A magyar használtautó-vásárló hülye, 4. rész

2019.06.17. 06:39 Módosítva: 2019.06.17. 07:25

2011.10.12. reggel 6. óra 24. perckor jelent meg az első írásom a Totalcaron, „A magyar használtautó vásárló hülye” címmel, ez pedig az ezredik, mintegy keretbe foglalva az elmúlt közel hét és fél évet. Csodálatos dolgok történtek, rengeteg szeretetet kaptam önöktől, tőletek, nagyon sok jó embert ismertem meg, de egy valami nem változik sosem: az emberi hülyeség határtalanabb, mint az univerzum.

Tamás

Ismét megkeresett Tamás, akinek korábban már hoztam egy Volvo S80-at. Ezúttal a barátnőjének keresett egy Honda Jazzt.

800px-2008-2009 Honda Jazz (GE) hatchback 01

Örültem. Itt nem kell magyarázni, tudja, hogy megy a történet, ezek szerint elégedett is volt a szolgáltatással. Frissítésként átküldtem neki ismét a feltételeket, hogy később ne legyen félreértés, ha nem jól emlékezne. Elolvasta, csináljuk! Odaadja a foglalót, elindulok Németországba, az első cím egy augsburgi Honda márkakereskedés. Bemegyek, az értékesítő mondja, hogy ismerős a képem, voltam már itt? Igen, vettem már itt két autót, örülünk egymásnak.

Megnézem a kocsit, hívom Tamást, hogy minden rendben, szép is, jó is, szerintem vegyük meg, megkérdezem az értékesítőt, hogy „kollega, was ist letzte preis?” Mondja az értékesítő a rossz hírt, náluk fix árak vannak, nem lehet alkudni. Mondom Tamásnak, hogy mi a helyzet, kicsit csalódott, de legyen. Várjál, ennyire könnyen nem ráznak le, kicsit még próbálkozom. Pár perc múlva ismét hívom Tamást, hogy mivel ez már a harmadik autó, amit náluk veszek, engednek 200 eurót. Nem nagy tűz, de kis labda is pattog, a semminél pont kétszázzal több. Örülünk, lefoglalózom a Tamástól kapott pénzzel, és megyek tovább a dolgomra.

Pár nap múlva hazaérek, hívom Tamást, hogy kellene a maradék vételár, mert menne ki a kocsiért a tréler. Kisvártatva jön egy e-mail, hogy a korábban kialkudott munkadíjamból engedjek már egy kicsit, mert alig engedtek a kocsiból, stb.. Várjál már egy picit, ott voltam a kocsi mellett, felhívtalak, tudtad mennyi az ára. Ha te mentél volna ki, neked semmit nem engedtek volna, bólintottál, hogy kell a kocsi, tudtad mennyi a munkadíj, tudtad mennyibe fog az autó felállni. Nem volt meglepetés, és most kezdesz alkudozni?

Hát igen, de értsem meg, sokba lesz az autó, bla-bla-bla. Figyelj ez most pont olyan, hogy felépítem a házad, már csak ki kell festeni, a munka lényegi része el van végezve, és akkor találod ki, hogy neked ez a ház ennyiért sok, neked ez x forinttal kevesebbet ér! Kerestem a szavakat, de sem a korrekt, sem az egyenes, sem az elegáns nem jutott eszembe.

Kicsit beszélgettünk, majd úgy váltunk el, hogy néhány nap múlva hozza a pénzt. Közben Karácsony lett, két ünnep között a fű se nő, majd újév. Tamás nem jelentkezett, rákérdezek már, mikor lesz az a néhány nap múlva. Hívom Tamást nem veszi fel, nem hív vissza. Itt már tudtam, hogy baj van. Este kapok egy e-mailt, hogy mivel nem engedtem semmit az árból, ő a két ünnep között felült a vonatra, hazahozta az autót, forgalomba is van már helyezve, rendszám rajta. Olvasom a levelet, érzem, ahogy elönti a testem a szeretet. Folytatódik a levél. Hogy korrekt legyen és ne érezzem úgy, hogy átvert, felajánl nekem 25 ezer forintot a fáradozásaimért.

