500 ezer kilométer egy Opel Zafirával

2019.01.07. 10:43 Módosítva: 2019.01.07. 14:17

Az olvasók autós tapasztalatairól szóló írások gyűjtőhelye a Népítélet rovat - több mint ötvenezer beszámolóval. Ezúttal úgy gondoltuk, kár lenne befésülni a tömegbe István és autója, egy 2003-as Opel Zafira 1.6 történetét, mivel nagyon ritkán találkozunk ilyen alapos leírással. Hosszú olvasmány következik magas szintű tárgyhasználati kultúráról, márkahűségről, közös kalandokról, műszaki problémákról és ragaszkodásról, vagyis mindenről, ami belefért az első 500 ezer kilométerbe.

A történet valamivel korábban kezdődött, mint hogy 2003. nyarának egyik pénteki napján átvettük vadonatúj 1,6-os Opel Zafiránkat a gyöngyösi márkakereskedésben. Apámék első kocsija egy használt, körülbelül 1957-es Opel Olympia Rekord volt, még a '60-as évek elején, amit Apám gyerekkori barátja, bizonyos Ludwig bácsi küldött „ajándékba” a kicsempészett dollárok/márkák meg a saját hozzájárulása segítségével.

Gyerekként autórajongó voltam, és Ádám (a típustáblán szerepelt az Adam Opel AG felirat) szinte a család részeként igyekezett kiérdemelni a márka iránti kitüntetett figyelmet. Emlékszem, valamikor '70 körül adtuk el az autót, 38,000 forintot szurkolt le érte százasokban egy tanyasi parasztember.

Apám később a használt Ádám után már csak új autót volt hajlandó venni. Ekkor jött a Wartburg, majd az ezerkettes Zsigulik és legközelebb1987-ben jött el a történelmi alkalom arra, hogy új nyugati kocsit vehessen. Így lett egy 1,3-as, benzines, fapados, világoskék Ascona C-nk. Apámat, amellett, hogy semmilyen extra nem érdekelte, annál jobban foglalkoztatta az, hogy menjen egy autó, és kicsit babonás is volt, így az első kilométereket mindig másnak kellett megtennie. Az Asconát én vezettem ki a müncheni Häusler kereskedésből.

Később, egy szintén új Mitsubishi Lancer után, 1995. körül még egy fapados, sötétzöld 1.4-as új Astra lett Apám utolsó autója, melyet aztán én örököltem.

A fentiek alapján világos, hogy az Opel márkanév már korábban is benne volt a levegőben, amikor megjelent a Zafira első generációja. Ekkorra az autó számomra már rég inkább használati tárgyat jelentett, különösebb érzelmi töltet nélkül, de mérnök lévén szinte azonnal felfigyeltem a hétüléses egyterűre, amely a korabeli beharangozó szerint az Astra padlólemezét kapta, azaz méretében lényegében nem volt hosszabb annál.

2003. július elején vettük át új 1,6-os, benzines Zafiránkat. Az autó olyan családi mindenesként választottuk ki. Három kamaszodó gyermekünk mellett a családi vállalkozás cégautójaként is számos feladat várt rá, amiben derekasan helyt állt, ugyanis 2018. augusztus 21-én épp egy erdélyi kirándulásból visszafelé jövet, Debrecen határában átlépte az 500 000. kilométert.

Ennek örömére később egy szép feliratot is kapott a hátsó ablakába. A két dátum között persze történt egy s más. 2003. augusztusában egy németországi családi kirándulás következett, megmutattuk a kocsinak, honnan is jött. 2004. nyarán Olaszországban jártunk vele, majd az elmúlt tizenöt évben délen Pompei, északon Prága, nyugaton Strassbourg, keleten Gyimes voltak a legtávolabbi földrajzi helyek, ahová elvitt bennünket. Közben itthon igáslóként vett részt a mindennapokban. A használat kétharmadában Budapesten ment, számtalan belföldi és külföldi, hosszabb-rövidebb úttal tarkítva.

A legfontosabb szempont számomra mindig az üzembiztonság. Erről talán a Zafira is tudott, ugyanis télen-nyáron, esőben-hóban-fagyban használva – nyilván a remek konstrukció mellett a rendszeres szervizelésnek is köszönhetően –, a félmillió kilométer alatt sosem hagyott az út szélén. Egy esetben folyt el a hűtővíz egy lazán hagyott bilincs miatt, este tíz óra körül, egy osztrák autópályán. Ezt a hibát egy benzinkúton fél óra alatt orvosoltunk.

Azt persze túlzás lenne állítani, hogy nem kellett javítani a Zafirát. A rendszeres szervizek mellett, még garanciális korában, 57 ezer kilométernél került sor az első nagyjavításra, miután az olajfogyasztás 1liter/1000km körülire növekedett.

Az autóban lévő 1.6-os Z16XE benzinmotor nem a legsikerültebb Opel-konstrukció és világossá vált, hogy ezen egy motorfelújítás segíthet. Ez katalizátorcserével járt, illetve hengerfej-felújítást és a dugattyúsor, illetve a gyűrűk cseréjét foglalta magába, ami után az olajfogyasztás konszolidálódott.

