Az USA-ban készített Dodge Charger használttesztünk megjelenése után több olvasónk is javasolta, hogy adjunk tanácsokat, úti tippeket egy bérautós nyugati-parti túra megszervezéséhez. Kérésük parancs: lássuk hát, hogyan menjünk az Újvilágba, mit nézzünk meg ott, és persze azt is, nagyjából mennyi pénzre van szükség egy ilyen úthoz.
A cikk egyetlen mondatból is állhatna: regisztrálj az amerikai nagykövetség ESTA-lapjának kitöltésével, vegyél repülőjegyet, köss utazási biztosítást, bérelj a neten keresztül autót, vágd zsebre a bankkártyádat olyan félmillió forintnyi fedezettel, és hajrá! De nem leszek szívtelen, ennél azért jobban részletezem a praktikus tudnivalókat.
Miután eldöntötted, hogy nekivágsz, első lépésként érdemes legalább nagy vonalakban megtervezni, mennyi időt akarsz kint tölteni, és milyen látnivalókat szeretnél megnézni az adott idő alatt. Mindezeket természetesen fel kell fűzni egy logikus útvonaltervre, mert az össze-vissza mászkálás időbeli és pénzbeli veszteséget is jelenthet. Mindjárt leírom, mi merre jártunk Sanya barátommal – ez egy igen jó körnek bizonyult, bármelyik nap nekivágnék újra, egy hatalmas vigyorral, mert már tudom, miféle mulatságos, felemelő, szórakoztató, bámulatos és tanulságos élményekben lenne részem.
Hogy útnak indulhassunk az Egyesült Államokba, pontosan ki kell töltenünk az úgynevezett ESTA-dokumentumot (Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszer), befizetni bankkártyával a 14 dollár adminisztrációs díjat, és várni a visszaigazolásra. Ez sokkal egyszerűbb és olcsóbb eljárás, mint a korábbi, 2008 előtti vízumkérés, örülni kell tehát, nem bosszankodni. Akinek még érvényes a korábban kiadott vízuma, annak nem kell ESTA-znia, és a vízumot akkor is elfogadják, ha egy már lejárt útlevélben van beragasztva. Ilyenkor mind az érvényes, mind az érvénytelen útlevelet magunkkal kell vinni az útra.
Nagyon fontos, hogy az USA-ba csak a chipes, bordó színű útlevéllel lehet belépni. Ugyancsak nem árt tisztában lenni azzal, hogy az ESTA-jóváhagyás, illetve a vízum megléte nem jelent automatikus belépést az Államokba – erről minden esetben a bevándorlási tisztviselő dönt. És bizony előfordul, hogy megtagadja az engedélyt – döntését még csak indokolnia sem kell. Régebben az USA repterein estek át az érkezők ezen a procedúrán, ma már az indulási reptereken történik az engedélyezés, ami szép gesztus, hiszen csak gyorsabban hazaér az elutasított turista Párizsból, Londonból vagy Frankfurtból, mint mondjuk New Yorkból. Vegyük komolyan a vámszabályokat is: a kábítószerkereső kutyák a tiltott élelmiszereket is kiszagolják, és ilyen vétségért ugyan nem végzik ki az embert, de jobb a békesség.
A repülőjegy beszerzéséhez nem tudok sok tanáccsal szolgálni, a többségünk nyilván a lehető legolcsóbb megoldást keresi, és remélhetőleg meg is találja a netes jegyértékesítő oldalakon. Aki a hagyományos beszerzést preferálja, utazási irodákhoz is fordulhat, de az ár az ügynöki jutalék miatt így magasabb lesz. Egyáltalán nem fontos az érkezési repülőtérről visszaindulni, Érkezhetünk például San Franciscóba, de hazaindulhatunk mondjuk Los Angelesből is, ha úgy jön ki jobban a lépés. Már csak ezért is kell egy legalább nagyjából összerakott útiterv.
Mi útba ejtettük Írországot is, és megálltunk pár napra szétnézni (plusz részt vettünk a DeLorean nemzetközi találkozón), így gyakorlatilag megspóroltunk egy repülőjegyet, szóval lehet színezni a forgatókönyvet. A kedvező árú jegyért viszont extra kényelmetlenséggel fizettünk: az American Airways turistaosztályán olyan szűk a lábtér, hogy még én is szenvedtem a 168 centimmel, magasabb emberek szerintem végigátkozódták az utat. Rokonszenves volt ugyanakkor, hogy a kiszolgáló személyzetben kifejezetten idős emberek is voltak, és később az országot járva is azt tapasztaltuk, hogy számtalan helyen alkalmaznak hetven év körülieket, aki tehát egészséges és aktív, még ebben az életkorban is talál magának munkát.
