Audit 1-1,5 millióig? Megpróbáltam, szörnyű a helyzet

2018.12.15. 07:47 Módosítva: 2018.12.15. 09:05

Szervizkönyv? Felejtsd el! Van helyette facsavarral tákolt kesztyűtartó, kályhaezüsttel kozmetikázott rozsdamarta kipufogó, szedett-vedett gumik minden mennyiségben. És mondjátok meg, miért veszik ki mostanában a nepperek minden eladó autóból a szőnyegeket? Vagy elrakta kint a török a szervizkönyvvel együtt?

Újra rászántam magam az autóvásárlásra. Nem könnyű feladat, igazi kincskeresésre számítottam az egy-másfél millió forintos árkategóriában. Eredetileg úgy gondoltam, majd a vásárlás lezárultával írok egy összefoglaló tapasztalati cikket a történetről, de futottam egy kört, és meggondoltam magam. Frissebb az élmény, több a gondolat, ha epizódonként haladok, ahogy gördül előre az autókeresés folyamata. De majdnem vissza is táncoltam, mert egy etikai kérdéssel kerültem birkózó viszonyba. 

Ha az autót nem találom jó vételnek, és megírom, azzal egyrészt segítek másoknak, akik ugyanakkor hasonlókat keresnek, azonban rontom az eladó üzletét. Ami rossz áru esetén nem gond, de én se vagyok tévedhetetlen, tehát éppen rosszul is megítélhetem a kiszemelt autót vagy az eladót, és azzal senkinek nem segítek.

Leírom inkább a sztorit, de a helyszíneket nem határolom be, és a fotók is máshonnan származnak, csupán a tipikus jelenségeket illusztrálom velük. Higgyetek nekem, mint az eladóknak, akik szervizkönyv nélkül bizonygatják, hogy az adott autó csak annyit futott kint németben, az autobahnok hazájában, amennyit itt írnak a hirdetésekben.

A történet ott kezdődött, hogy tavaly szeptemberben vettem egy Škoda Octavia II-t 1,9 TDI DSG-t, majd idén szeptemberben eladtam, ami nagyon gyors átfutásnak számít nálam. Lehet, hogy az elődje, a Volkswagen Passat B5,5 1,8T volt túl jó a nálam töltött öt és fél év alatt, de ez a Skoda lett az első autó amit nem szerettem meg, sőt. Futómű, kuplung, szóval minden nálam jött elő, nem részletezem. Így hát végigcsináltam még vele a nyarat, és ment lapátra. Nagy meglepetést nem fogok okozni azzal, hogy mit keresek: 2002-2005 közti benzines Audi A4 Avantot. Sokan teszik rajtam kívül. Egy-két kiskapu típus volt még a fejemben, például az újabb Passat, az A6 vagy éppen BMW E39-es 5-ös széria, de a fő cél a négykarikás.

Az Octavia eladását követő másfél havi netes keresés után az első út egy Budapest-közeli kereskedéshez vezetett, amely három autóval kecsegtetett. Előre egyet lehetett ellenőrizni a nyilvántartásban, mert csak az volt magyar rendszámos. A hirdetésből nem derült ki, hogy a többi német import, mert magyar műszakival hirdették azokat is, ami elég megtévesztő. A többiek is ezt csinálják, és az legalizálja a gyakorlatot, hogy a kintről hozott autót a vevő nevére helyezik először forgalomba, a foglaló letétele után. Így tehát vak német rendszámkeretek fogadtak.

Az ellenőrzött autó egy 2004-es évjáratú 1.8T Tiptronic Highline VW Passat volt, a fotókon szép állapotban, gazdag felszereltséggel. A lekérdezéskor eltántorított, hogy az első megfigyelési évben (2012) 60 ezer kilométert futott, a másodikban viszont csak háromezret, majd beállt évi 10-20 ezer közé. Gyanúsan tekert autó. Gazdája azt állította, kilenc éve van nála a Passat, de a helyszínen nem is volt ott a kocsi, tehát élőben már nem tudta bevetni a hirdetésben előrejelzett vonzerejét. A bevallott 284 000 kilométer se csábított, az előző két kocsit nagyjából ilyen futásteljesítménnyel adtam el.

