Porschét mindenkinek!

Párás a reggel, későn indultam munkába, de már meleg az olaj, odaléphetek neki. Meg is driftelem a körforgalmat, aztán átteszem a másik lapjára, úgy gyorsítok ki a kijáratból. A zebránál mosolyogva legyez a néni, toljam csak neki, szereti a bokszerhangot. Végig nem jön senki szembe, ideális íven kanyarodhatok rá a kisváros főutcájára. Kicsit beriszál a Porsche fara, de aztán megtapad, gyorsan leforog a kettes, hármas. Alig látom a szemem sarkából az óvodáscsoportot az út szélén, ahogy ujjongva tapsolnak nekem a srácok, túl nagy már a tempó. Végre kiérek a néptelen autópályára, le tudom fektetni az órát kettőhatvanra, csak az frusztrál, hogy a végén vissza kell vennem a tempóból, nehogy forrón állítsam le a gépet. Azért egy száznyolcvan fokos kézifékes még belefér a végén, mielőtt betolatok a céges parkolóhelyre.

Néha azt hiszem, a Porsche egy párhuzamos univerzumnak fejleszti az autóit. Ahol nem bűn a féktelen száguldás, mindenki a sebesség mámorának él, élvezi az égett gumi kesernyés szagát, boldogan szippantja be az elégetlen szénhidrogének páráját. Nehéz más magyarázatot találni a jelenlegi modellválasztékukra, hogy miért viszik a Cayenne-t meg a Panamerát, mint a cukrot, hiszen kiautózni nemigen lehet őket.

Egy Cayenne Turbóval visznek ki a Silverstone melletti Porsche vezetéstechnikai pályára, amit ők Experience Centernek hívnak. Szóba elegyedek rendkívül visszafogottan vezető sofőrünkkel, a gyorshajtásról faggatom. Angliát most már tényleg teleszórták telepített kamerákkal, poroszos rendben, egyenletes csigatempóban vánszorog a forgalom mindenütt, legalábbis így tűnik a mi autónk képességeihez mérve. Négy villanás után ugrik a jogsi, meséli az öltönyös ex-rendőr. Hol lehetne egy jóízűt tekerni egy Porschével? – kérdem. Sehol, szól a kiábrándító válasz.

Erős a kontraszt az álom és a valóság között, mégis töretlen a Porsche sikersztorija, amióta feladták szigorú elveiket. A Cayenne-nel kinyitották a kaput, a Panamerának már le volt terítve a piros szőnyeg. Míg a 911-es és a Boxster-Cayman testvérek létezését meg lehet magyarázni a pályanapozás lehetőségével, a púpos és a debella nem való versenypályára. Közutat pedig nem sokat ismerek mifelénk, ahol súlyos szabálysértés nélkül ki lehetne használni képességeiket.

A Porschénél mindenesetre úgy gondolják, nem árt megmutatni a vevőknek, mire képes a megvásárolt termék. Ezért Angliában minden újdonsült Porsche-tulajdonosnak jár egy gyorstalpaló az Experience Centerben, egy kis országúti csapatással, jégen drifteléssel, közönséges huligánkodással. Persze csak zárt pályán, szimulálva, de egész élethűen. Ezt próbálhattam ki én is Silverstone-ban, mielőtt elhurcoltak Goodwoodba.

A pálya kicsi, de játékos. A külső kör egy kanyargós országútra hasonlít, kettesben, hármasban lehet teljesíteni. Van benne alattomosan kifelé lejtő kanyar, jól belátható kombináció és nyújtott ív is, hamar meg lehet tanulni, egyedül a lassabban körözgető mazsolák jelentenek veszélyt. Érdekesebb élmény a rántópad, ami menet közben elhúzza a rajta átguruló autó farát, aztán lehet bűvészkedni a kormánnyal a fellocsolt műgyanta pályán, ami úgy csúszik, mint a jég. Ugyanez a felület vár ránk egy domboldalon, ahol vízfüggönyt kell kerülgetni ízlés szerinti ellenkormányzással. A legjobb móka mégis a fényesre csiszolt tüköraszfalt, ahol viszonylag lassú tempónál meg lehet csúsztatni az autót. Csak a bukótér elég szigorú: füves domboldal.

Instruktorom távolságtartó, de a britek merev sármjával együtt megpróbál kedves lenni. Amikor kifejezésre juttatom elégedettségemet, hogy egy Cayman S-szel kezdünk, megenged egy-két plusz kört, ha már ez a kedvenc Porschém. Igaz, ez még a régi Boxster testvére, hiszen az új Caymant még nem mutatták be, de nem olyan rossz ez sem. Amióta egymás után volt alkalmam kipróbálni az új Boxstert és a 911-est, egész biztosan tudom, merre húz a szívem.

Amennyire engedi a forgalom, próbálom közelíteni a határokat, de egyedül a kifelé lejtő kanyarnál érzem enyhén alulkormányzottnak a kis középmotorost. A nyújtott íveken és a jobb-bal átdobós kombinációknál mindenhol a fenekét mozdítja kicsit, de nem kóstolgathatom az engedékeny ESP ingerküszöbét, előbb szól be udvariasan, de határozottan az instruktor. Így is levesz a lábamról a Cayman, annyira él a seggem alatt, annyira finoman jelez minden egyes karcot az aszfalton, annyira játékos, hogy  a Lotus Elise-en kívül nemigen lehet máshoz hasonlítani.

A rántópadon azért sikerül megforogni vele. Elvileg az ellenkormányzás gyakorlására találták ki ezt a vezetéstechnikai pályákon igen népszerű szerkezetet, de a három-négy megtett menet alatt nem éreztem rá az ízére. A fellocsolt műgyanta túlzás nélkül jéghez hasonló tapadást ad, amire nehéz ráállnia az agynak, amikor száraz aszfalton közelít. A hirtelen keresztbeállításnál pedig nem életszerűen lépjük túl a tapadási határt, hanem ugrásszerűen váltunk az egyenes haladásból a csúszásba. Itt a gyors reakció a legfontosabb, aminek viszont a legalapabb Jedi-trükkel elébe tudunk menni, hiszen látjuk, mikor megyünk rá a padra, nem nehéz előre látni a jövőt. Csak a rántás irányát nem tudjuk előre.