Megelőzöd, befékezel, meghal, börtön - megéri, haver?

Pöcsméregetéssel balesetet okozni nem menő!

A büntetőfékezést mindenki ismeri, érteni viszont igazán csak a pszichológusok értik. De mi zajlik a büntetőfékezők fejében? És hogyan védekezhetünk ellenük? A kérdések pontos megválaszolása érdekében Zerkovitz Dávid közlekedési pszichológus véleményét is kikértük a témában.

Évek óta aktív téma a járművezetők – vezetéshez nem mindig megfelelő – hozzáállásából eredő közúti szabályszegések és kihágások non plus ultrája, a büntetőfékezés. A jelenség már akkorát ment a médiában, hogy külön tematikus oldalak gyűjtik a témába vágó videókat és történeteket. A probléma hátterével azonban csak a kommentszekciók foteltudósai foglalkoznak többnyire, a miértekre kevesen keresik a választ. Nézzük meg, mi állhat az értelmetlen és veszélyes „megoldás” hátterében.

A járművezető oktatáson mindenkinek megtanítják, hogy miként engedjen el egy gyorsabban érkező pilótát, amikor az már kitölti az egész visszapillantót. Ahogy azt is a leendő sofőrök fejébe verik, hogy a túl közel autózóknak miként jelezhetik a nemtetszésüket, például a 2010-es évek végéig ennek az elterjedt módja a - mellesleg szabályellenes - ködzárófény felkapcsolása volt.

A ködzárófény ilyen célú alkalmazása - habár a KRESZ tiltja az indokolatlan használatot - nemzetközileg elfogadott egységes jelzéssé nőtte ki magát, mindenki ugyanazt értette alatta 

akárcsak a középső ujj felmutatásakor

Korábban hatékony módszernek bizonyult ez, pláne az éjszaka sötétjében, hiszen az emberi szem nem sokáig bírta a 21W-os retinakezelést. Nappal persze más volt a helyzet, olyankor fizikailag annyira nem volt zavaró, inkább gentlemen's agreement jelleggel működött a dolog. 

A 2010-es évek végére napi szintűvé vált az egymás fenekében autózás és ezzel párhuzamosan megszűnt működni a gentlemen's agreement. Hiába kapcsolta már fel az elöl haladó a ködzárót, a mögötte lévő ezt nem jelzésnek, hanem beszólásnak kezdte kezelni és még agresszívebben lépett fel.

Villogással, dudálással jelezvén, hogy érti ő, csak NEM ÉRDEKLI

Az elöl haladó pedig eszköz nélkül maradt ebben a balesetveszélyes helyzetben, nem volt már mivel jeleznie a mögötte tülekedőknek.

bunteto.gif

És itt jön képbe a siető sofőrök felfokozott hozzáállása.

Balesetveszélyes helyzetben a józan ész azt diktálja, hogy minél hamarabb és minél egyszerűbb módon vonja ki magát az autós ebből a dynomen (lappangó veszély) szituációból és mellesleg a KRESZ szerint is mindent meg kell tennünk, hogy elkerüljük a balesetet. Ha semmi sem segít, akkor ki kell szállni az egész helyzetből: álljon/húzódjon félre a sofőr az első adandó alkalommal és engedje útjára a versenypilótát. 

Zerkovitz Dávid közlekedési pszichológus javaslata szerint ennek legoptimálisabb módja autópályán a rövid jelzés - vészvillogó villantásával és sosem ködzárófénnyel - majd a gázra lépés (ismerjük az szabályos, és ésszerű sebességhatárokat) és mihamarabbi kisorolás. 

Azonban, az emberi lélek nem csak a józan ész alapján mérlegel

Számításba veszi a többi faktort is. Vélt vagy valós társadalmi státusz, asszertivitás, pillanatnyi lelkiállapot, nehogymá', ésatöbbi. Magyarul tudja, hogy ki kéne vonnia magát a másik értelmetlen agressziója által teremtett balesetveszélyből, de a benne lakó kisördög (egóként is ismert) ezt nem mindig engedi.

bunteto.gif

A helyzeten az sem segít, hogy a hátulról érkező nyomás konstans és egyre fokozódó. És akkor a sofőr mérges lesz, úgy dönt, hogy felveszi a kesztyűt és beletapos a fékbe. "Tanulja meg a jobbágy, hogy vele senki sem szórakozhat, elege van már a meghunyászkodásból!"

