Volvo S90 4,5 millióval olcsóbban: nulla érdeklődés

Megpróbáltam, de nem ment. Négy hónapig szárítottam egy hirdetést a neten, amelyben a 8000 km-t futott Volvo S90 szalonautót próbáltam a 18 milliós listaár helyett 13,5 millióért eladni. Persze ennyiért tényleg kevesen vesznek autót, de az érdeklődés hiánya mégis meglepett. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy a hirdetésre használt portál, amely bevált a fél-, és 6 millió között kínált autók gyors eladásához, nem biztos, hogy jó a drágább autók eladásához.

Végül visszaadtam a megbízást, bevallottam, hogy ez nem megy, valamit rosszul mértem fel, vagy a Volvo árát kell még lejjebb vinni. Próbálja meg a gazdája beadni egy kereskedésbe, ahogy eredetileg tervezte! Június elején el is vitte az autót oda, ahol eredetileg vásárolta, így az újszerű S90 egy nagy forgalmú budapesti márkakereskedésben várta tovább a vevőt. Az árból is engedtek, 13,2 milliót írtak rá, de nagy dolgok nem történtek, azóta ott napozik a kocsi. Előtte persze 10 ezer kilométer fölé kúszott a futásteljesítmény, és a kereskedésben állva nem áll a tulajdonosa rendelkezésére Volvo, csak némi macera után.

Sokszor írtunk, illetve beszéltünk róla, hogy az első évi értékvesztés a legnagyobb egy autó életében, sőt, a gyártást követő első három évben meredeken lejt a görbe, lényegében minden autóról lekopik a vásárláskori ár fele. Ezután a piaci értékcsökkenés üteme lassul, majd típustól, illetve a piaci környezettől függően 12-16 éves kortól megáll az értékvesztés, és győz az állapot szerinti használati érték. 25 éves korra vagy teljesen elértéktelenedik egy autó, vagy, ha kultikus modellről van szó, szépen újra emelkedni kezd az ára – de az ilyen kivételes típusok mélypontja soha nem olyan mély, mint egy konfekcióautóé.

Kanyarodjunk vissza az újszerűek autókhoz. Nehéz az eladásuk, és meggondolandó a vásárlásuk, azonban a vevő szempontja teljesen más. Itt arról van szó, hogy az új áráért vehet alig használtat az ember, csak eggyel feljebb pozicionált autóból – ez lehet méretben, motorizáltságban, felszereltségben, presztízsben mérhető többlet. Két kompromisszum van csupán: az autó nem személyre szabott, el kell fogadni a színét, az extráit (illetve más extrák hiányát), és nem a második vevő vezeti először. Van akinek ez is számít. Amúgy a külvilág meg nem mondja, hogy nem újonnan vásárolt autóban ül valaki.

A másik szempont a garanciaidőé. Hiszen hiába kevés a kilométer egy újszerű autóban, az idő telik, így az eredeti 2-3 vagy ötéves garanciát nem kapja meg teljese egészében a második tulajdonos, ami főként egy bonyolult prémiumautó esetében elég súlyos tényező lehet. 

Annak számára lehet előnyős a pár ezer kilométert futott autó, aki nagy futásteljesítménnyel számol, és gyakran ül át valami másba. Egyébként az ilyen használat mellett emészthető a legjobban az első egy-két évi nagyarányú értékvesztés is. Sok futott kilométerre vetítve nem tűnnek olyan súlyosnak az elguruló forintok, az értékvesztés a garázslakó, alig használt autóknál fájóbb, amelyeknek a gyakorlati értéke cseppet sem csökken, és az állapotuk lényegében nem romlik.

A probléma kapcsán elkezdtem körbekérdezgetni kereskedő ismerősöket, hogy mi a helyzet az újszerű autókkal. Hasonló volt a vélemény, nem szívesen foglalkoznak vele. Akkor izgalmas, ha jóval az ár alatt megszerezhető, de eladni akkor is nehéz. Szűk a vevőkör, mert aki olyan összeget szán autóra, amiből újat vehet, sőt válogathat is, a nyolcvan százalékban az új autó mellett dönt még akkor is, ha többet tudót vehetne a fél évesek szűk kínálatából. Amikor megkérdeztem, hogy foglalkoznának-e a szóban forgó Volvo S90-nel, vonakodva válaszoltak. Ez számomra azt jelentette, hogy inkább nem, legfeljebb szívességből.

A használtautó tesztek kapcsán flottakezelő cégeknél is sokszor megfordulunk. Őket is megkérdeztem a beragadt autók sorsáról, a válasz olyan volt mintha azt kérdeztem volna, szívesen markolnának-e meg izzó vasat. Pedig az ilyen cégek praxisában előfordul, hogy váratlan helyzet miatt a szerződő visszaadja az autót: felmond a kolléga, megváltozik az üzleti terv.