Tamás, te egy úr vagy. Ennél a pillanatnál szökkent szárba igazán a szerelmünk. Írtam neki valamit, azután visszatöröltem, utána megint írtam valamit, azt is visszatöröltem, mert sokkal elegánsabb, ha nem idegből ír az ember. Inkább azt írtam, hogy már bocsánat, de 25 ezerért nem megyek el Budapestig sem megnézni egy autót, de Augsburg nyolcszáz kilométerre van. Ha teljes út költségeit elosztom a megvásárolt autók számával, akkor 35 ezer forint esik a te autódra, és ez csak az önköltség, munkadíj nincs benne. A kétszáz eurót is azért engedték el, mert ez volt a harmadik általam megvásárolt autó. Ha te mész ki, neked nem engednek semmit. Egy szónak is száz a vége, itt a számlaszámom, ide kellene elutalni a munkadíjam.

Persze úgy kaptam meg a pénzt, ahogy önök. Onnantól se a telefont nem vette fel, se e-mailre nem válaszolt, se nem keresett meg, hogy hozzak neki másik autót. Nekem meg 35 ezrembe, időmbe és munkámba került, hogy Tamás barátnőjének kétszáz euróval olcsóbb legyen a Jazze.

Réka

Remélem, hogy jól szuperál a kis autó azóta is. Egy novemberi napon felkeresett Réka, hogy szeretne egy dízel Honda Accord kombit, a 2008 végétől gyártott szériából.

Átküldte linkeket, volt közte egy 157 ezret futott 2009-es autó 8950 euróért, de volt 11 ezer fölött is, ami csak egy évvel volt fiatalabb. Ha ez a 8950 eurós összejönne, az nagyon jó lenne. Hívom a kereskedőt, fix az ár, a kocsi megvan még. Másnap közelítek a címhez, már eladták. Mondom Rékának, kicsit csalódott, de ez ilyen, megyek tovább. A következő autó két évvel fiatalabb, de 198 ezer van benne – ennek még később jelentősége lesz. Beszélek a tulajjal, még három órát kellene várnom rá, hogy hazaérjen. Az nem kevés, megpróbálom kifaggatni telefonban, hogy érdemes-e várnom annyit. Kiderül, hogy az autó rendben lenne, de nem enged az árból, annyiért meg sok, ez is kimarad. Másnap betérek egy kereskedésbe egy másik autó miatt, ahol meglátok egy fekete 2009-es Accordot: 9000 euró, 163 ezer kilométer, vezetett könyv, két fújt elem, jól felszerelt.

Hívom Rékát, hogy mit találtam, ez nem volt a linkjei között, de olyan paraméterekkel bír, mint az általa leginkább áhított kocsi. Ha megveszem a másikat is, akkor ezt megkapjuk 8500-ért, de a kereskedő azt szeretné, hadd írjon 8000-et a számlára. Vázolom a helyzetet, hú de jó, kell a kocsi. Lepapírozom, megyek tovább.

Másnap reggel felhív Réka, hogy mégsem kell a Honda, kérjem vissza a foglalót. Ne vicceljen, háromszáz kilométerre vagyok már, és különben is, mit mondjak, miért nem kell? A két autó ára azért lett annyi, mert két autót vettem, most kezdjek el vele vívni, hogy akkor a másik így mennyi legyen. A másik kocsit is rendelésre vettem, mit mondjak az ügyfélnek, hogy Réka lemondta a másik autót, ezért a tiéd most egy kicsit drágább. Meg egyébként is, a kocsi hibátlan, mi a fenét mondjon egyik kereskedő a másiknak, ha a miértekre terelődik a szó. Ha vissza akarja kérni a foglalót, azt neki kell intézni, én nem csinálok segget a számból. Várjak pár percet, átgondolja, és jelentkezik. Néhány perc múlva pittyen a telefon, jött egy sms.

