Megvette az első kinézett autót - másnap szörnyű halált halt

Autókereskedőként napi 20-30 vásárlóval találkozunk és beszélgetünk. Egy részük korábban már lemaradt 5-6 kinézett kocsiról, mert elvitték előlük, mire megszülték, hogy mégis megveszik. Rajtuk nem könnyű segíteni, így inkább megkérdezzük, mióta keresgélik a tökéletest, és aki évekkel válaszol, ahhoz nem fűzünk nagy reményeket. De azzal is rizikós lehet próbakörözni és órákat eltölteni egy patent autó körül, aki még csak az elsőnél jár. Hogy miért? Mert a végén közli, hogy alszik még rá egyet, és amúgy is ez az első, amit megnézett.

Hasonló sztorikkal találkoznak a helyszíni használtautó-állapotfelmérők is. Saját anyagi érdekeikkel ellentétben már-már könyörögnek az ügyfeleiknek, hogy vegyék meg az autót, és ne vizsgáltassanak át velük többet, mert nem lesz jobb egyhatos Auris kétmillióért. De a vevő makacs, az elsőt direkt kihagyja, mert azt javasolták a foglalkozásukat tekintve könyvelő szülei, hogy nézzen meg többet is! Mi pedig tíz perc után eladjuk egy olyannak, aki már látott előtte legalább egyet. Ez valahol szomorú, de komikus is egyben. Vegyünk hát egy-két példát.

Így látja az átvizsgáló

Autorevizor: Egy Pest megyei kereskedésben volt az átvizsgálás, és egy kiváló Toyota Auris volt az alany. Átnézem az autót; kicsit több mint százezer futott kilométer és újszerű állapot jellemzi, friss márkaszervizes olajcserével. A legnagyobb lelki nyugalommal javaslom az ügyfelemnek, mire ő elkerekedett szemekkel néz rám. De ez az első autó, amit megnézek – közli rémülten –, vegyem meg? Mindenképpen - közlöm vele, és igyekszem a szokásosnál is határozottabb lenni. Érzem, most itt erre van szükség. Meginog, így tovább ütöm a vasat. "Drága hölgyem, ha ma meg is nézünk még öt autót, garantálom, hogy nem fogunk jobbat találni."

De az ő kollégája azt mondta, hogy az első autót csak a balekok veszik meg. Kérdezem tőle, a kollégájának mi a foglalkozása? Informatikus, közli ügyfelem.

- Értem, akkor kevesebb internet, több séta a szabadban – adom a receptet, mire kapok egy félmosolyt, olvad a jég. Még egy pár perc, és megtörtént a foglalózás, hát mit ne mondjak, marha elégedett voltam. Majd egy év múlva egy e-mailt kaptam a hölgytől, hogy melyik szervizt ajánlanám a kötelező olajcsere elvégzésére. És köszöni szépen a vásárlás-kori segítséget, az elmúlt egy év és 13000 kilométer hiba nélkül telt. No igen, aki hagyja, azon lehet segíteni.

Ismét egy kereskedésben vagyunk, ifjú ügyfelem saját bevallása szerint semennyire nem ért az autókhoz. Sebaj, itt vagyok én, aki segít. Megint egy gyöngyszemet találtunk, egytulajos, garázsban tartott, gyárifényes kis csoda. Nyolcévesen ezek becsülendő dolgok, én átérzem, ügyfelem nem. Pedig osztom az észt, be nem áll a szám. Vért izzadva találunk két karcot a kesztyűtartón, meg egyet a hátsó lökösön. Hmm - jegyzi meg – gyanús (!?)... A kereskedőnek vörösödik a feje, de volt gyerekszobája, tartja a száját. Kell egy olajcsere és egy gyertyaellenőrzés. A kb. tizenöt-húszezer kilométer múlva esedékes fékcserére is kér tőlem egy árajánlatot – mindennel együtt kell egy százast költeni az autóra.

Látom, veri a víz erősen az összeg hallatán, ezért félrehívom. Elmagyarázom, hogy itt most egy tuti vételbe botlottunk. Azonnal foglalózzon, mert ennél jobbat kizárt, hogy találunk. Már-már gyanakszik, hogy rá akarom melegíteni az autót. A nepper a telep sarkában kínjában röhög, látja mi a szitu. Ő már annak drukkol, hogy ne ez az ügyfél vegye meg az autót. Összepakolok, még egyszer összefoglalom az eredményt, és eljövök. Kb. egy hét múlva ismét arra járok. A kereskedő elmeséli, hogy az ügyfelem még egy órát nézelődött, próbált alkudozni - bántóan nagy összeget-, majd közölte, hogy mivel ez az első autó, amit lát, még szeretne válogatni... Másnap bejött valaki az utcáról, negyedórát nézegette, majd kifizette a kiírt árat. A fiatalembert egyikünk sem látta többet.

