A 6,75 literes nyolchengeres valódi őskövület, mégis évekig szolgálhat még a Bentley legdrágább luxusautóiban.
A központi verézlésű, könnyűfém blokkos motort 1952-ben kezdték tervezni a Rolls-Royce és a Bentley modelljei számára, hogy leváltsák az 1922-ből származó korábbi, hathengeres motorcsaládot. A teljes egészében saját tervezésű V8-as a Rolls-Royce Silver Cloud és a Bentley S2 típusokban mutatkozott be 1959-ben, még 6,25 literes hengerűrtartalommal, majd az 1970-es években jelent meg a ma is használt, 6,75 literes változat. Bár a gyártó sokáig nem adott meg a teljesítményre vonatkozó adatokat, az első változatok maximum 200 lóerősek lehettek, jelenleg azonban létezik 530 lóerős, két turbófeltöltővel lélegeztetett kivitel is, és ami még meglepőbb, az öreg nyolchengeres az alapkonstrukció megváltoztatása nélkül teljesíti az összes érvényben levő károsanyag-kibocsátási normát. A Rolls-Royce és a Bentley szétválása óta a nyolchengerest már csak ez utóbbi cég használja, de az is az öreg V8-as hírnevét jelzi, hogy a BMW a Rolls-Royce Phantom V12-esét épp ugyanekkorára - 6,75 literesre - szabta, nyilván nem véletlenül.
A ma gyártott személyautó-motorok közül a Bentey V8-asát tartják a második legöregebbnek - csak a Chevrolet egyes V8-asainak gyökerei nyúlnak távolabbra a múltba - ennek ellenére valószínű, hogy még évekig gyártásban marad, bár azt egyelőre nem tudni, hogy az Arnage sorozat utódaiba is ez a klasszikus blokk kerül-e, vagy ott is felváltja a Volkswagentől származó négy hengersoros W12-es.