A tavalyi év végére Oroszország autógyártási statisztikái a Szovjetunió felbomlásához közeli szintre értek. Az új autókra költött pénz mennyisége a felét sem érte el a 2021-es értéknek, a helyi autóipar pedig szinte teljesen megállt a nyugati szankciók hatására kivonult autógyártóknak köszönhetően.
![Lada Vesta - A kép illusztráció](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4757/47577/475776/47577600_1c5d407dc8a5ac30cf3e7884e4439b30_wm.jpg)
Miközben az elemzők továbbra is vitatkoznak azon, hogy valójában milyen hatékonyak is az Oroszországra kivetett szankciók, az, hogy az autóipar a Ladán kívül tulajdonképpen megszűnt létezni az országban az teljesen egyértelmű. Szükségmegoldásként az oroszok némi kínai segítséggel visszahozták a Moszkvics márkát, de szinte kizárt, hogy a helyi piac igényeit ezzel ki lehetne elégíteni. A készleten maradt nyugati autók ára rohamosan emelkedik, a vásárlók egymásra licitálnak.
Egy, az Automotive Newsnak nyilatkozó teljes neve elhallgatását kérő férfi szerint Ő még szerencsés volt, hogy két és fél millió rubelért (kb. 12 millió forintért) meg tudott vásárolni egy használt Skodát, mivel, bár tavaly ugyanez a Skoda csak másfélmillió rubel (7,2 millió forint) lett volna, most egy hasonló autóért újonnan három és fél millió rubelt (16,7 millió forintot) kérnek. Szerinte az új autó ismét a gazdagok kiváltsága lett, amennyiben az nem egy orosz vagy kínai modell.
![Skoda Octavia - A kép illusztráció](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4757/47577/475775/47577596_d15b38ed23b5b91fbed31fcbfb5fddcc_wm.jpg)
Az Autostat adatai szerint az oroszországi újautó árak a háború kitörése óta 17 százalékkal, míg a használtautók árai 32 százalékkal nőttek. A piac szakértői szerint az idei újautó eladások valószínűleg magasabbak lesznek a tavalyi értékeknél, de még így is éppenhogy elérik majd a háború előtti év eladásainak felét.
Oroszország fő használtautó importőrei egyébként a japánok, akik, bár szankciók hatálya alá helyezték a nagyértékű személyautók Oroszországba történő exportját, ez csak vállalatokra vonatkozik, magánszemélyekre nem.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)