Szemre szinte újak. Papíron már-már Ferrarik. Kényelmük egy luxusvilla nappalijáé. Az áruk egy Opel Astráé. A csábítás összes trükkjét bevetik, amit csak el lehet képzelni. De álljunk ellen nekik. Minden erőnkkel.
Balázs egyik kollégám ismerőse. Évtizedek óta tűrhető munkahelye van, félre tudott tenni némi zsét. Egészen mostanáig mindenféle átlagosan motorizált Mercedesei voltak. De úgy döntött – mivel tíz éven belül nyugdíjba megy, és ki tudja, azt követően mi lesz – vesz magának egy ajándék-autót. Nagyon erőset. Nagyon gyorsat. Nagyot, bőröset, nagyon fullextrásat. Hogy egyszer az életben, amíg lehet, megízleljen egy ilyet. Persze, mivel nem milliomos, szó sem lehet új kocsiról. Eladja a mostani Mergát, hozzáteszi az összespórolt egy-két misit, és vesz egy AMG-t. Vagy egy M-et. Esetleg egy S6-ot. Valamit, amitől újkorában még a németeknek is szikrázott a szemük. És most is megrebben a szájuk széle, amikor elhúz az autobahnon.
Amikor ilyen autókra terelődik a szó, csak bólogatni tudok. Esetleg sóhajtozni is, vagy lelkesen túlordítani az ötletgazdát, de ilyen érdekes témánál igazából már minden az elfogyasztott alkohol függvénye. Mert hiszen ki ne vágyna ilyen kocsira? Gyilkosan erős motor, selymes rugózás, finom bőrök az ülésen, ha nem is a legdurvább, de azért jelentős forgalmi jelenlét. Igen, a kicsit használt német überlimuzin csodás cucc, de igazából valami szteroidos Cadillac, egy Hemi-motoros Chrysler se rossz helyette, mert hát ezek az autózás Szent Kelyhei. Akinek ilyen kocsija van, az nem lehet lúzer. Akinek ilyen kocsija van, annak sose kell többet kiszállnia belőle, hiszen az ilyen kocsi túlméretezett, örökéletű. Akinek ilyen kocsija van, az egy másik, szebb dimenzióban mozog, ami tele van szabadon lecsapható bombanőkkel, heti egynapos munkaidőkkel, éjszakába nyúló partikkal, sós, francia Riviéra-illatú fuvallatokkal, kabóca- és tücsökénekkel.
Szinte karnyújtásnyira van mindez. Ötmillió táján ebben a szegmensben olyat kapsz, hogy nyulat fogsz. Hatéves AMG-Merci, ötliteres motorral szerelt ML-masztodon, ötéves M5-ös BMW, 4,2-es, V8-as, tiptronic-os, quattro Audi A6 kombi 2005-ből? Micsoda iszonyat jó autók, mekkora menés, mekkora villantás... Mennyit is mondtam? Ötmillió? Egy új Astra ára – persze alig valamivel a fapad szintje fölött. Felfoghatatlan, miért nem vesz mindenki ilyet. Mindenki. Hiszen tele van velük a net, csak ki kell nyúlni értük.
Úgy tűnik, Balázs rátalált egy – igazából teljesen őrizetlen – titokra. Meg is van rá a pénze. Egy-két nap, és impulzívan vesz. Ő lesz a legboldogabb ember a világon. De azért gyanús, nagyon gyanús. Mintha valahogy sokkal több effajta szuperlimuzint (SUV-t) hirdetnének, mint amennyit szaladgálni látunk az utakon. Miért? Vajon mind lopott? Nem, ez lehetetlen, ennyire azért nem működik pocsékul az eredetiségvizsga-rendszer, akármennyi vihart látott is. Nyilván vannak köztük nem teljesen makulátlan múltú példányok, de ez a kínálatnak maximum a három százaléka. Oké, legyen hat.
Máshol van itt Bodri elásva. A megmagyarázhatatlanul alacsony árak, a súlyos piaci túlkínálat mögött ezerféle félelem húzódik – és nemcsak az, hogy átlagember nem szívesen mutatkozik efféle járműben, mert nem akarja, hogy gengszternek, bankárnak vagy politikusnak nézzék. A baj magával a hardverrel van. Ezek az autók ugyanis korántsem az örökkévalóságnak készültek, olvassanak róla bővebben itt.
Mivanhogyismicsoda?! Hogy nem az örökkévalóságnak? Mi baja lehet egy szupererős német limuzinnak?
Bármi.
