Honvédségi kiképzés Táborfalván

Mohos őrnagy felvázolja a menetoszlop elméleti útvonalát az érintett afgán helységekkel, miniszteri szemle is szerepel a fiktív forgatókönyvben. Jóval izgalmasabb, hogy „mivel tudják a lázadók, hogy a kontingens nemrég hajtott végre váltást, előfordulhat, hogy kis erejű tűzzel próbálják meg tesztelni, hogyan hajtja végre az alegység a tűzre való reagálást. Ezekre fel kell készülni.” A tűzre, meg a felrobbantásra való felkészítésben volt része magyar kiképzőnek; Németországban, az egyik amerikai táborban van Humvee borulás-szimulátor. A Humvee hossztengelye egy tényleges tengelyben folytatódik, úgyhogy bármikor lehet 90 és 180 fokban dönteni. Illetve pörgetni. Valószínűtlen, hogy egy Humvee ezzel a szélességgel és saját tömeggel felboruljon, de egy akna azért dobhat rajta akkorát. A kinti kiképzési feladat ezért az volt, hogy különböző szögben felborult Humvee-ból ki kell tudni mászni.

Aki még csak kívülről látott autót felborulni, el sem tudja képzelni, milyen az, egyik pillanatról a másikra fejjel lefelé lógni az övön, aztán ahogy kicsatoljuk, fejjel ráesni a plafonra. Ezt önmagában sem árt gyakorolni. Nehezítés, hogy a Humvee-ban nincsenek fegyverállványok, a géppisztolyt az amerikaiak és a magyarok is a lábuk közé állítva tartják a kezükkel. Az M4-esen még szíj sincs. A Humveeban viszont elég aggasztó módon állnak ki csavarok és éles fémdarabok. A páncélozott ajtót is úgy kell belülről becsukni, hogy megmarkolom a reteszt, és teljes erőből tolom lefelé. Aztán kifújom a levegőt, elképzelem, hogy tényleg le tudom nyomni, és egy ujjamat se fogja levágni, és még egyszer nekirugaszkodok. Hely nem igazán van, hiába tűnik a Humvee kívülről nagynak – négy ülés, egy kis rakodóhely, és középen a toronylövész, amennyiben van az autón lövésztorony.

Össze kell tehát szedni magukat, meg a fegyvert, rájönni, milyen szögben áll az autó, amit erősen nehezít, hogy a gyakorlatot sötétben kell végrehajtani. Aztán keresni egy nyitható ajtót, kinyomni a 130 kilót, és úgy előkommandózni, hogy elvileg ellenséges golyózáport sem zár ki a meteorológia. Emellett nem is olyan felháborító, hogy az amerikaiak által kiképzett Humvee-pilótákat csak alapvető típusismeretre és biztonsági szabályokra tanítják, szerelni egyáltalán nem. Ellenőrzik a gumikat, a légszűrőt, néha a váltóolajszintet, a tömítéseket a kihajtásoknál, nem beszélve a temérdek utastéri csavarról, amik hajlamosak lelazulni. A szeretetteljes gondoskodásnak hála a Humvee terepen meglepően csendes, csak a golyóálló, dupla üvegű, oldalablakok csattognak.

A nem barkácsolunk-elvet kicsit nehezményezik is a magyarok, mert nálunk hagyomány, hogy ciki kint maradni a pusztában a technikával, illik valamennyire összedrótozni, és lábon bevánszorogni. Úgy látom, a dilemmát a magyar katonák úgy oldották fel, hogy a magyar üzemeltetésű Humveekon az amerikaiakkal ellentétben van legalább pótkerék. Ugyanez érvényes az ergonómiai kialakításra is – ha valaki nem analfabéta, minden előképzettség nélkül el kell hogy boldoguljon a Humvee vezetésével. Automata váltó karja D-be, gáz, fék. Fűtéshez a kapcsoló fel, klímázáshoz le: a Humvee a gyógyegerek paradicsoma, persze nem azért, hogy a hülyéknek is jó legyen végre, hanem hogy minden körülmények között üzembiztos legyen a flotta.

Megkérdezem Mohos őrnagytól, vajon hogyan vélekedik a NATO-nál rendszeresített M4 géppisztolyról (igen, karabély!), főleg Kalasnyikov-relációban. „Az AK-val legalább olyan pontosan lehet lőni, csak azt meg is kell tanulni. Az M4 nagy előnye, hogy a lézeres célzóberendezéssel nagyon egyszerű a használata, de jellemző, hogy a németek is imádják az orosz technikát, és ha csak tehetik, azt választják. I can feel the power, általában ez a pozitív kritika. Most ez a nyugati paradigma: nálunk az a fontos, hogy megtanítsuk a katonát célozni, ott meg, hogy tudjon lőni, és kész. Ha a red dot be van állítva, azzal bárki eltalálja a célt, de lézer nélkül a pontosságban nincs különbség. Akinek volt AK-ja, annak furcsa az M4, az biztos.”

Aztán persze egy komolyabb mélyedésből kijövet megfeneklünk a Humveeval, igazából az a csoda, hogy a korábbiak nem akadtak el itt. Furcsa, hogy a bal első kerék a levegőben pörög, a jobb első meg sem mozdul, itt valami baj lehet az automata differenciálzárral is. Hogy az autó hátulja rendesen megfeneklett, azzal tényleg nincs mit tenni, főleg hogy a műszaki mentő Ural sem jut át az egyik buckán. A sajtó vendégszereplése még azelőtt ér véget, hogy az elakadt Humvee megmenekülne. Ha nekem kéne levonni a tanulságot, azt mondanám, érdemes minden autó felszerelésébe egy legalább öt tonnára hitelesített vontatókötelet rakni, és jó tudni, hogy akármilyen jó terepjáró egy autó, a nagy tömeg és a laza homok harcában az utóbbinak vannak jobb esélyei. Összeszedem a cuccaimat a tanteremben, megcsinálom a kötelező táborfalvai fotót a női vécéről a piszoárokkal (csak a sajtó kedvéért), és kifelé még életre szóló barátságot kötök a laktanya frissen ivartalanított, módfelett kedves félszemű nőstény macskájával.