Milyen autót engedhetsz meg magadnak?

Mint pénzügyi tanácsadóként azt látom, hogy nagyon sokan erejük felett költenek az autójukra, és ezt nagy hibának tartom. Ezért ebben a cikkben szeretnék tanácsot adni, honnan tudod megítélni, hogy nem fordítasz-e te is túl sok pénzt az autódra.

Az autó státusszimbólum, sokan ezzel akarják kifejezni a létező, vagy nem is létező gazdagságukat. Ha látsz egy embert egy 15 milliós autóban, amin 13 millió forint hitel van, azt gondolod, hogy egy igazán gazdag embert látsz, akinek sikerült az élet. Ha látsz egy másik embert a villamoson, akinek nem 13 millió hitele van, hanem ugyanennyi megtakarítása, azt gondolod, hogy egy csórót látsz, aki kevésre vitte.

Pedig ennél nagyobbat nem is tévedhetnél. A legtöbb drága autó mögött eladósodás és erőn felüli költekezés van, nem gazdagság. Egy amerikai mondás szerint, az hogy valakinek milyen autója van, csak egy dolgot jelent, semmi többet: mennyi hitelt vett fel.

Tanácsadások során számtalanszor találkoztam olyan emberekkel, akik kívülről fényűző életet éltek, miközben ki sem látszottak a hitelekből. Az egyik ügyfél havonta keresett egymillió forintot és egy 13,5 milliós autóval közlekedett, amit hitelből vett. Ötévente mindig lecserélte egy új autóra a régit a márkakereskedésben, a meglévőt beszámolták, és újra meg újra felvette a 10%-os, egyébként kedvezőnek mondható hitelt.

Előzmények

Az első cikkem itt a Totalcaron arról szólt, hogy mennyibe kerül egy autó fenntartása havonta. Ehhez csináltam egy kalkulátort is, amivel te is ki tudod számolni, hány ezer forintod bánja havonta az autó fenntartását. Sokkal több, mint azt a legtöbb ember gondolja. Ha még nem olvastad, itt tudod kiszámolni, mennyit is költesz havonta az autódra.

A következő cikk arról szólt, hogy mennyibe kerül 30 év távlatában, ha erődön felül hitelből veszel új autót ahelyett, hogy egy hat éves járművel járnál, amit van is pénzed megvenni. Ha még nem olvastad a cikket, először tippeld meg, hány forintod bánja a hitelből vett autót 30 év alatt, utána olvasd el a cikket itt.

Kiszámoltam neki, hogy az autó értékvesztése és a kamatokra kifizetett pénz miatt pont 12 milliót bukik ötévente azzal, hogy ilyen autóval jár. Ezen egy kicsit megdöbbent, noha ő is bármikor kiszámolhatta volna ezt egy perc alatt. Ha úgy tetszik, ötévente egy teljes évet csak az autójáért dolgozik, vagy minden héten egy teljes napot, vagy a negyvenéves karrierjét nézve, nyolc teljes éven át kizárólag az autójáért gürcöl minden nap. Mindeközben nem hogy megtakarításai nem voltak, de még a házán is hitel volt.

19-rich-guy

De ez csak egy kiragadott példa volt a sok közül. Ha szeretnél olvasni egy jó cikket erről a témáról, kattints ide: Miről lehet felismerni a milliomost?

Hogy te ne járj így, nézzük meg, mikor költesz túl sokat az autódra, vagy annak használatára.

Ha hitelt kell felvenned ahhoz, hogy meg tudj venni bármit, akkor az a legbiztosabb jele annak, hogy olyasmit veszel, amit nem engedhetsz meg magadnak. Legyen az tévé, számítógép, autó, vagy bármi egyéb. Ezért, ha hitel van az autódon, akkor biztos, hogy túl sokat költesz rá. Sokan azt is elrontják, hogy nem látnak tovább az orruknál. Azt hiszik, hogy a ma megkeresett pénz arra van, hogy a mai kiadásainkat fedezzük belőle.

Ez egy gyakori, de nagyon súlyos tévedés. Ugyanis a jövő nagyobb kiadásait is abból a pénzből kell majd fedezned, amit ma keresel meg. Gondolj csak például a nyugdíjas éveidre. Ha ma nem teszel félre azokra az évtizedekre, akkor nagyon sanyarú sorsod lesz, és nem fog vigasztalni a tudat, hogy bár nincs pénzed még enni sem, de bezzeg negyvenévesen milyen vagány autóval jártál.

(Ha akarod magad sokkolni, hogy mennyit kell eltenned nyugdíjra, ebben a cikkben találsz egy rövid leírást és egy kalkulátort, hogy mennyit kell eltenned havonta. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek.)

