Amikor összetörik a támogatott családi autó

Ákos 2019 őszén vette igénybe a nagycsaládosoknak szánt állami autóvásárlási támogatást, örömmel kezdték használni az akkor vadonatúj, hétüléses Volkswagen Touran 1,5 TSI-t. Tizenhárom hónapnyi használatot követően az autó egy balesetben összetört, sérülései súlyosak voltak, gazdasági totálkáros lett. Bár Ákos teljesen vétlen volt a többjárműves ütközésben, mégis nagyon nehéz helyzetbe került a részben banki finanszírozással vásárolt autó ügyében.

Eleinte elég gördülékenyen zajlott a kárrendezés, mivel a balesetet okozó másik autó biztosítója a jogalapot aránylag gyorsan visszaigazolta Ákosnak. Remélhető volt, hogy nem kell megküzdeni a társasággal a máskor oly gyilkos “ki volt a felelős” kérdés eldöntéséért. Ákos felvette a kapcsolatot a Magyar Államkincstárral is, hogy jelezze, összetört a Touran, illetve engedélyt kért a gazdaságosan nem javítható autó eladásához. A Kincstár valamiért úgy gondolta, hogy Ákos az autón lévő casco terhére fogja rendeztetni a kárát, és iratokat kértek tőle erről.

Itt máris érdemes egy gondolat erejéig megállni. Amennyiben a támogatott kocsira cascót kötnek a vásárlástól számított három éven belül, erről a szerződésről a Kincstár mindenképpen értesül, legalábbis elvileg. Ha totálkáros lesz egy balesetben, akkor az Államkincstárnak valójában nincs szüksége kárrendezési iratra, mert a hivatal feladata kiszámolni a visszafizetendő támogatás összegét és az is, hogy erről értesítse a cascóbiztosítót. Fontos még, hogy a visszafizetendő támogatási összeg nem attól függ, hogy mennyit ér a roncs, illetve mekkora a kár összege, hanem attól, hogy mennyi idő telt el a vásárlás óta.

Ákos azonban nem cascós kárrendezést indított és nem akart önrészt fizetni, hiszen vétlen volt a balesetben. Érdekes, hogy amíg a cascóbiztosítás eshetőségére kifejezetten kitér a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásáról szóló jogszabály, addig a kötelező biztosítókra vonatkozóan (tehát, amikor egy másik autós okozza a kárt) nem találunk olyan passzust, hogy a baleset után, a kártérítés összegéből le kell vonni az államnak visszafizetendő arányos támogatási összeget.

Ezt úgy oldja meg a rendelet, hogy eleve el sem lehet adni a roncsot anélkül, hogy a támogatás összegét vissza ne fizetnék az államnak. Tehát, elvileg először ki kell fizetni a támogatás összegét ahhoz, hogy eladhasd a roncsot, amelyből elvileg visszajön a pénz. Ezt az a három évig tartó elidegenítési tilalom rögzíti, amit a vásárláskor kötelező bejegyeztetni a gépjármű-nyilvántartásba.

A rendelet értelmében tehát akkor lehet szabadon, a támogatás időarányos visszafizetése nélkül eladni az autót, ha vagy letelt az első három év, vagy a kocsit a műszaki állapota miatt véglegesen kivonták a forgalomból (kvázi bontóba került). Ákos esetében egyik eset sem állt fenn, ezért nem tudta eladni a sérült autót. Meg kellett próbálnia elérni, hogy idő előtt oldják fel az elidegenítési tilalmat.

Gazdasági totálkár esetén a kár kisebb része a roncs értékesítéséből folyik be a károsulthoz. Mivel Ákos Touranjának árát részben állami támogatás fedezte, akkor kaphatta meg a roncs értékét, illetve akkor adhatta volna el azt, ha vár még szűk két évet a baleset után és addig farkasszemet néz az összetört autóval az udvaron, vagy ha elszámol a Kincstárral a fenti módon, tehát valahogy visszafizeti a támogatás időarányos összegét. Érthető okokból az utóbbi mellett döntött.