A Business Lease kínálatában két újszerű autót is találtam: egy Audi A4-et, és egy Fiat Tipo kombit. Érdekes kettős benyomásom is támadt az autókról, amelyek ha nem a használtautó telepen álltak volna, akkor állapotuk szerint beguríthatták volna őket a márkakereskedés új autós üvegpavilonjába is.

Forrai Dánielt, a cég eszközökért felelős vezetőjét kérdeztem meg, mit tudnak kezdeni ezekkel amellett, hogy ugyan a szalonár alatt, de mégis drágán árulják őket. Bizony drágán, mert hiába számítanak használt autónak, a jó felszereltség okán a Fiat és az Audi ártábláján egyaránt az új alapmodellek árát megközelítő, vagy meghaladó összeg szerepelt. Dániel a Tipo miatt kevésbé izgult, előbb-utóbb jelentkezni fog egy partnercég egy sürgős autóigénnyel, és mivel a Tipo munkaautó-jellegű, kevésbé jutalomszerű típus, végül megtalálja a használóját, ha addig nem viszi el valaki a telepről.

Kértem a Business Lease-től egy úgynevezett „refleet” kalkulációt, tehát egy újbóli flottába vételi árat, amelyért operatív lízingkonstrukcióban érdekelt ügyfél elviheti a kocsit. A százezer forintos kalkulált havidíj alig maradt alatta egy hasonló kategóriájú vagy típusú új autóénak. Ugyanez volt a helyzet az Audi A4-gyel is, mert arra is kértem egy kalkulációt. A bő kétszeres érték tükröződik a számításon is, a havidíj is kétszeres a németre az olaszhoz képest.

Két újszerű használtautó adatai és operatív lízing bérleti díja (Business Lease kalkuláció)
	Eladási ár	KM-óra állás	Futamidő	Évi tervezett km	Havidíj
Audi A4 Avant 2.0 TFSI	8 490 000 Ft	6604 km	60 hónap	15 000	212 990 +áfa
Fiat Tipo Kombi 1.4 16V Easy	3 990 000 Ft	14 080 km	36 hónap	20 000	99 990 +áfa

Az Audi keményebb dió. Megkérdeztem, mi lesz vele, ha a flottakezelőre szárad? „Azért vannak még lehetőségek, hogy az autó termeljen, vagy legalábbis az értékvesztését ellensúlyozza”. Ilyen az alkalmi bérbeadás, ami hasonló egy bérautó szolgáltatáshoz, de mégsem az, mert csak meglévő ügyfelek vehetik igénybe a rövid távú, pillanatnyi autóigényük kielégítésére. Ezt a megoldást általában akkor választják a cégek, amikor külföldi kolléga érkezik, vagy új vezető pozíciójú munkatárs, akinek a saját új autó megérkezéséig bérlik a prémiumautót. A beszélgetés óta a Tipo-t megvásárolták, az Audi-t pedig új ügyfél vette bérbe (jó fél és egy évet vártak a telepen erre).

Egyébként nagyon sok szürke importos, újszerű autó származik nyugati flottakezelő cégektől is. Zárójelben azért megjegyzem, hogy egy ilyen, lejárati idő előtt felmondott szerződés esetén az ügyféllel egy bizonyos mértékben kifizettetik az értékvesztést, mert a havidíjat – amelybe amúgy ezt belekalkulálják – hosszabb távra számolták ki. Így a végelszámoló számlában szerepel a veszteség.

Kint olcsón adják, mert a veszteséget már megfizette az ügyfél, aki kilépett a szerződésből. A magyar kereskedő behozza, és az itteni új árnál jóval olcsóbban kínálja a kocsit, amely a forgalomba helyezéskor a legfrissebb rendszámot kapja, így a vevőn, és az eladón kívül senki nem tudja majd megmondani, hogy aki vezeti, az nem újként vette. A szürke importos rutin is felelős részben a magyar piacon keringő újszerűek nehéz eladásáért, mert ott nyereséggel számolnak, és nem veszteséggel.

A Volvo S90 sorsra hamarosan ismét új irányt vehet, pontosabban visszatér az eredeti koncepció. Az eladás eredeti oka egyrészt egy új, elektromos cégautó várható érkezése volt, másrészt a tény, hogy az S90 nem igazán nyújtott számottevő többletet annál a Volvo S80-asnál, amelyet gazdája leváltott vele.

Csakhogy a 10 éves, 180 000 km-t futott Volvo elkezdett drágán javítható hibák sorozatával előállni, a villanyos cégautó pedig mégsem érkezett meg. Mivel közben fájdalomhatáron túli szintre süllyedt az S90 irányára, és még így sincs rá vevő, úgy tűnik inkább marad, az S80 hirdetésre pedig megy a netre.