A BMW nagyon komolyan veszi a villanyautózást. Az i sorozat kisebbik tagját már szeptember óta gyártják, és Európa számos országában valóban együtt lehet vele élni. Nálunk persze nem, de ez nem az autó hibája.
Tematikus demokrácia. Hírszerkesztőnk, Assur dobott meg a kifejezéssel a minap, majd teájába kortyolt és tovább bámultuk a konyhaablakból, ahogy mindenféle kis és nagykocsik húznak el a szemünk előtt a Flórián téri felüljárón.
A változatosság minden formában fantasztikus látvány. Itthon fájóan kevesen értik ezt, akik mégis, azok többnyire olyan közösségeket alkotnak, ahol nem számít a világnézeti meggyőződés, az autós lelki kötődések, vagy hogy ki mivel tölti az időt, amikor éppen nem a közös tematikának él. A tematikus demokraták minden szerencsés országban jelen vannak, számuk eltérő. Mindenféle hobbiklubokba járnak, együtt bringáznak a városban, szabadok a választásaik, mert az őket körülvevő rendszer minden irányban nyitott.
Ilyen kisközösséget alkotnak a ritka villanyautók tulajdonosai is, persze tudtukon kívül. A villanyautózás lassan terjed, mert sokan tartanak tőle. Azonban ahol az állam nem az ellopható pénzmennyiség alapján dönt az infrastruktúrafejlesztésről, százmilliószámra ontja az eurót az értelmesnek tűnő célokra. Az ilyen országokban éppen most alakul át az autós kultúra.
A villanyautósok nem járnak össze, legfeljebb néha találkoznak a töltőoszlopnál. Egyelőre Hollandiában is feltűnést kelt, ha valaki például egy BMW i3-mal közlekedik, de a helyzet jövőre alaposan megváltozhat, mert a BMW összesen közel tízezer példányt akar eladni világszerte az új almárka első típusából. Valahol azt olvasom, hogy Nagy-Britanniában máris öt hónapot kell várni pusztán egy tesztvezetésre. A hollandoknál a harmadik legnépszerűbb új autó már most a Nissan Leaf, ezért a nagyobb városokban néhány kilométerenként találunk töltőpontot. Senkit nem hagynak az út szélén. Nem csoda, hogy éppen itt mutatták be a sajtónak az i3-at.
A villanyautó újratöltése nem társas tevékenység, nincsenek flancos töltőállomások, uniformisban haptákoló kútkezelők, méregdrága termékekkel megrakott shopok, és egyáltalán: semmi nincs, ami nem elengedhetetlen a mobilitáshoz. Ha a BMW ötlete kibontakozik, egy idő után bárki telepíthet majd magának töltőállomást akár otthon, a garázsában is, a cég Wallboxának segítségével. A hagyományos konnektorról nyolc órán át tart az újratöltés, a Wallboxról pedig fele ennyi időt vesz igénybe, de egy 50 kilowattos gyorstöltővel harminc percen belül belepumpálható a teljes kapacitás nyolcvan százaléka.
A villanytankolás sok kérdést felvet, mert egyelőre még az atomerőműveit akkurátusan bezárogató Németországban sincs egységes fizetési rendszer a több tucatnyi szolgáltató közt. Egy biztos, robbanásszerű lehet a technológia terjedése, ha az állam nem csak kampányidőszakban veszi komolyan az ügyet.
A tankolás után fizetés nélkül elhajtani lehetetlen, mert vagy feltöltőkártyával fizetünk nyilvános helyen, vagy az otthoni villanyszámlán követhetjük nyomon az autózásra költött pénzt. Az i3 premierjén kiderült, hogy a jelenlegi energiaárakkal számolva még egy 118d öt liter körüli gázolajfogyasztását alapul véve is évi ezer eurós nagyságrendben spórolhat, aki átáll. A takarékosság nem csupán az áram és a gázolaj árának viszonyából adódik, hanem abból is, hogy az i3 hajtási rendszere pofonegyszerű. A hátsó tengelyhez telepített 170 lóerős, 250 newtonméter forgatónyomatékű villanymotor gondozásmentes, de nyolc év, vagy 100 ezer kilométer garancia jár hozzá, illetve a lítium-ion akkumulátorhoz.
Az autóipar új irányát a bokorban reszketve figyelhetik az olajtársaságok, akiknek az adalékolt csodabenzinen és a húsz éve lényegében változatlan kapcsolt szolgáltatásokon kívül nem volt világméretű ötletük benzinkút-kultúra megújítására. Ja de, a pontgyűjtő kártyák. Nagyon más világ kezdődik, ha valaki villanyautózni kezd, de Amszterdamban mindez már a jelen, mert hétszáz nyilvános töltőpont üzemel városban. Lakótelepeken, bevásárlóközpontok parkolójában, vagy akár a munkahelyek teremgarázsaiban is készülnek a fordulatra. Nem csodálkoznék, ha éveken belül építésügyi előírás rögzítené, hány autókonnektort kell telepíteni egy parkolóházba.
Addig marad az okos gazdálkodás az energiatartalékainkkal. A BMW Connected Drive megoldását használva nem csak azt követhetjük valós időben, hogy az egyes teljesítményfokozatokban mekkora hatótávolságra számíthatunk, de azt is, mennyire finoman kell hajtanunk, hogy biztosan odaérjünk a következő konnektorhoz, mielőtt megáll az autó. Amikor nem a volán mögött ülünk, mobiltelefonos alkalmazáson láthatjuk a töltési folyamatot, vagy akár előre befűthetünk az utastérben, mielőtt újra elindulunk.