A második autó, amely miatt tulajdonképpen útra keltem, egy Audi A4 Avant 1.8 turbó, 2002 tavaszi évjáratú, 250 ezer kilométerrel. Fotókon természetesen szép, a leírás is kecsegtető. A valóság már nem az.. Mind a négy sárvédő rozsdásodásnak indult a hátsó ajtó is a szélvédőnél, a gumik kopáshatáron, alánézve pedig a kipufogót alulról friss-ezüstre fújták. Rég láttam ilyet. Azonnal felejtős, ki sem kértem a kulcsát. A kocsi a neten 1,2 millióért szerepelt, a telepen 1,4-es tábla volt benne.

Megnéztem a kevésbé érdekes, másik Audi A4-et is, amely egyrészt négyajtós, másrészt csak 1,6 literes, benzines volt. Ez a két paraméter elvileg már elég lett volna, hogy ne érdekeljen igazán az autó, viszont csak hetven egynéhány ezer kilométert írtak a hirdetésbe. Nos, majd minden elemen sérülés körben, a lökhárítókon, sárvédőkön, a legnagyobb a jobb hátsó ajtó és sárvédő közös horpadása volt. Ezek persze nem szerepeltek a hirdetésben. A gumik hátul félig kopott Laufenek, elöl a számomra ismeretlen gyártótól származó abroncsok szintén nem a gondosságról árulkodtak. Ez is drágább volt a helyszínen, mint a neten, de különösebb jelentősége nem volt, mivel az állapota okán érdektelen járművé vált a megpillantás percében.

Ismerve a használtautó-vásárlások dinamikáját az első kör beleillett a képbe, de azért nem lesz tőle jókedvű az ember. Nekiindultam hát az újabb körnek. Ezúttal két, száz kilométeren belüli, vidéki célpontot néztem ki. Az egyik egy ígéretes, 2002-ben gyártott, fekete Audi A4 kombi, kétliteres, szívó benzinmotorral. Irányára 1 290 000 Ft, futásteljesítményként pedig az ideális és még akár hihető 170 ezer kilométert jegyeztek be. Ez egy bőrkárpitos, állítható combtámaszú sportülésekkel gyártott darab volt, háromküllős kormánnyal.

Odaérve kívülről már jobban festett mint az előzőek, de volt egy kis rozsda a bal első sárvédőn, és a gumik sajnos szedett-vedettek voltak ezen is, ráadásul az egyik tengelyen téli, a másikon nyári, és mind no name. Az autó alatt a kipufogó is rozsdás volt, a végső szakaszon már át is lyukadt. Az autó összképe ettől eltekintve nem volt annyira rossz, mint a korábban megnézetteké, így kikértem a kulcsát. Beülve és szétnézve az utastérben viszont az életútvégi realitás fogadott, bár még nem reménytelen mélységű.

Megvoltak a kis műanyag alkatrészek és az ülések is egészen épnek tűntek, de a kesztyűtartó nyithatatlan, és már berhelték: kis „praktikeres” zsanérokat csavaroztak rá kívülről facsavarokkal. Megható. Átbújva a kocsit, nem találtam törésnyomot, viszont a jobb első ajtókárpit a bőrhuzat alatt törött volt, jobban megnézve látszottak a maszek javítás nyomai, és akkor már azt is ki lehetett próbálni, hogy bizony ezt az ablakot nem nyitva felejtették résnyire, hanem nem működött. És igen, a könyökló fedele is törött volt.