Mivel a nyugati part elég messze van, valószínűleg lesz egy stop valahol az USA-n belül. Aki kíváncsi fáncsi, rendelheti úgy a jegyet, hogy legyen pár óra szabadideje, és kiugorhat az adott városba átmozgatni kicsit az elgémberedett tagjait, és belekóstolni Amerikába. Mi Philadelphiát néztük meg így. Két vonatjegy áráért egy jó városnézést rendeztünk magunknak, beleértve az első, óriási méretű amerikai szendvics elfogyasztását is. Aki szeret a repülőgépből nézelődni, igazítsa úgy a menetrendet, hogy nappal repülje át a kontinenst, és ablak mellett üljön: így már a repülőút maga is remek élmény.
Leszállás után első utunk a kölcsönzőbe vezet, ahol átvesszük a megrendelt autót. Természetesen a helyszínen is lehet intézni a bérlést, de a neten keresztül általában kedvezményesebb árat kapunk. Elfogadható mértékű önrészt tartalmazó biztosítást mindenképpen vegyünk az autóra, mert bár az amerikai közlekedési morál fényévekkel jár a magyar előtt, az utakon bármikor történhet baj, akár a mi hibánkból is. Átvételkor a kocsit alaposan járjuk körül, ha horpadásokat, sérüléseket találunk rajta, jegyzőkönyveztessük. Hitelkártya mindenképpen legyen nálunk a depozit miatt!
Amerikában amerikai autóstérképet venni minden bizonnyal nem lehetetlen, de nem is könnyű. Aki ragaszkodik a papíralapú navigáláshoz, jobb, ha még itthon beszerez egyet. Ha benzinkútnál, könyvesboltban venni akarunk, csodálkozva visszakérdeznek, hogy tán nincs gps-ünk? És mélyen igazuk van, mert megnézem én azt, aki a nagyvárosok többszintes kereszteződéseiben egy papírtérképpel elsőre elboldogul - néha még navival se könnyű. Sok bérautóban eleve benne vannak egyébként a készülékek, de vihetjük a saját kütyünket, is, friss térképpel feltöltve. Már csak azért is, mert ha nincs beépítve a navi az autóba, a bérlésért pénzt kérnek a kölcsönzőben.
Nagyon fontos! Az átszállásoktól függően akár húsz órás repülőút után érkezünk meg, és kilenc óra az időeltolódás: garantáltan széthullott állapotban kezdjük az utat az ismeretlen autóval, egy ismeretlen országban. Ennek tudatában vezessünk, tegyük félre az eufóriát, nagyon koncentráljunk, és ugyanígy figyeljen az anyósülésen helyet foglaló társunk is! Mi éjfél körül érkeztünk meg San Franciscóba, kábé fél kettő körül indultunk a kölcsönzőből, és el kellett jutnunk még a nyolcvan kilométerre levő San Joséba a barátainkhoz: szó szerint pofoztuk magunkat, hogy ébren maradjunk, szerencsére minimális volt a forgalom. Az első egy-két napban, amíg a szervezet átáll, ha lehet, ne induljunk hosszú útra, töltsük az időt városnézéssel, múzeumlátogatással, szóval akklimatizálódjunk kicsit.
Bár Amerikában lehetetlen éhen halni, sőt, még csak nagyon éhesnek lenni is, nem árt bevásárolni, mielőtt nekiindulunk az országnak. Jó, ha van a kocsiban ásványvíz, üdítő, tartós kenyér, fóliázott felvágottak, rágcsák, némi édesség, akinek koffein kell a vezetéshez, kóla. Egyrészt ezek jóval olcsóbbak valamelyik hipermarketben, mint ha az út mentén büfézgetünk, másrészt kéznél vannak, és komfortosabbá teszik az utazást. Az ismeretlen kajákkal, üdítőkkel vigyázzunk, nem biztos, hogy mindegyik ízleni fog.