Az új tankolási szokások mellett a mai villanyautók külseje is szokatlan, mintha ezzel is ki akarnák fejezni, hogy szinte semmi közük a megszokott autós kultúrához. Nem tudom, ez jó-e vagy sem, de ez az autó, és a következő i, az i8 sem igazán BMW. Lehetne rajta akár Google-embléma is, talán vonzóbbá is válna bizonyos körökben. A többi autós sem fogja könnyedén összekeverni az i3-at egy közönséges autóval, kivéve talán a Citroen C3 Picassót, amelyhez első pillantásra hasonlít egy kicsit.
Az i3 sokkal jobb minőségű, mint az annak idején közel tízmillióért kínált, joghurtospohár-Citroen C-Zero. A BMW belterében a megfelelő helyeken ott vannak a fabetétek, és a kezelőszervek: kapcsolók, kijelzők, feliratok is nagyon ergonomikusak. Az összes tapintható alkatrész béemwés, de az i3 szénszálas-műanyag és alumínium vázszerkezetének szabadon hagyott felületeivel, illetve a hulladékpalackok alapanyagából fröccsöntött műszerfalával mégis szokatlan kombót ad ki. Kicsit olyan, mint egy méregdrága lakberendezési tárgy, amit az ökopiacon vásároltunk, és azzal a jó érzéssel vittünk haza, hogy ennyivel kevesebb szemetet szórnak az óceánba.
A közel négy méter hosszú i3 belül egészen kicsi, de a BMW egy percig sem állítja, hogy ez a kocsi kiváltja majd a megszokott családi autót. Munkába járásra tervezték, egy-két főt szállít. Esetleg négyet, de azt már csak az ebédszünetben. Elöl szépen el lehet helyezkedni, de hátulra már beszállni sem egyszerű. Ha nem terveztek volna rá kétfelé nyíló ajtókat, hátulra talán be sem lehetne szállni. Így csak kikászálódni nehéz. Ha viszont elöl ül valaki, majdnem lehetetlen a kijutás, ugyanis a szekrényajtók csak egyféle sorrendben nyithatók. Lenevel a közös autózásról.
Az elektromos BMW menetadatai szokatlanok. A akkumulátorokkal két feltöltés közt megtehető út legfeljebb 130-160 kilométer, feltéve, hogy nem nyomunk egyfolytában padlógázt. Készül majd range-extenderes verzió is, de ebből egyet sem hoztak el a bemutatóra – abban egy benzinmotor harcol a lemerülés ellen. A számítógéppel felügyelt villanymotor olyan veszettül tolja a Nissan Leafnél 350 kilóval könnyebb, 1,2-1,3 tonnás i3-at, hogy ebben a méretosztályban gyakorlatilag mindent lenyom, legalábbis nulláról százig. 7,2 másodperc a bűvös adat, nulláról hatvanig pedig 3,6. Ennél is érdekesebb, hogy a fordulókör kevesebb mint tíz méter, és az autó minden mozdulata nagyon fürge, élmény vele szűk helyeken lavírozni, vagy hangtalanul elrajtolni a lámpától. Állítólag fordulékonyabb, mint egy mai Mini.
Amikor százötvennel, vagyis a végsebesség környékén húzunk az autópályán, csak az esővíz-felverődés hangjai szűrődnek be, motorhang egyáltalán nincs. A vezetés lakott területen kívül helyváltoztatássá silányul, de ez ilyen műfaj. Váltó sincs, csak egy csökevényes üzemmódkapcsoló a kormányon, hogy legyen mivel pótcselekedni. Menet közben csendben araszol lefelé a töltöttség-jelző, megmenekülnek az esőerdők, ennyi. Az elektromos autó vásárlója a BMW szerint nem ámokfutó, az ő miatyánkja a fenntartható fejlődésről szól. Minőségi használati tárgyat szeretne, és van rá harmincezer eurója. Bizonytalan szavazó, aki hezitál, kell-e neki egyáltalán autó ebben a zsúfolt világban. Aztán vesz egy ilyet, és nem lesz bűntudata.
Szívesen élnék abban a világban, ahol mindez természetes, mert a BMW i almárka csillogó szemű kollégái elhitették, hogy nem csak azért fontos nekik ez az egész az üvegházgázokkal, meg az elektronokkal, hogy legyen munkájuk, hanem tényleg hisznek benne. Hogy a megfelelő műszaki háttér felépül-e mindehhez, még kérdéses. Ha igény lesz rá, biztosan megoldják majd. Persze nem nálunk, hanem Nyugat-Európában.
Kevés valódi villanyautóval mentem eddig, de ezek közül biztosan a BMW i3 első, amely igazán életszerű. Nem olcsó, de sok helyen állami támogatást kapnak a magánvásárlók és a cégek, amelyek flottát akarnak építeni a villanyautókból. Az áráért biztonságos és jól felszerelt BMW-t kapunk, nem csak egy papírból kivágott Operaház-makettet, amelyre zsírkrétával azt írták, hogy ez a jövő. Önöknek még bőven lesz idejük felékszülni a változásra, mert Magyarországon nem tervezik az villany-BMW-k forgalmazását.
Nincs itt helye a jövő lehetséges autójának, mivel nálunk országosan kevesebb mint harminc helyen lehet elektromos autót tölteni. Az egyik konnektor pont a témába vágó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bejárata előtt található, így egy pillanatig olyan érzése lehet a hazánkba látogató külföldieknek, mintha mi is elindultunk volna már a modernitás útján. Pedig nem, ez csak a látszat, így ez a BMW egyelőre nem reális választás ebben a közegben.