A rendelet csak annyit ír elő, hogy a szerzési támogatás időarányos részét kell visszafizetni az elidegenítési tilalom törléséhez. De mit jelent az időarányosság ebben az esetben? Nyilván valamilyen időszakot kell a 3 évhez viszonyítani, így kapunk valamilyen arányt. De milyen időszakot, mettől meddig terjedő időtartamot kell alapul venni?

A támogatás a tulajdonszerzéshez kapcsolódik, ez tehát lehet az egyik kiindulópont a három év vonatkozásában. De mikor van az időszak vége?

A Magyar Államkincstár első ajánlata az volt, hogy a baleset napja legyen az a záróidőpont, amely alapján a meghatározzák az arányszámot, hogy a három év hányad része telt el, vagyis mennyi maradt a támogatásból. Ez ellen Ákos természetesen kénytelen volt tiltakozni, hiszen a családi Volkswagen még mindig a tulajdonában volt, ezzel pedig eleget tett a támogatási feltételnek, bár autózni valóban nem tudott.

A rendeletből egyáltalán nem következik, hogy a gazdasági totálkárral végződő baleset napját kell alapul venni az idő előtti elszámolás során. A gyakorlatban nem mindegy viszont, hogy mely nappal számolunk, hiszen egy maximális, 2,5 millió forintos támogatást alapul véve minden hónapban kb. 68-69 ezer forinttal csökken a támogatás visszafizetendő összege. Ha hozzátesszük, hogy a kárrendezés nem ritkán hosszú hónapokig elhúzódik, több százezer forint lehet a különbség a baleset napjához képest. Ennyivel kell többet vagy kevesebbet visszafizetni az állami pénzből.

Ákos ügyében végül nem a baleset időpontja, hanem a sérült autó eladási időpontja lett a mérvadó. Ez alapján határozta meg az Államkincstár azt az időarányos összeget, aminek a befizetésével törölhetővé vált a Volkswagenre érvényes elidegenítési tilalom.

A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy Ákos tett egy olyan javaslatot a Kincstárnak, hogy vesz egy ugyanilyen, támogatásra alkalmas családi autót, és rakják át arra az elidegenítési tilalmat, illetve a támogatási matricát. Azt is vállalta volna, hogy újabb 3 évre szóljon a tilalom, csak ne kelljen a támogatást most visszafizetni. “Nice try”, kb. így volt röviden összefoglalható a Kincstár válasza, vagyis lerázták Ákost. Ezért ők nem hibáztathatók, mert a rendelet tényleg nem teszi lehetővé ennek az egyébként kézenfekvő megoldásnak az elfogadását.

A visszafizetendő összeg ezért 20 hónapra vetítve 1.374.429,- forintra jött ki. Ezzel Ákos a sérült autó későbbi eladási árát nagyjából utalhatta is a Kincstárnak.

Sebaj, gondolta, nem ő volt a hibás, majd kifizetteti a károkozó kötelezőjével ezt a pénzt. Meg is írta az igényét az Allianznak, részletezte a kárigényt és várta az utalást. A biztosító azonban azt közölte, hogy köszönik szépen, de a maguk részéről letudták már az ügyet hiszen előzőleg kifizették a kárkori érték és a roncsérték különbözetét. A visszafizetendő támogatást nem kívánják kárként elismerni.

Az Allianz úgy látta, hogy arról a társaság nem tehet, hogy Ákosnak először vissza kell fizetnie az állami támogatást, hogy a roncsealdásból pénzhez jusson. Különben is, ha fizetnének, akkor Ákos jogalap nélkül gazdagodna, mert megkapná az autó árát plusz még a támogatási összeget. Egész pontosan azt írták Ákosnak hogy “ a károkozón kívül álló körülmény, hogy a megsérült jármű vásárláshoz a Nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatása is igénybe lett véve.”

