Micsoda pech: pont egy centivel rövidebb a magyar busz

2016.04.27. 14:29

Hiába írtak ki több mint száz autóbuszra tendert, a közlekedési központok új, hazai gyártású autóbuszok nélkül várhatják a jövő évi piacnyitást.

Túl rövid lett a Credo?

Néhány hete a Volánbusz 152 darab autóbuszra írt ki tendereket, amelyek közül száz a Volánbusz Zrt., 39 darab az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉMKK), 13 pedig Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KMKK) állományát gyarapítja majd. Így gyakorlatilag a Volánbusz szerzi be a saját és két másik közlekedési központ járműveit is. Erre a fajta beszerzésre a hivatalos válasz szerint azért van szükség, hogy homogénebb legyen a Volánok járműparkja.

A 152 autóbusz a hazai autóbuszgyártóknak – mind a kettőnek – jó referencia lehetne, és talán a lassan elavuló járműcsaládjaikat is tudnák fejleszteni az így befolyt összegből. A Volánbusz viszont nem szeretne magyar járműveket látni a most megrendelt kontingensben, ugyanis úgy írták ki a tendereket, hogy magyar gyártó - főleg a győri Kravtex - ne tudjon indulni egyik beszerzésen sem. Ez a Volánbusz weblapjáról letölthető dokumentumokból derül ki, ugyanis két tendernél a hosszúságnak 12 500-13 500 milliméter közé kell esnie a helyközi kialakítású buszoknál. A harmadik tendernél a Volánbusz saját távolsági buszainál a minimális hosszúság 12 000 milliméter. Azaz pont tíz milliméterrel (magyarán egy centivel) több, mint amilyen hosszú az egyetlen hazai távolsági típus, a Credo Optinell, amely 11 990 mm hosszú.

A másik cégnek, a MABI-Bus-nak jelenleg egyáltalán nincs Euro VI-os helyközi vagy távolsági busza, így ők is kiestek az esélyesek közül. Igaz, a MABI-nál nemrég megkezdték az új helyközi típuscsalád tervezését, melynek prototípusát leghamarabb 2017 első felében mutathatják be.

Udvarra kell gyártaniuk

A Kravtex néhány éve, kényszerűségből újra a gyárudvarra kezdett termelni elnyert tenderek nélkül. Kicsit furcsának hat ez a fajta szemlélet, mégis érthetővé válik, hiszen a Mosonmagyaróváriak egyetlen embert sem akarnak elbocsájtani, ugyanis a régióban óriási szakemberhiány van. Másrészt azt is szem előtt kellett tartaniuk, hogy az olyan különleges szerszámoknak és berendezéseknek, amik csak a buszgyártáshoz használhatóak, nem mindig tesz jót, ha néhány évig nem használják őket.

A Kravtex udvarán 2014-re összegyűlt több mint 200 autóbusz, ezeknek a nagy része még abban az évben gazdára talált Pécsen és néhány Volán társaságnál. Most viszont úgy néz ki, kevés az esély arra, hogy a Credo értékesíthesse a területén álldogáló buszokat, pedig egy teljesen új, modern buszgyártó csarnokot is átadnak hamarosan Mosonmagyaróváron.

Az esélyesek

A 152 darab autóbuszról szóló tendereken gyakorlatilag csak a nyugati gyártók tudnak indulni. Legnagyobb esélyes a Mercedes és az MAN, de beleszólhat még a végeredménybe a Scania és a Volvo is. Úgy tudjuk, az Evobus a Mercedes Citaro helyközi/távolsági GÜ típusával indult, ugyanis az olcsóbb típusukból, a Törökországban gyártott Conectóból nem gyártanak helyközi változatot. Így egy új prémium kategóriájú, csuklós típus jelenhet meg a hazai utakon. Az MAN a Lion's City kétajtós helyközi változatával próbálja elnyerni a közbeszerzést. Ez utóbbiból egyébként van már néhány tucat a Volánbusz állományában, ezek közlekednek a főváros agglomerációs vonalain.

A távolsági kategóriában is a fentebb felsorolt cégek indultak, de arról jelenleg nincs információnk, hogy pontosan mely típusokkal célozták meg ezt a közbeszerzést.

Használtban a jövő?

A múlt héten megtartott XXII. Országos Személyszállítási Szakmai Konferencián Dr. Tari István, az MNV Zrt. – vagyis az állam, azaz a közlekedési központok tulajdonosának –­ képviselője előadásában elmondta, hogy a Volánok utódszervezetei 2010. január elsejétől csupán 599 darab új, és 432 darab használt buszt szerezhettek be. A használt járművek átlagéletkora a leszállításukkor 5,56 év volt. Ez az adat még szomorúbb lenne, ha az így vásárolt buszoknak a mostani korát adnánk meg. A 8-10 éves átlagéletkor egy autóbusz esetén a kívánt selejtezési kor, egy ehhez igen közel eső életkorú használt beszerzéssel nem dicsekedni, hanem szégyenkezni illene. A felzárkózáshoz nem öt év alatt kellene 600 új buszt venni, hanem évente. Sajnos már az előrejelzések sem csak az új beszerzésekkel számolnak.

Az elmúlt években vásárolt új buszok között a Volánbusz 188 új gyártású autóbusza között szerepel a Budapest agglomerációjában közlekedő 167 busz, ezt nyugodtan levonhatjuk a beszerzésekből, mivel a Volánbusz nem a meglévő állományát korszerűsítette, hanem hatalmi szóval adtak neki egy új szolgáltatási területet. Így marad az elmúlt öt évre 432 darab új busz, ami igen gyenge produkció. Mostanra teljesen elpárologtak az elmúlt évek nagy ígéretei a sok ezer új buszról, ahogy elpárolgott a Volánok járműparkjának megújítására szánt MFB hitel is.

Megkerestük a hazai buszgyártókat, hogy mi a véleményük a Volánbusz tendereiről, valamint a használt autóbuszok beszerzéséről, de nem kívánták kommentálni az eseményeket. Egy ágazati forrásunk csak annyit mondott, hogy: Mit tegyünk? Nekünk nincs az országban hatalmas autógyárunk, így ezt a békát is lenyeljük, és reménykedünk abban, hogy megváltozik az állam hazai gyártókkal szemben tanúsított hozzáállása.