Péntektől kaphatók a 2024-es pályamatricák (frissítve)
Annak, aki nem szeret alkalmanként pepecselni a "matricával" meg az on-line vásárlással, idén is kínálkozik kényelmes - ráadásul gazdaságos - megoldás az éves matricák elővásárlására. Aki rendszeresen közlekedik autópályákon, annak nagy eséllyel ez a legészszerűbb megoldás.
Ahogyan azt korábban megénekeltem, a rendszeres pályahasználathoz az éves jogosultság passzol a legjobban. Nemcsak gazdaságos, de kényelmes megoldás is, ráadásul elővásárlás keretében már holnaptól elérhetőek az éves országos- és vármegyei matricák. Első alkalommal vásárolva pedig nem 12, hanem 13 hónapig érvényesek (2024. január elsejétől 2025. január 31-éig). Azért az sem mindegy.
Pályamatrica: már csak éveset éri meg venni!
Nem kell tovább számolgatni. Aki szeret kevés szolgáltatásért sokat fizetni, az vehet napi matricát is.

A szerkesztőségünkhöz eljutott sajtóközlemény szerint december 1-jétől vásárolhatók meg a jövő évi autópályamatricák, amelyek ára - a vonatkozó rendeletnek megfelelően az idén augusztus éves inflációnek megfelelően - átlagosan 16,4 százalékkal emelkedik. 230 kilométerrel több útszakasz válhat fizetőssé, például az M0-s, de Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is fizetni kell majd egyes gyorsforgalmi utakon. (A cég tájékoztatásában eredetileg 18 százalék szerepelt egy elírás miatt, ezért korrigáltuk a cikket.)
Az autopalyamatrica.hu szerint az autósok mindinkább az online vásárlásra térnek át és egyre népszerűbbek az országos, illetve a vármegyei matricák. Ez a két kategória egyre kelendőbb az autósok körében, az egész évet tekintve is egyre több fogy belőlük: idén már jóval több mint 2,5 millió darab, miközben 2020-ban alig 500 ezret vettek. Ezek többségét az éves matricák január 31-i lejárta előtt veszik meg, sőt, egyre többen már a január 1-i érvényességi idő kezdetét megelőzően, a december 1-én induló elővásárlás során.
Az autósok egyre inkább az online vásárlásra térnek át, amelynek a kényelem mellett számos más előnye is van.

Például rendszám alapján le lehet kérdezni, hogy az adott járműre van-e érvényes matrica, vagy a lejárat előtt értesítést kaphat a tulajdonos – ezzel a havi vagy 10 napos matricaesetében elkerülhetők a büntetések, amelyek mértékét egyébként hivatalosan még nem jelentették be.
Az autopalyamatrica.hu adatai szerint a vármegyei matricák népszerűsége ugrásszerűen megnőtt, amely leginkább annak köszönhető, hogy a 10 napos matrica arányaiban jobban drágult az elmúlt években.
A szakmai portál szerint az egynapos matrica jövő márciusi bevezetése sem rendezi át érdemben ezt a trendet, mert a személyautókra (és motorkerékpárokra) érvényes D1 kategóriában 5150 forintba kerül majd, miközben a 10 napos 6400, az éves vármegyei pedig 6600 forint lesz 2024-ben. Az uniós kötelezettségnek tehát eleget tesz a kormány, azonban az autósok igényének aligha – az ár ugyanis az EU által megszabott maximum, az éves matrica árának (57.260 forint) 9 százaléka. Az egynapos matrica árának meghatározása megegyezik a környező országok gyakorlatával.
Az autopalyamatrica.hu online kalkulátort fejlesztett, amellyel könnyedén kiszámolható, hogy milyen esetben milyen matricát érdemes vásárolni, emellett az oldalon minden, 2024-re vonatkozó információ egy helyen elérhető.
Az értékesítésből származó bevételekből országosan is jelentős útépítési és felújítási munkálatok zajlanak.

Magyarországon jövőre 230 kilométerrel bővülhetnek a fizetős útszakaszok így összesen már megközelítőleg 2 ezer kilométeres gyorsforgalmi úthálózaton kell e-matricát használni. Várhatóan fizetős lesz teljes hosszában az M0-ás, az M44-es a Lakitelek/Tiszakécske csomóponttól Békéscsabáig, az M30-as Miskolc észak és dél között, az M6-os Bátaszék és az M6-M60 csomópont közötti részén, az M4-es Jászberény és Abony-észak, illetve Abony-kelet és Szolnok-nyugat szakaszán, valamint az M76-os Balatonszentgyörgytől Keszthely-Fenékpusztáig. Mindez azt is jelenti, hogy jövőre már Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyékben is lesznek fizetős útszakaszok.
A statisztikák szerint a Pest vármegyei matricából fogy a legtöbb és évről évre növekszik az ezt vásárlók aránya.
2022-ről 2023-ra ugrásszerű, 25 százalékos bővülés történt és az autopalyamatrica.hu szakemberei arra számítanak, hogy növekvő tendencia jellemzi majd 2024-et is.
Ne feledjétek, aki közvetlenül a forrástól vásárol, az további összegeket spórolhat.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