Vérgecik nemcsak élelmiszereket vesznek, hanem, kihasználva a szabályt, hogy a vásárolt tartós fogyasztási cikkeket két héten belül mindenféle indoklás nélkül vissza kell venniük az üzleteknek, a teljes úti motyót (sátrat, kempingfőzőt, esőkabátot, útiolvasmányt, a sor tetszés szerint folytatható) megveszik mondjuk a Wal-Martban, majd a határidő lejárta előtt fapofával visszaviszik. Szerintem ez nem ízléses módja a spórolásnak, de senkit nem tudok megakadályozni benne, hogy így cselekedjen.
És akkor a közlekedésről: az infrastruktúra még az ottani forgalomhoz mérten is elég jó, az emberek többsége higgadtan, nyugodtan, mondhatni ráérősen vezet, a limiteket általában betartják, illetve kicsit gyorsabban mennek, gondolom, ott is van egy türelmi zóna a már büntetendő sebességtúllépésig. Rendőrből elég sokat látni, radaroznak is, igazoltatnak is, és van nekik egy olyan módszerük, hogy faarccal, de szigorú szemmel átnéznek a polgár autójába, mire az reflexből lassítani kezd, miközben átgondolja az életét. Minket egyszer sem állítottak meg az 5700 kilométeres kolbászolásunk alatt, de láttunk pár csodát. Például letartóztatásokat Las Vegasban, meg olyat is, hogy egy lerobbant kis japán kompaktot a rendőr egyszerűen kitolt az autópályáról a lehajtón át a böhöm Fordjával, a halálra rémült nőnek csak kormányoznia kellett.
Ha mégis igazoltatnának, ne ugráljuk ki a kocsiból, ne próbáljunk haverkodni a közeggel, arrafelé ezt máshogy játsszák. Így: ha megállítanak, tarts mindkét kezed a volánon, és várd meg, amíg a rendőr odajön a kocsidhoz és megszólít. Ha lelkesen kiszállsz, nagy eséllyel két másodpercen belül egy testes rendfenntartó alatt találod magad, hátracsavart kézzel, a halántékodon egy revolver csövével. A leghalványabb vesztegetési kísérlet azonnal letartóztatást von maga után, és minimum egy éjszakát a megyei börtönben töltesz. Kész Hollywood, mi? Ja, és az igazoltatást mindvégig rögzíti a rendőrautó kamerája, úgyhogy a füllentéssel se mész semmire egy utólagos vizsgálatban. Gyorshajtásért általában 100-300 dolláros büntetéseket szabnak ki. A sebességi limit az autópályákon 55 és 70 mérföld között van, figyelni kell a konkrét útszakaszon a közlekedési táblákat. Rendkívül jó hír minden utazónak, hogy a legtöbb amerikai autópálya használata ingyenes.
Vidéki utakon kifejezetten örömteli a vezetés, a limit általában 50 mérföld, de ez is változik, tábla, tábla, tábla, illetve a navi is tudja többnyire a helyes értéket. Nagyvárosokban több az izgalom, de teljesen kezelhető a helyzet. Könnyen rá lehet például kattanni a Los Angeles-i stílusra, ahol a városon belül is autópályákon közlekedik, aki siet. Remekül lehet szörfölni így kerületről kerületre, célpontról célpontra, másrészt, ha dugó van, akkor bizony dugó van, mind a nyolc sávon. Amíg elindul a forgalom, együnk csipszet, igyunk üdítőt, hallgassuk valamelyik kedvünkre való rádiót, annyi van belőlük, mint a frász.
Pár apró tudnivaló. Ne parkoljunk le oda, ahol piros színű a járdaszegély, illetve ennek speciális eseteként SOHA ne parkoljunk tűzcsap mellé. Nagyon figyelmesen és lassan haladjunk el a megállókban álló iskolabuszok mellett. A közlekedési lámpák a kereszteződés túloldalán vannak, vigyázzunk, hogy reflexből ne szaladjunk bele a kereszteződésbe. Piros lámpánál megfelelő körültekintéssel jobbra kikanyarodhatunk. Amerikai specialitás a két sárga csík közé zárt kanyarodó sáv, amelyből a szembejövő forgalomnak elsőbbséget adva letérhetünk balra. Ugyancsak spéci, és nem túl gyakori a „4-way stop” rendszer. Egyenrangú kereszteződések minden torkolatát stoptáblákkal blokkolják, és megállás után az indulhat tovább, aki elsőként érkezett.
