Brutális Imprezák Londonban

2008.07.22. 15:31

A Subaru Impreza kultusza Japánon kívül Nagy-Britanniában a legerősebb, nem csoda, hogy az alapkivitelben is félelmetesen erős WRX három különleges változatot is lelepleznek a Londoni Motor Show-n.


Galéria - kattintson a képre

Gyakorlatilag az Impreza legerősebb kiviteleit készítette el a Subaru, és brit partnere, a gyártó raliautóit előállító és versenyeztető Prodrive. A csúcsot a WRX STi 380S jelenti: ahogy a típusszám is jelzi, a 2,5 literes turbós boxermotor teljesítményét itt az eredeti 300-ról 380 lóerőre növelték, és ehhez igazították az autó fékeit, futóműveit, valamint aerodinamikai kialakítását.,


Galéria - kattintson a képre

Ez a kivitel egyelőre csupán tanulmány, viszont két másikat is kiállítanak, amelyek az év végéig gyártásba is kerülnek. Ezek közül a gyorsabb, és persze drágább változat, az STi 330S lényegében a tanulmány kevésbé kihegyezett változata lesz, 330 lóerős motorral, és valamivel visszafogottabb optikai tuninggal. Ez a kivitel a mezei STi-nél 0,4 másodperccel rövidebb idő, 4,4 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-s tempót, ugyanakkor a végsebesség marad 250 km/h.


Galéria - kattintson a képre

A Prodrive-nál persze nem csak a legerősebb utcai Imprezát, az STi-t vették kezelésbe, de az egy fokozattal gyengébb WRX-et is: ezen alapul a WRX-S kivitel, amelynek 2,5 literes motorjából az eredeti 230 helyett 252 lóerőt csaltak elő. A váltóhoz itt sem nyúltak, így a 209 km/h-s végsebesség ezúttal sem változott, viszont a gyorsulási idő ezúttal is javult, méghozzá érzékelhető mértékben: a tuning után az autó 6,5 helyett már 5,5 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-s tempót.

A két Prodrive Imprezát állítólag már szeptembertől meg lehet majd vásárolni a brit Subaru kereskedésekben, viszont arra viszonylag kicsi az esély, hogy Európa többi országában is találkozhatunk ezekkel a típusváltozatokkal.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.