De bedobott még egy ütős érvet a biztosító: azt állította, hogy a Kincstár nem is lett volna jogosult a támogatás időarányos részét visszakövetelni. Ezt a rendelet vonatkozó részének félreértelmezésével sikerült megállapítaniuk. Eszerint Ákos hibát követett el, hogy eleget tett a Magyar Államkincstár határozatának.

Igen, tényleg ezekkel az elképesztő érvekkel állt elő a károkozó biztosítója. Tulajdonképpen még lenne is létjogosultsága ennek az érvelésnek, ha a támogatás visszafizetett része újból megigényelhető lenne. De sajnos nem az, a rendelet értelmében bizony egyszer van Budán autóvásár. Aki megigényelte és megkapta a támogatást, az akkor sem nyújthat be újból támogatási igényt, ha visszafizette a pénzt, vagy annak időarányos részét. Kész passz.

Ákosnak most az Allianz-cal kellett vitatkoznia, és megértetnie, hogy sántít a biztosító érvelése. Ő ugyanis valójában még nem jutott hozzá az autó vételárához, mert abból visszakért a magyar állam 1,37 milliót. Márpedig a baleset nélkül ezt a pénzt nem kellett volna visszafizetni. Ákos rámutatott, hogy elég messze áll attól, hogy a káron gazdagodjon.

Ezt az is kizárta, hogy az Allianz pontatlan kárkori értéket számolt ki elsőre, mert tévedésből az autó második tulajdonosának tekintette Ákost, holott ő újként vásárolta a Tourant 2019-ben. Eltűnődik az ember azon, hogy lehet, hogy a kárkori érték meghatározásakor valahogy sosem a károsult javára tévednek a biztosítók. A rendelet szövegének félreértelmezését is meg kellett értetnie Ákosnak, még akkor is, ha az eléggé nyilvánvalónak tűnt.

Szerencsére megérte vitába szállni, mert a kárkori érték a helyére került. Második nekifutásra a balesetet okozó autó biztosítója is elfogadta, hogy az állami támogatás időarányos része Ákos jogos kára, és ezt is felvette a téríthető összegek közé.

A baj csak az, hogy a baleset után hat hónapig tartott, amíg az összetört VW gazdája eljutott oda, hogy kifizették neki azt a pénzt, amiből akár vehet is egy másik, használt autót az összetört pótlására. Pont ezt tette volna, ha lehetne kapni olyan tizenhárom hónapos, hétüléses Tourant, amit nem egy korábbi sérülés után kalapáltak össze. Ennek hiányában vagy idősebb kocsit vesz az ember, vagy ismét újat, de akkor arra rá kell fizetnie. Ákos egy Peugeot 5008-at vásárolt a VW pótlására, amelyről hamar kiderült, hogy egy korábbi balesetben rendesen összetört, ráadásul rejtett hibája is volt, ezért az autót visszavitte, a kereskedés pedig visszaadta annak árát.

Kérdés, hogy jobban járt volna-e azzal Ákos, ha cascóra indítja a kárrendezést. Amennyiben olyan jellegű a cascója, hogy a kocsi első 1-2 évében avulásmentesen téríti meg annak eredeti értékét, akkor lehet, hogy ezzel járt volna jobban, mivel a casco önrésze és a levont állami támogatás ugyanis még mindig behajtható lett volna a károkozó biztosítóján. Akinek nem sok van hátra (pl. néhány hónap) a három évből, jobban teszi, ha kivárja a három év leteltét, mert akkor biztosan nem kell megküzdenie a visszafizetés problematikájával.

Látható tehát, hogy a gazdasági totálkár bekövetkezése esetén sok minden nem magától értetődő a kárrendezési folyamatban érintett intézményi szereplők számára, nem is beszélve a laikus magánszemélyről. A kártérítés korrekt összegét ma, Magyarországon csak kiharcolni lehet, mert azt valahogy sosem akarják kifizetni a biztosítók. Az állami támogatással vásárolt gépjármű tulajdonosának/üzembentartójának talán még nagyobb körültekintéssel kell eljárnia, hogy a pénzéhez jusson, mert a támogatási rendelet írói a fenti eshetőséggel egyáltalán nem számoltak.