Kész is a büntetőfékezés

Ennek a minősített esete, amikor a hátul haladó húzza fel magát annyira a „lassú” haladáson, hogy megelőzi az előtte haladót, bevág elé és vészfékez egyet-kettőt. Igazából mindegy is, hogy kinek gurul el a gyógyszere, csak szemléltetési célzattal vázolom a lehetséges permutációkat.

A valódi probléma az, hogy a résztvevők ilyenkor nem gondolkodnak, adrenalin fűtötte agyuk a méreg ködfelhőjéből ki sem lát, így nem is érzékelhetik, hogy amit csinálnak éppen, annak semmi értelme. Már azon kívül, hogy magukat és másokat is börtönbe/temetőbe juttathatnak. Gondoljuk csak végig, mit tesz ilyenkor az agresszív járművezető.

A lehetséges balesetveszélyre úgy hívja fel a másik sofőr figyelmét, hogy valóssá teszi azt. Ez így teljesen nonszensz!

Mintha úgy akarnánk figyelmeztetni a szomszédos országokat a háborús veszélyre, hogy háborút indítunk ellenük

Logika nem sok van benne. De nem is kell, hiszen ezt el lehet követni eshetőleges szándékkal is. Vagyis úgy, hogy nem akarjuk mi a következményeket, de tudunk róluk és beletörődünk abba, hogy akár meg is valósulhatnak. #Értem én, csak...

A másik formátum még értelmetlenebb

Az elől – szubjektíve – túl lassan haladót megelőzi és megállásra kényszeríti a hátulról érkező azért, hogy elmesélhesse neki, ő mennyire siet. Ehhez már nem csak magas fokú imbecilitás kell, ez a forma csak egyenes szándékkal valósítható meg. Vagyis úgy, hogy a delikvens pontosan tudja mit csinál és látja a lehetséges következményeket is, azokat pedig kifejezetten kívánja.

fekez.gif

Ezt a fajta közúti jelenséget pedig a jogalkotó sem hagyhatja szó nélkül. Amikor tonnás vasakkal riogatják egymást az autósok, az már nem egy sima szabálysértés vagy infantilis csíny, az kőkemény bűncselekmény.

Közúti veszélyeztetés

Btk. 234. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Büntetőfékezés: ha a jármű vezetője egy korábbi közlekedési konfliktusra adott válaszreakcióként "büntetésből" indokolatlanul hírtelen fékez. Vagyis amikor a fékezés szándékos volt és a fékező sofőrnek csak az volt a célja, hogy a mögötte haladó számára balesetveszélyes helyzetet teremtsen.

Nem feltétel, hogy a baleset be is következzen, elegendő, ha a büntetőfékezéssel a sofőr közvetlenül veszélyezteti mások életét, testi épségét.

Ilyenkor az elől haladó jármű vezetője annak ellenére alkalmaz hirtelen fékezést, hogy ezt közlekedési helyzet nem indokolja. A veszélyeztetésnek (azaz a fékezésnek) alkalmasnak kell lennie arra, hogy közvetlen veszélynek tegye ki mások életét, testi épségét. A hangsúly a közvetlen veszélyen van. Itt annak van jelentősége, hogy a baleset elkerülése a másik vezető elhárító magatartása miatt nem következik be.

Egy járművezetői engedéllyel rendelkező felnőtt mindig tudatában kell legyen annak, hogy járművet vezet és éreznie kell az ezzel járó felelősséget is. Nem veszélyeztethetik egymás testi épségét vagy életét a járműveik eszközül használatával csak azért, mert vélt vagy valós sérelem éri őket az utakon. 

A jármű ilyen szempontból fegyver és fegyverrel kultúrember nem támad a közlekedőtársaira

Nem azt mondom, hogy le kell tenni a vasakat az út szélén és le kell boxolni a dolgot. Kétségtelen, hogy az kisebb veszélyeket hordoz magában, de attól még az is bűncselekmény (garázdaság, testi sértés). Az ilyen közúti konfliktusokat nem lerendezni kell, hanem eleve fel sem venni. Ehhez pedig elengedhetetlen – lenne – a kiegyensúlyozott lelki állapotban vezetés.