Megnyugodtam, de megszólalt a fejemben a vészcsengő, eltettem az összes általa küldött hirdetést. Hazaérek, hívom a Rékát, hogy kellene a maradék pénz. Ok, de mutassam meg neki a forgalmit. Nem tudom, a kereskedőnél van, amíg nem fizetjük ki az autót, addig nem adja oda, ön se adná oda egy vadidegen külföldinek. Akkor mutassam meg a szervizkönyvet! Az is kint van a kocsiban a kesztyűtartóban, én tettem bele. Akkor mutassam a kulcsot! Az is kint van, nálam csak egy foglaló papír van. Akkor mutassam meg azt. Átküldöm, csörög a Réka, nincs ráírva az alvázszám, csak két autó típusa, meg hogy 1000-1000 euró. Mondom neki, hogy ez Németországban kicsit másképp megy, van úgy, hogy egy félbe tépett papírra ráírja a kereskedő, és az is jó, de ez egy fejléces papír, rajta van a kereskedő létező összes adata, bankszámlaszám, mobil, vezetékes, e-mail, anyja neve nyolc példányban, stb. Ezen az úton is kaptam az előzőleg említett foglaló sajtpapírt, egy félbe tépett A4-es papírra rá volt írva a nevem, meg az autó típusa, illetve egy másik nyugta, amin szintén csak a típus és az összeg szerepelt. Átküldöm azokat is, hogy lássa, ez itt normális.

Ő ezt az ajánlatot nem fogadja el. Hú, ez megint jó lesz! Hívom a kereskedőt, mondom, ki a probléma, ok, küld másik foglalót. Elküldi, még a kulcsszám is rajta van, Rékának persze nem jó, mert 8000 euró van rajta. Emlékszik, felhívtam, elmondtam, hogy a kereskedő kevesebbet szeretett volna ráírni, tudta, elfogadta. Ő ezt az ajánlatot nem fogadja el, adjam vissza a pénzt. Ez nem ajánlat, ezt a kocsit lefoglalóztuk, az övé, most van az, hogy nekünk ezt ki kell fizetni, egyébként is nincs nálam pénz, a kereskedőnél van, és mint azt korábban említettem, ha vissza akarja kérni a pénzt, azt önnek kell intézni, én nem csinálok magamból hülyét. A másik lehetőség, hogy ideadja a pénzt, két nap múlva itthon van a kocsi, és a vállalásomnak megfelelően forgalomba helyezem, és lesz egy jó kocsija. Adjam vissza a pénzt!

Itt elkezdődött az a fajta vita, ahol az egyik fél a logikus érvelést hisztizéssel és felemelt hangerővel próbálta helyettesíteni. Ekkor úgy váltunk el, hogy ő velem többé nem áll szóba, és a megbízást tekintsem tárgytalannak. Két nap múlva itthon volt a másik két sajtpapírral lefoglalózott autó, széles vigyorral beálltam közéjük, a kollégám lefényképezett, én átküldtem a képet Rékának azzal a szöveggel, hogy az ő autója is itt lehetne ezekkel együtt, ha odaadja a pénzt.

Sajnos a kép már nincs meg, pedig nagyon idetettem volna. Jön megint egy e-mail, kérjem el a forgalmit a kereskedőtől. Mondom neki, hogy én úgy emlékszem, hogy két napja kirúgott, tehát nekem már nem kell semmit tennem, de egye fene. Írok a kereskedőnek, küldi a forgalmit, én küldöm tovább a Rékának, de valami baja megint volt, kezdte elölről az egészet. Mint már említettem, a pénzt neki kell visszaszerezni, ez nem az én gondom, indokolja meg ő, hogy miért nem jó az amúgy tökéletes autó. A kereskedő közben folyamatosan kérdezte, hogy mikor megyünk a Hondáért.

