche

2025.04.28. 16:35

  • Borzalmasak a Porsche eladásai Kínában: csak 2025 első negyedévében 42 százalékkal estek vissza az eladások.
  • Oliver Blume, a Porsche vezérigazgatója elmondta, hogy fontolgatják, hogy kivonulnak a kínai piacról az elektromos autóikkal.
  • Egyelőre még kivárnak, de az már most biztos, hogy az árversenybe nem szeretnének beszállni.

A Porsche kínai eladásai 28 százalékkal estek vissza 2024-ben: a német gyártó kevesebb mint 80 ezer autót adott el tavaly a hatalmas ázsiai országban. Ennél rosszabbul alakult 2025 első negyedéve: a kereslet 42 százalékkal esett vissza az előző évihez képest. Utóbbi számszerűsítve 9471 eladott Porschét jelent három hónap alatt.

Nem a benzines, hagyományos Porschék lettek kevésbé vonzók a kínai ügyfelek számára. A zuhanó eladásokat a villanyautók iránti kereslet visszaesése okozza. Ennek a fő oka az, hogy a kínai gyártók egyre jobb és versenyképesebb alternatívákat kínálnak. Mindez az olyan gyártók elől szívja el a levegőt, mint például a Porsche.

Például már a Xiaomi is kínál olyan villanyautót, ami hatótávban és teljesítményben – erősen elvileg – tudja azt, mint egy Porsche Taycan. A Shanghai Auto Show-n a Porsche vezérigazgatója, Oliver Blume elmondta, hogy hogyan szeretnék kezelni a visszaesett eladásokat.

Blume elmondta, hogy a következő két-három évben derül ki, hogy a Porsche villanyautói mennyire piacképesek Kínában. Úgy tűnik, hogy amennyiben drasztikusan visszaesnek az eladások, a Porsche befejezheti a villanyautók értékesítését Kínában. Az eladásokat még árnyalhatja az érkező elektromos Cayenne és elektromos 718.

Mivel a Porschénak nincs olyan modellje, amit kimondottan Kínának fejlesztettek, ezért egy esetleges kivonulás se érintené őket olyan nehezen. A BMW-nek, a Mercedesnek és az Audinak – AUDI néven – vannak ilyen modelljeik.

Elmondták, hogy a Porsche nem kíván beszállni az árháborúba, vagyis a csökkenő kereslet miatt semmiképp nem szándékoznak alacsonyabb áron eladni az autóikat. Blume odaszúrt a Xiaominak is: az SU7-et nem tekinti a Taycan közvetlen konkurensének, mivel szerinte vezethetőség szempontjából a két modell nem összehasonlítható.

Forrás: Automotive News / Motor1