Nem baj, menjünk próbakörre! A szimpatikus telepfelelős srác hozott egy lejárt próbarendszámot, majd kimentünk az ipartelep sima aszfaltú körútjára, ahol végig lehetett váltani a sebességfokozatokat és ki is lehetett forgatni egy kicsit. Áttrappolhattam vele egy vasúti átjárón is, ami jó futómű-kopogás teszt. Itt jó benyomások értek, a kuplung is jó, a futómű szintén, ugyan a váltókar lötyögős. Legutóbb akkor vezettem ilyen kétliteres, B6-os A4-et amikor még új volt a típus. A mostani autónézés előtt megnéztem, hogy mit írtam róla akkoriban, mert arra emlékeztem, hogy tizenhat éve nyomatékszegénynek tartottam ezt a motort.

Annyiban kellemesen csalódtam, hogy nem éreztem most ezt annyira vészesnek, illetve jónak tűnt a váltóáttételezés is. Szépen végig lehetett gangolni húzatáskor. Biztos értitek. A kocsi közben vallott hosszú és nehéz életéről is: a motor nem húzott egyenletesen, meg-megrántott. Álló helyzetben túráztatás közben billegtetett, vagyis a támasztóbakja is elfáradt. A klímája viszont jó volt és a kereskedő sráccal is jót beszélgettünk. Elsajnálkoztam az állapotokon, hogy nahát eltűnt a szervizkönyv, ami balszerencse. És persze az sem főnyeremény, hogy szervizért kiáltozik a kocsi elektronikája, ki tudja mióta.

Továbbálltam egy makulátlannak hirdetett 2003-as 3.0 benzines V6-os megszemlélésére. Egy óra autózás és már ott is voltam. Ez nem telepen állt az autó, hanem magánháznál, de nepper srácnál és állt ott még más is. Ez is importautó, mint a piacon lévő kocsik java. Persze nincs ezen mit csodálkozni, totál benne vagyunk a válság okozta újautó-eladási vákuum utóhatásában: nincs elég hazai használt kocsi a piacon. Ez drágább autó, közel 200 ezer kilométerrel az órájában, V6-os, háromliteres motorral és hatgangos kézi váltóval.

Erre a kocsira utaztam: színe, motorja, mint az egykori másik tesztautóé, amit nagyon szerettem, összkerékhajtásuk is egyező, csupán a tesztautó Tiptronic váltós volt (nem bántam, hogy ez nem az). Persze Avant ez is, mint az előző fekete. Körbejárva két dolgot találtam amiről a hirdetésben egy szót sem írtak. Egy kis sérülés a jobb elején, és a bal oldal alatt leszakadt műanyag hasvédő lemez. Ezektől eltekintve nagyon szép állapotú volt a kocsi.

Beindítottuk, hagy melegedjen. Közben átnéztem belül is. Itt a teljesen leszakadt tetőkárpittal és a helyéről kitépett első üléssel bővült a hibalista, amely egy meggyötört csavar miatt billegve hintázott a helyén. A rendszámtalan autóval csak a helyi kis utcákban fért bele egy óvatos kanyar, ez alatt újabb hibát nem találtam, csupán a magasan fogó kuplung, a kicsit lengő orr tett gyanakvóvá az öreg lengéscsillapítók kapcsán, illetve kopottak voltak az első féktárcsák is, de egyik hiba sem volt kifejlett.

Már nem csodálkoztam, hogy ennek az autónak sincs szervizfüzete, ezek a hülye nyugatiak mindig eldobálják. Ez esetben kevésbé zavart, mert a kocsi állapota a hibáitól eltekintve patent volt, itt elhittem a kétszázezer futott kilométert, még a gumijai is egyformák voltak. Milyen nagy érték ez nepperföldön.

Az eladó szerviztörténetre vonatkozó sztoriját is megvettem. A kocsit viszont nem, mert bár csábított a színe, a kiállása, csupán a motor okozott csalódást. Nem éreztem benne azt a pluszt, amit a 220 lóerőnek adnia kellett volna az előzőleg próbált 136-hoz képest. Valahogy a váltóáttételezés sem adta magát, kicsit hosszú, lefogta a motort: már amennyire ez háromszázötven méteren kiderülhetett. Mindenesetre nem adta azt, amit az emlékeim szerint kellett volna.