Réka ismét jelentkezett, hogy a fia jól beszél németül, megegyeztek a kereskedővel, ha arra járok, odaadja a pénzt, én meg adjam oda neki. Megkerestem Stump Bandit, ő perfekt német, segítsen egy kicsit, ha bonyolulttá válna a beszélgetés, mert itt már perrel fenyegetésről van szó, és a jogi szókincsem finoman szólva hiányos. Bandi felhívta a kereskedőt, őt nem hívta senki, nem is adja vissza, két hónapig tartotta a kocsit egy hét helyett. Réka perelje be, sok sikert hozzá!

Utoljára írtam Rékának, felhívtam a figyelmét, hogy ha eddig nem jött volna át neki, hogy ez a felnőttek világa, nem a homokozó, a döntéseinknek következményei vannak, ezeket pedig a döntések meghozóinak kell viselni. Én a munkát elvégeztem, a kocsi le van foglalózva, hozza el, ahogy tudja, kiszámoltam mennyi jár a szállítás és forgalomba helyezés nélkül, kérem a pénzem. Nyilván nem kaptam semmit, de nem is számítottam rá. Egy hónap múlva elkaptam az influenzát, otthon úsztam a lázas verítékben, jön a felségem, hogy egy közjegyzői levelet kaptam.

Réka intézett nekem egy közjegyző általi fizetési felszólítást, miszerint én szerződést szegtem, és leszek szíves visszafizetni az ezer euró foglalót. Elküldtem a közjegyzőnek a teljes levelezésünket kinyomtatva, az sms-t, hogy „Kedves István, ok, kell az autó”, az összes Réka által küldött hirdetést, a sajtpapír foglalókat, a sajtpapírral foglalózott autókkal készült képet a telephelyen, stb. Ilyenkor, ha az ember ellenvetéssel él, akkor perré alakul az ügy, és lehet járni bíróságra.

Március 9-én én is megkaptam a bíróságtól a szerelmes levelet, hogy ismét ütköztethetjük az érveinket Rékával, természetesen szigorúan a logika ösvényén andalogva. A keresetlevélben az állt, hogy a Réka nem szeretett volna 2010-esnél öregebb, 150 ezernél többet futott autót, és ne legyen fekete vagy bordó. Ezzel szemben átküldött három darab 2009-es, és három darab 150 ezernél többet futott autó hirdetését, én pedig telefonban elmondtam neki, hogy az autó fekete, tehát nem volt neki ismeretlen a színe. Réka már a keresetlevélben is hazugságot állított, nem gondolta, hogy elteszem a hirdetéseket, és az orra alá fogom dörgölni. Magamban már elképzeltem a szituációt, hogyan fogom a tárgyalóteremben becsapdázni Rékát, milyen felvezetés után csinálok belőle komplett hülyét, úgy, hogy még a bíró se bírja ki röhögés nélkül.

Ekkor a felperesnek egy dolga van, be kell fizetnie valami perköltséget, elő kell adni, hogy mi a problémája az alperessel, bizonyítékokat kell bemutatni, és indulhat a szellemi vetélkedő. Március 22. keltezéssel kaptam egy másik levelet a bíróságtól, miszerint a pert megszünteti, mert a felperes az illetékfizetési, tényállás-előadási, bizonyíték-előterjesztési kötelezettségének határidőre nem tett eleget. Réka valószínűleg beszélt valami jogvégzett emberrel, aki felhomályosította, hogy annyi az esélye, mint nekem a Miss World választáson. A bíróság levele úgy zárult, hogy a felperes köteles az eljárás díjának mérsékelt összegét, 900 (nem írtam el, kilencszáz) forintot befizetni.

János

Jött egy e-mail Jánostól, miszerint szívének vágya egy Chevrolet Malibu.