Amikor a hülye motoros büntetne hülye SUV-t.
Amikor a hülye motoros büntetne hülye SUV-t.

Csak hát ezt miként írja elő a jogszabály? Az ittas- vagy bódult állapotban vezetést lehet tiltani, mert az az állapot bizonyítható. A mérges vagy mentálisan labilis sofőröket mivel szűrjük? Stressz teszttel?

Büntifék szankciók

Mivel előzetes szűrés nem lehetséges, a jogszabályok a következményeket szankcionálják. A büntetőfékezés jogi oldalról közúti veszélyeztetésnek minősül és alapesetben 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, mivel csak szándékosan (eshetőleges szándék: belenyugszik a következményekbe; egyenes szándék: kívánja a következményeket) valósítható meg. Vagyis itt már nem babra megy a játék. Súlyos esetben (két vagy több ember halála, mint következmény) 15 évig terjed a kiszabható szabadságvesztés mértéke.

Autós oldalról viszont ezzel nem lesz senki előrébb. Ha már kész a baj, akkor azon változtatni nem lehet. Éppen emiatt el kell jutni oda, hogy tanulunk mások hibáiból és hasonló közlekedési konfliktus esetén nem vesszük fel a kesztyűt.

Nem leszünk kevesebbek attól, HA valaki megelőz minket

Ellenben többek lehetünk attól, hogy tudjuk kezelni a változatos közlekedési helyzetek stresszesebb formáit is. Tudom, nehéz dolog ez, hisz mindannyiunkban ott trombitál a vezérhangya: nekünk kell elöl mennünk! Viszont a vezérhangyának nem mindig van igaza! Kinek jó az, ha mi megyünk elöl Baracska-alsóra is?

buntetnissan.gif

Amikor kikerülünk a dynomen helyzetből, büntetőfékeznünk sem kell és konfliktust sem vállalunk fel. A másik fél pedig mehet a sürgős dolgára. Win-win.

Alapvetően ide kellene eljutnia a közlekedési kultúránknak. Hogy a nyertes szituációkat-megoldásokat keressük és ne azzal foglalatoskodjunk vezetés közben, hogy kinek nagyobb a micsodája. Abból semmi jó nem fog kisülni, ha a volán mögött próbáljuk megteremteni a máshol hiányzó respektünket, társadalmi elismertségünket. Azzal maximum egy belépőt szerezhetünk egy olyan zárt közösségbe, ahol a státuszunknak valami teljesen más jelentéstartalma lesz.

Mit mond a szakember?

Zerkovitz Dávid közlekedési pszichológus javaslata szerint tudomásul kell venni, hogy az úton praktikusan nem lehet, és nem is szabad „oktatni”, és a megkezdett érzelmi játszmát szabálysértés nélkül lehetetlen lezárni. Vagy jogilag, vagy érzelmileg leszünk teljesek, a kettő együtt nem megy. Az elengedés (mentális értelemben) sokkal könnyebb, mint gondolnánk, hamarabb elfelejtjük a jelenetet, ha nem kezdünk játszmába: A MÉLYEBB ÉRZELMI KILENGÉS UGYANIS TRIGGERELI A MEMÓRIÁT.

Járművezetőként mind emberek vagyunk, mindannyian kompenzálni próbálunk máshol elveszített dolgokat. Az egymás életét és testi épségét veszélyeztető közlekedési magatartások viszont már túlmutatnak ezen a kompenzációs mechanizmuson, lehetőség szerint kerüljük az ilyen szituációkat.

Szerszámokat méregetni a közutakon pedig felesleges, arra a garázs való.

Ledudált a paraszt? Szembejött az egyirányúban és még neki állt feljebb? Mindent rögzített a kamerád? Ha úgy érzed, hogy közúti abúzus ért, jelentkezz és írd meg történeted, vagy küldd el a videód a drtakacs@mail.totalcar.hu-ra.