Ezért a következő biztos pont: ha több pénzed áll az autódban, mint a nyugdíj-előtakarékossági számládon, akkor valamit nagyon-nagyon rosszul csinálsz. Ideje tanácsot kérned valakitől, hogyan lehet okosan kezelni a pénzügyeidet.

A vagyonod hány százaléka áll az autódban? Az összes? A fele? A legnagyobb butaság a nehezen megszerzett pénzedet egy értékét gyorsan vesztő, bármikor ellopható, vagy összetörhető eszközben tartani, amit gyakran az utcán tartasz.

Tehát egy újabb szempont: ne legyen a vagyonod 10 százalékánál több gépjárműben.

Azokat az embereket sem értem, akik 2-3 évi munkájuk teljes jövedelmét autóra költik. Azért kelsz fel minden reggel és dolgozol keményen estig három éven át, hogy egy olyan termékbe öld a pénzed, ami napról-napra egyre kevesebbet ér? Hát ilyen kevésre becsülöd magad? A teljes munkával eltöltött életedből (mondjuk 40 év) ennyit képes vagy beleölni egy használati eszközbe? Inkább vegyél egy olcsó használt autót és menj el két és fél év fizetetlen szabadságra, legyél a feleségeddel és a gyerekeiddel, vagy élj a hobbidnak. Túl rövid az élet ahhoz szerintem, hogy akárcsak 3 évet egy autóért pazarolj el belőle.

pensioner

Úgy gondolom, hogy ha 3-6 havi nettó keresetednél többet költesz autóra, akkor olyan autót veszel, amit nem engedhetsz meg magadnak. (Ha már van egy szép házad, van a bankban 150 milliód és a gyerekeid jövőjéről is gondoskodtál, akkor rád nem vonatkozik ez a megállapítás. De sajnos te a kisebbséghez tartozol.)

Akkor most nézzük a szokásos kifogásokat.

Van, aki szerint az autó hobbi, ezért hülyeség ezt pénzügyileg méricskélni. Szerintem a hobbidnak is az anyagi lehetőségeid határán belül kell maradnia, legyen az fotózás, festménygyűjtemény, vagy autózás. Mert ha az erődön felül költesz rá, az már nem hobbi, hanem hóbort. Ha szeretnél többet költeni a hobbidra, akkor keress többet. Vagy vidd lejjebb az igényeidet. Ilyen egyszerű.

Másik meglátás, hogy minek él az ember, ha nem vesz magának drága és szép dolgokat és nem élvezi úgymond az életet. Vegyél magadnak bármilyendrága és szép dolgot, amit megengedhetsz magadnak. Ha te megengedhetsz magadnak nem egy, hanem mindjárt három 25 milliós autót, vedd meg őket és használd örömmel. Ha egy egymilliósat sem engedhetsz meg, akkor meg ne akarjál többnek látszani, mint ami valójában vagy. A saját szemedben sem. Mert ennek a vége a sírás, nem költhetsz büntetlenül többet hosszú távon, mint amennyit keresel. Előbb-utóbb nagyon keserű böjtje lesz és hidd el, én már rengeteg ilyen emberrel találkoztam. Te sem leszel kivétel.

Szintén gyakori hiba, hogy olyan embereknek van autója, akik meg sem engedhetik azt maguknak.

Járok cégekhez pénzügyi oktatásokat tartani. Én elmegyek busszal az adott gyárba, a melós pedig autóval jár, mert ő úr. Aztán az oktatás után odajön panaszkodni, hogy fuldoklik a hitelekben. Amikor mondom neki, hogy talán nem autóval kellene járni dolgozni, amikor az a 130 ezres fizetésének a felét elviszi, akkor meg van sértődve. Neki az jár, nehogymár. Erről itt írtam bővebben, ez a gondolkodás hová vezet: Nekem az jár.

Most olvastam egy elképesztő statisztikát, hogy a 4,3 millió magyar háztartás mintegy 3 millió autót tart fenn. Érzésre ennek legalább harmada erőn felül fenntartott autó.

Ha te a lakásfelújításra félreteendő pénzből cserélsz féltengelyt és a nyugdíjmegtakarítás helyett inkább eltankolod a fizetésed, akkor te is erőn felül költesz az autódra. Ne csapd be magad, ezek a pénzek majd 5-10-30 év múlva fognak hiányozni, amikor szükséged lenne rá. Csak akkor már késő lesz. Akkor majd te is felhívsz, mint némelyek, hogy "tanácsadó úr, két évem van nyugdíjig, minimálbéren voltam bejelentve, nem lesz nyugdíjam. Mit tanácsol, mit tegyek?". Lottózzon bátyám, mert két év alatt nem fog tudni felkészülni 15 év nyugdíjra.

Röviden gondolatébresztőnek ennyi elég lesz. Ha érdekel a téma, olvasd a Kiszámoló blogot, vagy gyere el oktatásra, esetleg kérj tanácsot.