2013-Chevrolet-Malibu-in-Europe-21-720x340

A problémája, hogy alig van belőle, itthon egy se, külföldön néha-néha felbukkan, most éppen Graz mellett talált egyet. Megegyeztünk, elfogadta a feltételeket, Graz kevésbé esett útba, de azon az úton a többi cím miatt pont belefért. Odaérek; Volvo szalon, a kocsi rendben, az értékesítőre kellett várni egy órát, de megegyeztünk, papíroztunk, mentem tovább. Este jön egy e-mail Jánostól, benne egy kétnyelvű adásvételivel, miszerint küldjem ezt át a kereskedőnek, fogadtassam el vele, mert az egri okmányirodában csak ezt az adásvételit fogadják el. Felgyulladt a vészjelző!

Írtam neki, teljesen mindegy, hogy Egerben mit fogadnak el, ha az autó Gödöllőn lesz forgalomba helyezve. Nyugodjon meg, elintézek mindent. Kivéve, ha ki akar farolni az egyezségből. Dehogy is, hová gondolok, az nem korrekt, ő egy tanárember, stb. Ha nem akar kifarolni az ügyből, akkor teljesen mindegy, hogy mi van Egerben, nem? Így van, de ezt azért mégis fogadtassam már el a kereskedővel. Itt már teljesen biztos volt, hogy ki akar farolni valahogy a dologból, már csak a hogyanra voltam kíváncsi. Írogattunk még egymásnak a kétnyelvű elfogadtatásával kapcsolatban, de már csak magamat szórakoztattam, néztem a vergődését, ahogy kényszeredett érveléssel próbálja elérni a célját.

Hazaérek, hívom Jánost, hogy kellene a maradék vételár, mert elhoznánk az autót. Ekkor elkezdődött a szócséplés, csűrés-csavarás, elkezdett turkálni a zsebemben. Ekkor már túl voltam Rékán, ezért bekerült a szerződésbe egy olyan záradék, miszerint, ha a vevő visszalépne a vásárlástól, akkor is kell valamennyi munkadíjat fizetni, csak kevesebbet, mert kimentem, az autót lealkudtam, lefoglalóztam, de nem én intézem a szállítást, forgalomba helyezést, stb.

Mondja nekem, hogy ő ezt az opciót választja. Tanár ember vagy, vélhetően jól értesz magyarul, felvételiztél is belőle, ez nem opció, nem az van odaírva, hogy vagy-vagy, és nem léptél vissza a vásárlástól, csak a filléres János éned felülkerekedett, és nem akarsz a szerződésünknek megfelelően fizetni. Korábban azt írtad, hogy nem akarsz kifarolni a szerződésből, az nem lenne korrekt, ezzel most mi van? A menekülés intenzitásából arra következtettem, hogy szerinte valami komolyabb összeget tud megspórolni, de körülbelül 40-50 ezer forinton rugóztunk egy tízenezer eurós kocsinál.

Végül azt írta, hogy kimenne érte, majd ő elhozza lábon, mert úgy olcsóbb lesz. Ok, menjél, legalább én is megszabadulok tőled, ennyit kell fizetned! Rendben. Azt becsültem benne, hogy eljött, a szemembe nézett, kifizette, és útnak indult Graz felé a barátjával, hogy spóroljon. Elköszöntem tőle, és megkértem, hogy soha, semmilyen körülmények között ne hívjon fel többet. János kiment, én meg odafordultam a kollégámhoz, és mondtam neki, hogy emlékeim szerint az osztrák kiviteli rendszám kb. négyszáz euróba kerül, egy autót tankol kifelé, kettőt visszafelé, két autóra vesz matricát, úgyhogy most sokat fog spórolni. Ráadásul elmegy vele kettejüknek egy teljes napja, utána rohangálhat NKH-hoz, NAV-hoz, okmányirodába, az még két-három nap egy civilnek. Azóta János miatt is bekerült egy záradék a szerződésbe.

Kedves olvasók, hát így élünk mi csendesen. Jön az ötödik rész, van még sztori. Addig olvassák el a sorozat korábbi epizódjait is:

A magyar használtautó-vásárló hülye

A magyar használtautó-vásárló hülye 2. rész

A magyar használtautót-vásárló hülye 3. rész