A következő körre várni kellett, mert elfogytak a közeli autók. Maradtak távoliak, meg a közepesen távoliak, amelyek meglátogatása már szervezést igényelt. A Kecskemét-környéki kör kudarccal zárult, egy ezüst A4 kombit eladtak (volt szervizkönyve), egy V6-os kombit szintúgy. Volt tartalékban még egy weltautós, négyajtós, kétliteres, de végül nem mentem be megnézni. Esett már az eső és igazán nem szeretnék négyajtóst, szerencsére van mivel járni, így lehetek türelmes.

Viszont útközben meg-megállva a célpontok fogyta okán a neten kutakodtam, és észrevettem egy budapesti autót, amely éppen útba esett. A fotókon szép fekete kombi, kétliteres, sportüléses, ami csak félbőr, tehát a számomra jobban tetsző. Még világosban odaértem, de jó háromnegyed órát kellett várni a kereskedőre a telepnél. Közben egy társa beengedett – többen lehetnek egy placcra bérlők -, és lelkesülve néztem át a kocsit kívülről: sehol egy rozsda, jó kipufogó, vonalban a kaszni, alig vártam, hogy megérkezzen az eladó.

Az S-Line csomagos, 2002-es autó a leírás szerint 187 ezer kilométert futott, az ára az ánégysztándárd 1,3 milla. Mármint ez a benzines átlag, egyhatoson túl és háromliteresen innen. Az alapmodellek egy százassal, százötvennel olcsóbbak azonos évjárat esetén, a hathengeresek pedig ugyanannyival drágábbak. A kétliteres szívók és az egynyolcas turbók ára egy szinten van. Mennyivel könnyebb lenne, ha dízelt keresnék, abból sokkal több van és átlagosan kétszázezer forinttal olcsóbbak a benzines középmezőnynél.

Végül megjött az eladó, és befutott egy másik vevő is, de ő egy Peugeot Boxerre utazott. Megkaptam a kulcsot, nyitottam az autót. Perforált bőr háromküllős kormány, jó állapotú utastér fogadott. A szőnyegek itt is, mint minden eddigi autóból hiányoztak. Ez ugyanolyan dolog mint a szervizkönyv. A kocsi egyetlen belső hibája a leszakadt kesztyűtartó, amelybe bedobva ott volt a „brief”, azaz a kis műanyag tasak a használati utasítással, a rádió kezelési könyvével. Csak az a fránya szervizkönyv hiányzott ezúttal is.

Az eladó esküdözött, garanciát vállalt a futásteljesítményre, de sajnos manapság ez nagyon kevés. Főleg, mert nagyon hangsúlyozta, hogy vezérlést cseréljek: egyébként ezt indokolta a jelzett futásteljesítmény is, hiszen 180 000-nél esedékes a szíjcsere (is). De nincs szervizkönyv ami visszaigazolná a csere elvégzését, vagy el nem végzését.

Mindegy, az Audi az akkor új A4-be már beillesztett egy kis lekérdező gombocskát, amellyel könnyen vallatható az elektronika, hibajelről és szerviz-intervallum állásról. Hibajel nem volt, de hátralévő szervizidő helyett csak három vonást jelzett a kocsi. Ez felettébb elszomorító. Miért nem tudja az elektronika, hogy mennyi telt el az utolsó szerviz óta?

A választ mindenkinek a fantáziájára bízom. Tényleg elkenődve álltam tovább, mert a kocsi amúgy egyben volt. Az is rossz benyomás volt, hogy csak a telepen (!) lehetett volna kipróbálni.

Most komolyan, kellene egy vásárlói dacszövetséget kötni, mely szerint szervizkönyv és értékelhető próbaút nélkül, piaci áron senki nem áll szóba az eladókkal. De sajnos a keresleti piacot jelzi, hogy bizony ezeket az autókat így is el fogják tudni adni. Facsavarokkal, szervizkönyv nélkül, szétkopott gumikkal.