Őket dudálod le

Pedál Pista

Pedál vidéken nőtt fel, a nyolcadikos ballagására kapta első biciklijét, egy félverseny Csepelt. A középiskolát már Pesten végezte, így a biciklizés csak a nyári időszakokra korlátozódott. A sorkatonaság letöltése után a vendéglátásban helyezkedett el. Ezzel együtt járt a késői nyitva tartás, és a napi másfél órás éjszakai bkv-zások. Megoldást kellett találni, így tért vissza Pedál mindennapjaiba a kerékpár. A másfél óra negyven percre rövidült, és még bérletre sem kellett költeni. A közlekedési eszközből fél év után munkaeszköz lett, mert Pedál felmondott, és beállt biciklis futárnak.

Bő másfél évet töltött egy kis magáncégnél, majd 2002-ben beállt a Hajtás Pajtáshoz. 2006-ban Pedál úgy döntött, szerencsét próbál külföldön, és Skóciába költözött. Kint visszatért a vendéglátáshoz, először mint mosogató, később mint szakács. Itt már a kezdetektől biciklivel járt a munkába. Ahogy meséli, ott más típusú a kerékpáros kultúra, mivel a teljes közlekedés üteme nyugodtabb. A biciklizők többsége inkább túra jelleggel teker, de így is sokkal több a kerékpársáv, és az autósok is nagyobb oldaltávokkal előznek. Igaz az útburkolat minősége elmarad az itthonitól, sokkal érdesebb az aszfalt. A vonaton nem kell fizetni a kerékpárszállításért, sőt a nagyon leterhelt időszakokban plusz kerékpáros kocsit is csatolnak a szerelvényhez. Amikor először utazott ki, még a Csepeljét vitte, némileg átalakítva, de a hazautak alkalmával mindig vitt, vagy hozott egy másik biciklit. Kint kezdett el fixizni és spd-t (a cipő hozzákapcsolódik a pedálhoz) is használni.

Mikor 2008-ban hazajött, első útja a Hajtás Pajtásba vitte, ahol szinte egyből újra munkába állt. Sokáig napi nyolc órában szállította a csomagokat, az utolsó években a továbbtanulása miatt ez hat órára szűkült. Pedál azt mondja, a futárkodás fizikailag csak az első egy-két évben terheli meg az embert, utána hozzászokik a szervezet a napi 80-100 kilométer tekeréshez. Egy sűrű nap inkább mentálisan tud igazán leterhelő lenni, mivel szinte folyamatosan figyelni kell a forgalom másodpercről másodpercre változó tényezőire. Dolgozott diszpécserként, vagy ahogy ők hívják DJ-ként, betanítóként és pénzügyi segítőként is.

Akit beszippant ez a világ nehezen szabadul. Egy olyan életforma és társaság, amiben nem lehet félig benne lenni. Mindenkit befogadnak, de aki csak menőségből áll futárnak, és nem éli meg sajátjaként ezt az életérzést, hamar lekopik. Nincsenek magasztos célok, nincsenek igazán klikkek sem, nincs széthúzás a különböző futárcégek között, az összetartó erő a mindennapi kerékpározás.

Pedál végül tavaly, 34 évesen hagyta abba a futárkodást. Ennek egyetlen oka volt, az anyagiak. A futárkodás fénykorában, 2003 és 2006 között egy nap legalább tizenkét munka jutott egy átlagos napra, míg 2013-ban már a napi tíz jónak számított. A kis cégek, akik korábban sok futárt dolgoztattak, eltűntek a piacról. Akik maradtak, azok is kétszer meggondolják, hogy el kell-e küldeni valamit. A futárcégek száma stagnál, az alkalmazottak száma pedig lassú ütemben csökken. A biciklisfutár-cégek ugyan igyekeznek szélesíteni a szolgáltatásokat, jellemzően kargókkal, hogy nagyobb és nehezebb küldeményeket is tudjanak szállítani, de a motoros és autós cégek közül is sokan nyitottak a bicikli felé, mivel gyorsabb és olcsóbb. A kialakult piaci helyzet, és a teljesítményfüggő munkabér eredménye lett az, hogy Pedál fizetése tavaly, jóval százezer forint alatt maradt havonta. Ezen kívül ugyan kapott még utalványt és szervizköltséget is, de ebből így is csak nagyon szűkösen lehet megélni.

