Meghalsz, ha nem kötöd be
Mindenki sok indokot tud mondani, miért ne kösse be magát. Annak ellenére, hogy tény, ha nem csatoljuk be biztonsági övünket, mindenképpen rosszul járunk. Vagy a rendőrség fog megbüntetni szabálysértésért, vagy az élet a hülyeségünkért.
Két típusa van a notórius nembekötőknek. Az egyik meg van róla győződve róla, hogy olyan biztonságosan vezet, ami egyszerűen nem tesz lehetővé egy balesetet. A másik csoport inkább kifogásokat keres, milyen esetben lehet rossz, ha rögzíti magát az ülésében. Mindenki ismeri a tóba esek és nem tudom magam kicsatolni indokot, és a minek öv, úgyis van az autómban hat légzsák meg ESP-t. Sajnos mindkét csoport téved, hiszen még a bábuk is használják a biztonsági kiegészítőt.
Bármilyen balesetet is szenvedünk, el kell gondolkozni, hogy már 30 km/h-s ütközésnél olyan erőhatások érik testünket az autóban, mintha négy méterről ugranánk a betonra. Az is sokkoló, hogy a 28 év alattiak között jelentősen több az, aki nem köti be magát. Kétlem, hogy ettől nagyobb respektje lesz az utakon bárkinek is. A 2011-ben meghalt 514 emberből 357 nem volt bekötve. De a 2005-ös számok még sokkolóbbak: 989 elhunytból 754-en nem használták az övet. Aki kíváncsi, melyik ülésen milyenek a túlélési esélyei, a KSH adatai között a 85. oldal tartogat meglepetéseket. Ezután mindenki gondolja át, vesz-e övcsatot az autó sípolásának megszüntetésére.
A halálos baleset esélyét 50 százalékkal, míg a súlyos sérülések esélyét 45 százalékkal csökkenti a kis kattanás indulás előtt. Ha légzsák is van az autóban, a halálos baleset esélye 70 százalékkal csökken, viszont csakis akkor, ha az utas az övvel rögzítve van az ülésben. Ellenkező esetben akár ronthat is a helyezeten. Személyesen is ismerek olyat, aki öv nélkül kapott akkorát a légzsáktól szemüvegben, hogy eltört az orrnyerge, és kinézetre elcsúszott egy bokszoló irányába.
Jogi háttér a DAS jogszerviztől
Közúti ellenőrzések során kiderült, hogy a gépjárművezetők majdnem fele nem használ biztonsági övet, annak ellenére, hogy ez kötölező, és elmulasztása büntetéssel jár. A büntetés mértékét kormányrendelet határozza meg, amely lakott területen 10 000, azon kívül 15 000, autópályán 20 000 forint. A becsatolás elmulasztásáért mindig az adott utas a felelős (vagyis nem a vezető), kivéve természetesen 14 év alatti gyermekek esetében, mivel koruk miatt ők nem vonhatóak felelősségre.
Kivételek természetesen vannak. Nem kell becsatolnia a biztonsági övet a gépjárművezetőnek, amennyiben hátramenetben közlekedik, valamint amennyiben taxisként utast szállít. Továbbá a lakott területen és azon kívül menetrend szerint utast szállító autóbusz is kivétel, amennyiben az álló utasokat is szállíthat. Mentesül még az is, aki erre irányuló orvosi igazolással rendelkezik. A mentő betegellátó terében szállított beteg bekötése szintén mellőzhető, amennyiben az állapota romlását idézné elő, avagy hátrányosan befolyásolná a beteg ellátását.
A gyermekekre egyébként külön szabályok vonatkoznak a témát illetően. A 150 cm-nél alacsonyabb, valamint a három év alatti gyermek kizárólag gyermekülésben szállítható, amit a gyári rögzítési pontokhoz kell csatlakoztatni. A gyermekülés nem helyezhető az első ülésre, csak menetiránnyal ellentétes irányban, de kizárólag akkor, amennyiben légzsák nincs beépítve, vagy az inaktiválva van. Azok a gyermekek, akik már kinőtték a gyermekülést, azonban a gyárilag beépített biztonsági övekhez biztonsággal magasságuk miatt még nem rögzíthetőek, esetükben ülésmagasító használható.
dr. Nyilas Anita
Kisgyermekkel különösen érdemes utánanézni, mit és hogyan használjunk. Legtöbbször nem a gyerekülés hiánya, hanem annak nem megfelelő használata okoz veszélyt. Egy friss adat szerint a használók 70 százaléka nem megfelelően rögzíti a gyermeket az ülésben. Tele az internet a szakszerű beszerelést bemutató videókkal, mégis sokan hagyják figyelmen kívül ezeket. A statisztikai adatok szerint 2012 IV. negyedévében 358 gyermek sérült, ebből négy életét vesztette, szerencsére 82 százalékuk csak könnyebben sérült.
Megkerülhetetlen téma ezért a gyermekek megfelelő védelme. Egy jó minőségű, megfelelő minősítésű, használt gyerekülést 25 ezer forint tájékán meg lehet kapni. Aki a kényelmesebben beszerelhető ISOFIX verziót választja, 40 ezer körül talál egyszerűbb változatokat. Csak egy dologra kel odafigyelni a használt gyermeküléseknél: olyat szabad megvenni, amelyik korábban sosem volt baleset részesei. A videó alapján nem tűnik lehetetlen dolognak. Akinek nincs lehetősége ilyen rögzítésre, azoknak is maximum öt perc egy szakszerű beszerelés, és pár alkalom után már rutinná válik az egész.
A terhes nők vezetésével kapcsolatban az elsődleges szempont a mérlegelés. Van aki képes rá, és van, aki fizikai, lelki állapota miatt jobb, ha csak utasként autózik. Mindenki egyéni belátása szerint döntse el, hogy tud-e kényelmesen és koncentrálva vezetni, ha épp áldott állapotban van.
Mindkét esetben problémát okoz az öv megfelelő rögzítése. Erre Nemes György sebészprofesszor, a GRSP Hungary kiadványában megjelent nyilatkozata alapján a legjobb megoldás egy övterelő. Ez nem csak a vezetést, de az utazást is kényelmessé és biztonságossá teszi. Az eszköz lényege, hogy a vízszintesen futó övet alacsonyabban rögzíti, így a kismama hasának alsó részén feszül meg, amennyiben balesetet szenved. Emiatt jelentősen csökkenti a magzat sérülésének veszélyét. Több alternatív eszköz létezik, érdemes körülnézni a neten.
És ha esetleg még mindig tud jobbat, miért ne kösse be magát, nézzük az egészet gazdasági szempontból. 1975 és 2000 között az Egyesült Államok 588 milliárd dollárt takarított meg a biztonsági övek miatt. Napjainkban éves szinten 26 milliárd dollárjába kerül az USA-nak az, hogy még mindig sokan nem kötik be magukat. Ez tartalmazza a kórházi díjakat és persze a munkaerő-kiesést is.
Jelentős javulási irány mutatható ki az utóbbi pár évben, és nem csak amiatt, mert kevesebb autó közlekedik a magyar utakon. Talán az emberek kezdik feldolgozni az öv fontosságát, csak kár, hogy nem tartunk még mindig az északon normális 90% körüli becsatolási arányoknál.