Ferrari F40 és 1000 lóerős Ford

Lord Edward Montagu szerencsés fickó. Nem elég, hogy lord, és ebből fakadóan Dél-Anglia jó része az ő tulajdona, ráadásul alanyi autóbuzi családban nőtt fel. Annyira, hogy az itt látható autó a kertben felállított múzeumban van, bármikor megcsodálhatja.

De ne szaladjunk ennyire előre. Kötelességünknek eleget téve ellátogattunk Angliába, hogy az életünk árán is vénán szúrjuk az olvasókat a motorizáció születéséről szóló információkkal. Eltöltöttünk két csodálatos napot Goodwoodban, vezettünk Bristolt, kipróbáltuk az Ariel Atomot, véletlenül aludtunk a Hiltonban, és megkaptuk a Világ Legkevesebbet Futott Bérautóját, az Astrát. Vauxhall Astrát. Normális ember ennyi kaland után hazaindult volna, mert az eddigiek is feldolgozhatatlanul sok élményt adtak – gyakorlatilag még mindig sokkosak vagyunk. Szóval rendes ember ilyenkor elment volna haza, de mi nem adtuk fel, hanem egy újabb egész-nap-nem-eszünk és lerohad-a-lábunk napot töltöttünk a dél-angliai sztrádákon és körforgalmakban, csak hogy megnézzük a világ – szerintünk – legjobb autómúzeumát a Montagu család kertjében, Beaulieuban (Ejsd: bjúli). Ja, Csikós csokit csent a kantinból.

Húsz mérföldre van az első. Onnan követed a barna táblákat, át a körforgalmak és autópályák sűrű hálójában, és végül behajtasz egy kertkapun. Elolvasod, hogy óvatosan az állatokkal, szokva vannak a kocsikhoz, de azért mégis. Szóval elkocsikázol pár mérföldet kecskék, birkák és lovak között – gyakorlatilag Montagu gróf kertjében. Nem hiszed, hogy jó helyre érkeztél, visszafordulnál, Csikós is egyre bizonytalanabb, és akkor meglátod ezt:

És akkor beugrik ez.

Ja, hogy akkor mégis jó helyen járunk? Lesz itt csomó érdekes cucc a múltból! Istenem, mióta szeretnék eljönni ide. De arra, ami ténylegesen látható és tapintható, nem voltam felkészülve. Meg sem kísérlem a múzeumban látható tárgyakat egyesével bemutatni, némelyik önállóan is megtölt egy-két könyvespolcnyi könyvet, nem még az egész egyben. Szóval ez kedvcsináló, így kell olvasni.

Térjünk vissza a Lordhoz, mármint Johnhoz, a mostani Edward édesapjához, aki nem volt más, mint a második Lord Montagu of Beaulieu (1866-1929). Szép név, de nem ettől érdekes az ember, hanem amit az autózásért tett. Versenyzett, és erre a célra építtetett kocsit magának: ma Mergának mondanánk. Kiharcolta, hogy a sebességkorlátozást emeljék fel 12-ről legalább 20 mérföldre. Sokat tett, hogy legyenek nagy sebességű autópályák, kész tervei voltak, bár az első angliai sztráda csak 1958-ban – jóval halála után – készült el. Az ő titkárnője volt Eleanor Thornton. Ő attól érdekes, hogy Thornton kisasszony állt modellt a Rolls-Royce-nak a Spirit of Ecstasyhoz. A lord volt azon kevesek egyike, akik a saját gyászjelentésüket olvashatták a The Times-ban, ugyanis többnapos lebombázós hajótörést is túlélt, Indiába menet, ahol katonaként szolgált.

Fia, Edward (Harmadik Lord Montagu of Beaulieu) tehát a fentiek ismeretében kijelenthető: benzinvérű. Ő kezdte a kiállítást három szerény járművel: 1899-es Daimler, 1895-ös Leon Bolee Tricar és 1898-as Benz. Az egyik kiadványában a képaláírásban úgy emlékszik vissza ezekre az időkre, hogy az egész terem benzinszagú lett a három őslénytől. Ugyanitt van egy kép, ahol őlordsága a saját tulajdon kezével csutakolja a hajópadlót a megnyitó előtt, ami már a bővített kiállítás és új múzeum megnyitója: 1959 április 5. Ekkorra a házi kendácskiállításbol Montagu Motor Museum lett. A gyűjtemény nőttön-nőtt, a támogatók is szaporodtak, a Brit Autógyárak Szövetsége is így került itt képbe. 1972-re akkorára nőttek, hogy egy szép nyári napon (július 4.) megkapták lényegében mindenki támogatását és a National Motor Museum címet (Nemzeti Autómúzeum). Lelkesítő mi?

Ezt az intézményt ne úgy tessék elképzelni, mint az itthoni Közlekedési Múzeumot, ahol a fő attrakció egy láncszem a lebombázott Lánc-hídból. Meg egy Mávautos sapka, esetleg pár rozsdás felni valami Pobjedáról. Nem.

Itt magasvasút viszi körbe a látogatót – az épületen belül is, de csak ha el tetszett unni a veterán buszt, ezt itt ni.

A belépő teremben – akarom mondani előszobában – a Jaguar Jamboree nevű kiállítás kapott helyet, biztosan nem tetszenek kitalálni, Jaguárokról szól. Három fontos dolog van, az egyik egy Swallow-kasztnis Austin. Ez egészen a gyökerekig megy vissza, ugyanis ez a Jaguar kettővel ezelőtti neve. Először oldalkocsikat gyártottak motorokhoz, majd jöttek a kasztnikészítős évek. Innen származik ez az Austin is, aminek külön érdekessége, hogy első gazdás, nem restaurált. Ilyen maradt. Ekkor SS lett a cég neve (Swallow Sidecar), amit a második világháborút követően – nem meglepő – megváltoztattak: ismét Jaguar lett.

A másik számomra érdekes cucc az XJ220-as volt, eddig sosem láttam élőben, most meg igen. Nagy, széles, lapos, álltában is gyorsnak néz ki, de a kapitalizmus betett neki. Összesen 280 darab talált gazdára, de nem a V12-vel – ami az eredeti prototípusban szerepelt –, hanem turbós V6-tal. A harmadik Nick Mason (Pink Floyd) tulajdonában áll, és egy D-type Le Mans-ban indult változata, egy a valaha készült 48-ból.

Bemegyünk. Zokogunk. Lapozzon!