Speciális esetben akár 5 milliót is ad az állam elektromos autóra

2021.05.17. 12:18 Módosítva: 2021.05.17. 12:43

A tavalyi villanyautós támogatás szemmel látható lökést adott a piacnak, az akkori 11 milliós felső határ hatására az importőrök sorban hirdettek akciókat, hogy minél több modelljükre felvehető legyen a maximális, 2,5 millió forintos támogatás. Az támogatási sávokat idén átszabták, hiszen az autók jelentősen drágultak, részben a forint-euró árfolyama miatt. 

1-12 millió forint közötti, legfeljebb ötszemélyes villanyautókra a legnagyobb felvehető támogatás 2,5 millió forint lesz, amely legfeljebb a vételár fele lehet, míg a 12-15 millió forint közötti, legfeljebb ötszemélyes villanyautókra maximum 1,5 millió jár, amely a vételárnak maximum a 12,5%-a lehet. Ez utóbbi fontos változás, ugyanis tavaly a magasabb ársávban mindössze 500 ezer forint támogatás volt, amit kevésbé talált vonzónak a piac, jellemzően nem a jobban felszerelt, nagyobb hatótávú modellek fogytak.

te

A hét- vagy többszemélyes személyautók esetén 1-14 millió forintos vételárhoz 2,5 milliós támogatás kérhető (max. az ár 50%-a), míg a 14-17 millió közöttiekre 1,5 millió a támogatás (max. 11%). A 7-9 személyes elektromos személyautók azért különösen érdekesek, mert ezekre továbbra is érvényben van a háromgyerekes családok 2,5 milliós támogatása, tehát 14 millió forintig összesen 5 millió állami támogatás járhat, míg 17 millióig a kettő együtt 4 milliós támogatást adhat.

A támogatási keret 3 milliárd forint, amelyre három szakaszban lehet pályázni, az első szakasz június 14-én indul reggel 8:01-től, és július 2-ig tart, ekkor az első egymilliárdot osztják szét, a második milliárd kiosztása augusztus 9-én kezdődik és aug. 27-ig tart, az utolsó egymilliárdra (plusz a korábbi szakaszokból megmaradt keretösszegre) pedig október 11-től lehet pályázni.

A teljes pályázati kiírás ide kattintva elérhető.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.