A futárkodás végeztével Pedál Pista egy sportáruház kerékpárosztályán kezdett el dolgozni, de ez a munka végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most, a katonai tapasztalatoknak köszönhetően, egy katonai felszereléseket árusító boltban eladó. Ez már stabil megélhetést biztosít, de azért vannak további tervei, és folyamatosan képzi magát. A futárkodás adta szabadság és pörgés hiányzik neki, a napi mókuskerék miatt kicsit beszűkült a világ előtte. A bringázás jelenleg csak közlekedési- és sporteszközként van jelen az életében.

Ennyi év persze nem múlik el lenyomat nélkül, jelenleg is négy kerékpárja van, mindegyik Bianchi. Két, korábban futárkodásra használt városi; egy nyári, régi acélvázas országúti sárvédőkkel, kétszer hétsebességes váltóval és egy téli acél országúti, ami fixi, agydinamóval. Ezeken kívül van egy sportolásra használt, és egy nagy becsben tartott gyári állapotában megőrzött darabja is.

Kiscsúcs

Kiscsúcs életének sokáig nem volt része a bringa. Programtervező matematikusnak tanult, de úgy érezte, hogy a gép előtt ülve nagyon kiesik a világ ritmusából, ezért halasztott egy évet. Kellett valami, ami az emberek között tartja, ezért 2004-ben elkezdett biciklizni, sőt rögtön futárkodni, a bátyja cégénél. Ez tökéletes ellentéte a programozásnak, ahol beszorul az ember a saját mikroklímájába, és nem érik külső hatások.

A futárkodásban folyamatosan külső ingerek érik az embert. Rengeteg, sokszor érdekes figurával lehet találkozni. Ez a fajta munka feküdt Kiscsúcsnak, ezért a következő évtől a futárkodás mellett folytatta a tanulmányait. Diploma után sem hagyta abba a tekerést, azóta is egész állásban futárkodik, de mellette otthonról programoz. Ez úgy néz ki, hogy reggel felkel bringára pattan, nyolc órán át kézbesíti a csomagokat, aztán este leül a gép elé. Még így is marad ideje szórakozni, és további energiáit lekötni, például egy baráti focizással.

Kiscsúcs szerint önmagában a futárkodás anyagilag nem egy fenntartható létforma, vagy legalábbis jó néhány nadrágszíjat meg kell hozzá húzni. A futároknak nagyjából a fele próbálja valami más munkával is kiegészíteni a keresetét. Aki nem, az pedig koplal, hogy meg tudjon venni valamit.

Mostanában fontolgatja, hogy tíz év után felhagy a futárkodással, de nem tudja elképzelni, hogy ezután már csak a gép előtt ülne. A programozás marad, mellette valami olyan munkát keresne, ahol emberekkel kell kommunikálni. A bringás szubkultúrából semmi esetre sem szeretne kiszakadni. A közös bandázások, bulik, sportprogramok pörgetik komoly közösséget kovácsol.

Szerinte a bringázás egyre jobban része a városi létnek, nem véletlenül választják egyre többen. Szerencsére évről-évre egyre kevésbé gerillaharc. Az autósok toleránsabbá válnak, jó irányba halad a közös közlekedés. Az átlag biciklisek előtt pedig egyre jobban kinyílik a futárok világa. Az egyszerű biciklisek is átérzik az adrenalinbombát, amit egy biciklis rendezvény, például egy futárverseny nyújt. Ezek a versenyek egyébként sokszor túlvállalások, itt mindenki sokkal tovább feszíti a határait, mint egy munkanapon. Ettől is működik a show. Alapvetően ugyan ezek is a belső futárköröknek szólnak, de szeretettel látnak mindenkit, aki érdeklődik. Sőt, már kívülállók is rendeznek ilyeneket.

Kiscsúcs most csinálja az autós jogosítványt. Nemcsak azért, mert társadalmi elvárás, szándékozik is autót vezetni. Csak azért várt ennyit vele, mert eddig mindig elsikkadt a fontosabb dolgok mellett. Egyébként is a belvárosban lakik, ahol értelem szerűen bringával közlekedik. Három biciklije van, mindegyik olasz. Egy dolgozós, egy templomba járós (azaz szép, becsben tartott), és egy fixi. Utóbbit kifejezetten pályahasználatra szánja, de mivel nem tagja egy bringás klubnak sem, nyílt nap pedig csak elvétve akad, ezért ritkán tudja használni. Pedig szeretné.

Az ex-főállású futár és a programozó matematikus után jön a bicikliversenyző térinformatikus és a biciklisfutár zenei producer. Lapozzon!