Honvédségi kiképzés Táborfalván

Egyszer vezettem már Humveet – nem Hummer H1-2-3-at, hanem a rendes, katonai HMMWV-t. Afganisztánban, jó három éve az egyik katonai táborban mehettem egy kört egy utólag páncélozott Humvee-val. Nem volt nagy élmény, pontosabban nagy élmény volt, de rettenetesen rossz autó; az eredeti futóműre rápakoltak még jó két tonnányi vasat, amitől még tohonyább lett, mint volt, és a legkisebb elmozdulásra olyan reszketegen reagált, mint egy golyóstoll-rugókon járó Fekete Laci. Szörnyű volt belegondolni, hogy katonáink ilyesmikre bízzák az életüket. Ezekkel még közúton gurulni is extrém sport, belegondolni meg nem is szabad olyasmibe, hogy esetleg terepen kéne vele támadni, vagy menekülni.

Az iraki és afganisztáni háborúban, vagy mondjuk úgy, békefenntartásban már 2009-ben is idejétmúltnak számított a Humvee-koncepció, ami nem csoda, hiszen az alapelveket még az 1970-es években dolgozták ki, a gyártás pedig 1984-ben kezdődött. A korszerűtlenségnek nem is annyira műszaki okai vannak, mint inkább az, hogy a hadviselés teljesen megváltozott. Az aszimmetrikus háborúk lényege, hogy nem hadseregek állnak szemben egymással, hanem egy hadsereg, és az út mellé rejtett rögtönzött robbanóeszközök. Egy Humvee anatómiájának eredetileg az az előnye, hogy lapos, ezért nehéz eltalálni, és széles, így nem egykönnyen borul fel, ugyanakkor a portáltengelyes megoldás miatt viszonylag nagy a szabad hasmagassága. Egy aláaknázott úton ez inkább hátrány: a detonáció a nagy hasfelület miatt nagyobb területen fejti ki a hatását, ezért ma már a legtöbb hadsereg az MRAP kategória iránt érdeklődik, ilyen az általunk nemrég tesztelt magyar Komondor is.

A Humvee-k attól még évekig szolgálatban maradnak, és az alapján, hogy a táborfalvai kiképzőközpontban a konvojt még mindig egy ápolt negyvenes Uaz vezeti fel, és egy Ural szervizautó zárja, tippelni se mernék, meddig. A jelenlegi kiképzés célja, hogy „az afganisztáni katonai szerepvállalásban eredményesen tudjunk részt venni”, mert bár hamarosan véget ér a legjelentősebb ottani vendégszereplésünk (PRT), lesznek még missziók. Ezeket a Humveekat már nem Mekk mester módjára páncélozták, ez kiderül az első megtett métereken. Nyoma sincs az emlékezetes, reszketeg támolygásnak, az autó ugyanúgy indul meg, kanyarodik és kapaszkodik, mint az alapverzió, mínusz két és fél tonnával. Ezt most olyan szinten dolgozták át, hogy még a kerékméretet is megnövelték, igaz, csak egy ötöd collal.

A terepen is meghökkentően jól mozog, könnyedén szökell fel a siratófalon, nem gyengül a mély homokban. Pedig a motor az eredeti, a 6 és fél literes V8-as turbódízel, ami csak 190 lóerős, és még csak nem is nyomatékos. 515 Nm lényegesen kevesebb, mint a háromliteres, 350 CDI jelzésű lakossági Mercedes turbódízelé, amit legutóbb a CLS Shooting Brake-ben vezettem, és 620 Nm-rel tolt. A Mercedest így 250-es végsebességre kell korlátozni, és 6,7 másodperc alatt van százon. Ha nem erős és nem nyomatékos, akkor vajon mi? Hát elpusztíthatatlan, ilyen követelmény is létezik a harcászati használatban. A lényeg úgyis a váltó, illetve a felező, hiszen terepen 30-40 es tempóhoz ez még vontatásnál sem lehet kevés.

Ereje tehát van, viszont benne ülünk négyen, akárhogy is, ez öt tonna a laza homokon, az ilyesminek lehet rossz vége. Főleg hogy Táborfalván tegnap esett, hasonló előzményeket követően ástam el a Komondort az erdőkertesi gyakorlótér homokjában magam is. Mielőtt megfeneklenénk, csodálattal adózok annak a faktornak, ami nyilvánvalóan nem volt szempont a fejlesztésnél: a Humvee 1165A1 olyan pazarul rugózik, mint egy limuzin. Ennyire még egy Land Cruiser V8 sem simítja ki a terepet. A megfejtés egyszerű: nagy tömeggel szinte minden jól rugózik, tömeg/kiterjedés viszonylatban pedig a páncélozott Humvee egészen elképesztően sűrű. Négy és fél tonna saját tömeg 5,4x3 méteres alapterületen – csak az ajtók páncélzata 1,2 tonna.

Ezúttal csak a Humvee hátsó üléseit tesztelhetjük, hiszen az elsőkön kiképzőket képeznek ki. Így az ember kicsit még többet is lát a beltérből, hiszen nem vonja el úgy a figyelmét a külvilág. Korábban például nem tűnt fel, hogy itt mennyi csavar menetes szára lóg ki befelé vagy egy centis hosszban; épp csak egy Fuck Euro NCAP matrica hiányzik. Bajunk elvileg nem eshet, mert a rohamsisak odabent kötelező, és a szabály létjogosultságát én vitatnám utoljára. A biztonsági öv ugyanaz, ami a Black „Down!” Hawk helikopterekben van, bár ezt csak a katonáktól tudom meg, nekem még ilyenhez sajnos nem volt szerencsém. A magyar katonáknak annál több, Mohos őrnagy azt mondja, Kunduz környékén gyakorlatilag iránytaxiként repkedtek a legendás harci helikopterek. Az ember csak kiáll a megfelelő helyre, beszáll, utazik, kiszáll.

Mohos őrnagy várpalotáról érkezett, ő irányítja a táborfalvai kiképzést. A tanfolyam állományából ő az egyetlen, aki megjárta Afganisztánt, de nem a magyar PRT-nél, a tartományi újjáépítő alakulatnál Pol-e Khomriban, hanem északabbra, Kunduz közelében, német parancsnokság alatt szolgált egy többnemzetiségű dandárban. Ez akkoriban békésebb terület volt, úgyhogy a lövöldözést megúszták. Afgán katonákat mentoráltak, vagyis képeztek ki, és hadműveleteket terveztek. Bőven volt része Humvee-élményekben, elakadásokban is, egyszer például egy rég elhagyott révet kellett felderíteniük, ahol először a Humveek akadtak el, aztán a mentésükre kirendelt német lánctalpas. Sajnos épp a legérdekesebb részletnél, a megmenekülésnél kell elrendelni a sorakozót, és eligazítást tartani. Személyes megjegyzés: egy ilyen sorakozóért annak idején a Varsói Szerződésben minket alighanem kicsontoztak volna, de a hivatásos katonaság mindig lazább, a külföldi missziókban meg végképp nem szórakoznak az alakisággal.