Tankolás: köztudott, hogy az üzemanyag jóval olcsóbb, mint Európában. Persze a paradicsomi állapotok, amikor mindenki 20-30 litert fogyasztó V8-as cirkálókkal és sportkocsikkal krúzolt, már rég elmúltak, az utakat a japán, koreai és európai márkák uralják, pickupban és SUV-ban az USA márkák is erősek. Mostanság egy gallon benzin olyan 4 dollárba kerül, az árak persze mozognak, államonként, sőt településenként és kutanként is eltérnek. Ez forint/literre átszámítva úgy 220 forintnak felel meg, a jenkik tehát a sokszorosan magasabb jövedelmükből fele benzinköltséggel autóznak, mint az európai szegényházban lakó magyarok. Nagy különbség az itteni szokásokhoz képest, hogy a fogyasztók iráni bizalom a kutakon nulla. Előre ki kell fizetni, hogy mennyiért akarunk tankolni, és a kutas bentről beállítja a mennyiséget. Ha elbecsültük magunkat, és kevesebb fért a tankba, utána majd visszaad. Mi a bankkártyákkal valami oknál fogva elég sokat kínlódtunk a kutakon, úgyhogy áttértünk a készpénzes fizetésre.
A szállás az államokban nem probléma. A legtöbb helyen rövid idő alatt lehet találni kiadó szobát, mindenféle komfortszinten, bár főszezonban egyes frekventált helyeken lehet, hogy többet kell keresgélni. Persze előre is meg lehet rendelni a szállást, általában jelentős kedvezményt kaphatunk az árból, viszont ha megcsúszunk az útitervhez képest, buktuk az üzletet. Sanya kimutatása szerint nekünk 5600 forintra jött ki egy éjszakánk egy főre, ami szerintem nem sok, főleg, ha összevetjük a szállások színvonalával, amelyek között vegasi négycsillagos hotel épp úgy volt, mint sznob miniszálló Lone Pine-ban, klasszikus kocsival beállós motel Flagstaffben, vagy tengerparton álló resort Morróban. A bérautóért a két hétre összesen 200 ezer, vagyis fejenként 100 ezer forintot fizettünk, és ez egy fullsize Dodge Charger volt, nem pedig valami kisautó. Ha hozzáadjuk még a repülőjegyet és a költőpénzt, akkor egy ilyen kör kábé 450-500 ezer forintból jön ki takarékosan, de nem koplalósan.
Az egyik legnagyobb marhaság, amit az USA-ról terjesztenek, hogy ott nem lehet jókat enni. Muhaha, nem a frászt. Egyrészt a világ összes konyháját megtalálod az olasztól a nepáliig, talán még a magyart is. Másrészt az amerikai konyha egyáltalán nem rossz: egyszerű, de jóleső ízekkel operál, és hatalmas adagokkal. Nem a Mekiből kell kiindulni, mert az ott is csak a nagyon alap alapja: na, náluk tényleg nincs íze semminek, és ahhoz képest, hogy vacak, nem olcsó, viszont cserébe minden húsz méteren lehet találni egy Mekdó büfét. Nagyon jó országos és regionális hálózatok vannak (a mi közös kedvencünk a Denny's) meg helyi fogásokat kínáló éttermek, gyorsétkezdék, merem állítani, hogy az USA egy kulináris kánaán. És csak egy magyarországi éttermet mondj nekem, ahol, miután az egész napi mászkálástól megéhezve-megszomjazva egy hajtásra behúzol egy banánturmixot, a negyvenes szexi pincérnő szó nélkül kihoz egy másikat, és közli, hogy a cég ajándéka, egészségedre.
Az amerikai emberek éppoly sokfélék, mint bárhol máshol a világon, elvégre mi emberek mind egy vérből valók vagyunk. Országonként aztán ebből az egyformaságból kialakul valamiféle közös attitűd, hétköznapi kultúra, társas viselkedés, hozzáállás. Nos, ha így nézzük, az amerikai emberek nagyszerűek. Kommunikatívak, segítőkészek, korrektek, a dolgaikat praktikusan intézik, becsülik a hétköznapi rációt, szeretik a humort, imádják a gyerekeket, és úgy általában az jön le róluk, hogy szeretik és becsülik az életet, és szeretik élvezni azt, amijük van. Persze attól még kirabolhatnak egy sötét sarkon, ez az úti kockázat a világ minden részén fennáll. Ez ellen elég jól lehet védekezni úgy, hogy nem megyünk este egy rossz hírű negyedben egy sötét sarokra.