Így látja a kereskedő

Balló Marci: Az alany egy első tulajos, Németországban dolgozó magyar állampolgár által vásárolt, 2014-es gyártású szedán Corolla volt, az 1,6-os szívó benzinmotorral, manuális váltóval és a kérhető legmagasabb felszereltséggel. Valahol száznegyvenezer kilométer körül futott, törve és utólag fényezve nem volt, a szervizek Németország és Magyarország között váltogatták egymást attól függően, hogy az esedékesség időpontjában épp hol járt az autó. Összes gyári kulcs, board mappa, téli és nyári kerekek jártak hozzá, mint a nagykönyvben. Szombat volt, ami önmagában is egy kisebb Woodstock a telepen, hiszen ekkor ér rá mindenki. Nyitásra egy fiatal pár érkezett, a Corollát jöttek megnézni. Az autóhoz kísértem őket, és viccesen közöltem, hogy bemutatom az új autójukat.

Néhány perccel később már feloldódott állapotban ünnepeltük a járgány elképesztően újszerű állapotát, a csodás sötétkék gyöngyház fényezést, a gyári illatot és hamvasságot. Harminc-negyven perc vizsgálgatást követően a hölgy közölte, hogy bár nem kellene mondania, de beleszeretett az autóba, csakúgy mint a férje. Rákérdeztem hát: akkor megveszitek? Most biztos, hogy nem, mert alszunk még rá egyet! - közölte a srác a párja szemmel látható meglepetésére. Dehát el fogják vinni! - mondtam, de ugye ez csak egy kereskedői duma, gondolhatta. Megbeszéltük, hogy futnak egy kört a telepen, és megnézik a teljes kínálatot, majd elköszöntünk. Eközben egy ártatlannak tűnő család mindvégig a Corolla kulcsait várta. Oda is adtam a kollégámnak, tíz perc múlva foglalóztak. A fiatal pár hoppon maradt, és a hölgy szemmel láthatóan kiborult. Kár, pedig nagyon jó fejek voltak, remélem azóta megtalálták az igazit.

Néhány héttel később egy suzukis sztori következett. A Suzukinál nincs jobb befektetés, ahogy megvetted, már szinte el is adtad. Ilyen és ehhez hasonló reményekkel vásároltam egy első tulajos, hazai, 2008-ban gyártott Swiftet 35 ezer kilométerrel. Új Conti négy évszakos gumik, kulcsok, számlák, karambolmentes előélet, de néhány meghúzás a lökhárítókon. Előző tulaja beleszeretett egy hibrid Yarisba, ezért adta el nekünk a kicsikét.

Egy haverom megkért, hogy jelezzek, ha jön egy tuti vétel, majd szóltam. Végül öt hetet vártak a Swiftre, amíg megjött az új központizár-motor a hektikusan működő hátsó ajtóhoz, és elkészült a lökhárító fényezése is. Napokig vártam a meghirdetéssel, a kollégáim már teljesen kikészültek, mert csak a helyet foglalta a telepen, holott órák alatt eladhattuk volna. Tomiék péntekre jelentkeztek be, a Swift ünneplőben fogadta őket. Nagyon tetszett nekik, úgyhogy megbeszéltük, hogy alszanak még rá egyet, és reggelig eldöntik, de addig nyugodtan hirdessük meg az autót. Ez péntek este 16:30-kor volt. A hirdetést 16:40-kor töltöttük fel, majd 16:48-kor hívott egy úr, hogy utalja a foglalót, ha olyan a kocsi, mint a képeken. Így is történt, 8 perc alatt látatlanban gazdára talált a Swift.

Tanulság

Félreértés ne essék, nem akarunk pánikot kelteni, pláne azt sugallni, hogy azonnal fejest ugorjatok az első szembejövő szarhalomba. De amikor az általatok fizetett állapotfelmérő könyörög, hogy vegyétek meg az autót, mert nem lesz jobb, akkor ne essetek pánikba. A mai világban már minden autónak van saját Facebook-csoportja, klubja, ingyenesen elérhető szakirodalma, típushiba adatbázisa és önjelölt tudósai. Kérdezzetek előtte tőlük, olvassatok el mindent, amit csak lehet, józan paraszti ésszel vessétek össze a látottakkal, és ha átmegy a rostán, jó a hangulata, akkor ne menjetek aludni.

Ez nem egy hosszúra nyúlt nyivákolás, mert a kereskedő úgyis eladja az autót a következő érdeklődőnek, az átvizsgáló pedig abból él, hogy minél több autót vizsgál át. Sokkal inkább egy segítségnyújtás akar lenni azoknak, akik a finisben leblokkolnak és döntésképtelenné válnak. Nyugodtan vegyétek meg az első autót, ha jó!