A felmerülő hibákat, javításokat, karbantartásokat, a cserélt alkatrészeket, a gumicseréket valamilyen ötlettől vezérelve már a kezdetektől feljegyeztem, e most kiemelem a lényegesebbeket. Az olajfogyasztás később ismét emelkedni kezdett, így 350 ezer kilométer után újabb motorfelújítást végeztek rajta. Ezt megelőzően hosszan egyeztettem a szerelőimmel, és mivel új autóra nem volt keret, egy fiatalabb, használt autó előélete pedig bizonytalan, abban maradtunk, hogy mivel a Zafira használati értéke továbbra is kiváló, vágjunk bele a felújításba. Ez remekül sikerült: az olajfogyasztás ma sem haladja meg a 0.1-0.4L/1000km értéket.

Az említett motor másik gyenge pontja az AGR-szelep (ez az EGR németül), amelyet számtalan, nem túl olcsó csere után szoftverfrissítéssel végül kiiktattak. További gyengeség a flexicső a kipufogórendszer és a kiömlő csonk közt, illetve a leömlő sort is kétszer kellett már hegeszteni, mert elrepedt.

A szokásos kopó alkatrészek (fékbetétek, gömbcsuklók, lengéscsillapítók) cseréi mellett számos nagyobb egység javítása/cseréje/felújítása is megtörtént már. Így hűtőradiátor és ventilátorcsere, a kormányszervó felújítása, rugócsere törés miatt, nem beszélve a két kisebb, ráfutásos balesetem okozta sérülések javításáról. Mindkét baleset után mozgásképes maradt az autó, a másodiknál a már korábban javított motorháztetőt, illetve a lökhárítót is kicseréltettem, a lámpákkal együtt és egy tartópöcök sérülése miatt a hűtőt szintén.

A javítások során gyári és utángyártott alkatrészeket használnak a szerelőim. Mindig rábízom magam a javaslatukra, mert a legfőbb szempont az üzembiztonság. Egy esetben a bizonytalan vezérlési hiba miatt a központi vezérlőegység cseréjét javasolták a márkaszervizben, ami 250 ezer forintba került volna, miközben a hibát az elektromos szerelőm orvosolta a légbeömlő érzékelő vezetékének visszaforrasztásával. Máskor viszont a gyári lengéscsillapító volt olcsóbb az utángyártottnál.

Az „Opel sosem kop' el” szlogent némiképp cáfolva, pár éve a két első sárvédőt is cserélni kellett. Mint sok más típusnál, úgy a Zafiránál is a küszöb és kerékdob közti rész szokott elrohadni. Idén az alváz középső-első gerendáit kellett lakatolni, szintén a rozsdásodás miatt. Az utastérrel kapcsolatos tapasztalatunk, hogy néhány gumi kezelőszerv anyaga nem bírja a kéz enyhe savasságát. A kürtgombok, illetve a rádió hangerőgombja ilyen, és a sebességváltó feliratának műanyagját is kétszer kellett már cserélni, valamint néhány éve újrabőröztettem a kormányt.

Tizenöt éves Opel Zafiránk jelenleg ismét majdnem gyári állapotban van, még a hátsó ablaktörlő is működik, pedig pár éve ennek a motorját is cserélni kellett. Idén pedig a motor pillangószelepén volt a sor a szervomotorjával együtt, ami a szerelőim szerint meglehetősen ritka hiba, nincs is belőle utángyártott csak gyári.

A termosztátot szintén gyakran cserélgetjük. Idén ősszel végre egy jól működőt sikerült találni, és érdekes módon a korábbi gyáriak helyett ezúttal egy utángyártott cseredarab vált be.

Minden tankolásnál, amíg a számla elkészül, kiszámolom a fogyasztást. Ez városi használat során 8-9 liter/100 km, jellemzően 8,3-8,5; autópályán 120-130-as tempónál is körülbelül ugyanennyi, országúton pedig lemegy nyolc liter alá, hét közelébe. Egyszer értük el eddig a tízliteres átlagot, amikor öt kerékpár volt a tetőn és siettünk Gyulára. Érdekes, hogy a fogyasztás sosem, még a motorfelújítások előtt sem változott vagy romlott, bár tény, hogy nem hajtok túl sportosan, de a forgalom ritmusát azért fel szoktam venni.

Az első generációs Zafira legnagyobb előnye a belső tér kiváló variálhatósága. Számos alkalommal használtuk a hatodik és hetedik ülést is, főleg a gyerekek kisebb korában, de volt, hogy hét személlyel utaztunk vidékre, és megszámlálhatatlan alkalommal használtuk az autót szállításra a hátsó ülések le-felhajtásával, illetve a hátsó üléssor tologatásával.

Rendkívül átgondolt és praktikus a belső flex ülésrendszer, a három osztatú hátsó üléstámlák, a hátsó ajtó egy métert meghaladó alsó keresztirányú szabad mérete, az üléssor előretolásával kialakuló másfél méter hosszméretű rakodófelület, de átlósan, keresztbe befér a háromméteres zártszelvény is, miközben a Zafirának nem kell akkora parkoló, mint egy furgonnak.

Az utóbbi időben, bár az autó praktikumával és képességeivel továbbra is messzemenően elégedett vagyok, egyre jobban gondolkodom egy környezettudatosabb konnektoros hibrid vásárlásán. Kár, hogy ilyesmit hasonló méretben egyelőre nem készített az Opel.