Mi legyen a lítiummal? Elbénázott helyzetek, akadozó villanyautó-gyártás

A washingtoni szövetségi kormány azt szeretné, hogy az Egyesült Államok a világ egyik legnagyobb lítium-előállítója legyen, ám miközben a lelőhelyek alapján reális az elképzelés, a valóságban a terv elcsúszhat egy banánhéjon.

Nevezetesen arról van szó, hogy a bányászkodást a helyi államoknak kellene szabályozniuk, ami csigalassúsággal halad, ha egyáltalán történik valami ezen a téren. Texasban, Louisianában és más olyan államokban, amelyekben lítiumban gazdag lelőhelyek vannak, nem egyértelmű, hogy kinek a tulajdonában van a föld mélyén lévő sós vízben feloldott fém. A szabályozó hatóságok azt sem tudják, hogyan értékeljék a lítiumot, amelyet még fel kell dolgozni annak érdekében, hogy az akkumulátorok használni tudják. A víz lítiumkoncentrációja ugyanis változó, ami alapvetően befolyásolja a kitermelés költségét.

A jogi bizonytalanság megfejeli a bányászkodás technológiai kihívásait és a fém árának jelenlegi csökkenő trendjét, amit a villanyautók iránt a vártnál kisebb kereslet okoz. A szövetségi kormány lényegében eszköztelen ebben a kérdésben, mert az amerikai tagállamoknak a joga bármilyen bányászati tevékenység szabályozása.

Eközben előrejelzések szerint a lítium iránti kereslet 2030-ban félmillió tonnával haladja meg a kínálatot, ha az Egyesült Államokban nem pörög fel a kritikus fém kitermelése. Ennek eredményeként a járműgyártók a kínai ellátásra szorulva kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a villanyautók akkumulátorainak előállításában.

Ahány állam, annyi szokás

A gondot jól érzékelteti Texas helyzete. Eben az államban a Railroad Commission of Texas dolga lenne a szabályozás kidolgozása. Ez a szervezet foglalkozik az olajmezők kitermelésének szabályaival is és az állam törvényhozása kötelezte a hivatalt, hogy találja ki, mi legyen a lítiummal. Határidőt azonban nem szabtak arra, hogy mikorra kellene elkészülne az új regulának.

Így az érdekelt vállalatok, például a Tetra Technologies, amely az Exxon Mobillal együtt bányászna lítiumot, azt sem tudja kihez kellene fordulnia iránymutatásért. A Tetra vízkezeléssel és -visszaforgatással is foglalkozik, ezért az is érdekelné, hogy milyen szabályok alapján hozhatja felszínre a sós vizet, illetve pumpálhatja vissza azt a lítium kivonása után. Ezen a téren is hiányzik azonban na szabályozás.

A végeredmény az, hogy miközben becslések szerint Texas a chileivel vetekedő lítiumkészlettel rendelkezik, ez a kutatófúrásokon túl egyelőre érinthetetlen. Oklahomában számos lítiumot tartalmazó sósvízkészletet fedeztek fel, ám itt is rendezetlenek a kitermelés feltételei, ezen belül például az, hogy mennyi royaltyt kellene fizetni a kitermelés alapján.

Utahban csak egy olyan törvény született, amely szerint nem csökkenhetnek a felszín alatti sósvízkészletek a lítiumbányászat miatt. Emiatt a Compass Minerals bányavállalat feladta ottani terveit, amelyek alapján a Ford akkumulátorgyárának szállított volna lítiumot. Még rosszabbul hangzik, hogy szélnek eresztették a vállalat ezzel foglalkozó részlegének munkatársait.

Ha lehet, még kevésbé világos, hogy milyen szabályok vonatkoznak azokra a cégekre, amelyek az olajbányászat mellett foglalkozhatnának lítiumkitermeléssel. Eddig fizettek a lítiumot tartalmazó víz használatáért, ám most úgy néz ki, hogy ezt nyereséggel értékesíthetnék. Ekkor viszont megint felmerül a kérdés, hogy mennyi royalty illeti meg ebből az olajmezők feletti földek tulajdonosát.

Ellentmondásos hatású az adóztatás

Kaliforniában Los Angelestől keletre található olyan terület, amely gazdag lítiumban. Az állam törvényhozása egységes kulcsú adót fogadott el, amit a kitermelt fém minden tonnája után meg kell fizetni. Ennek eredményeként visszafogták azokat a projekteket, amelyek a General Motors és a Stellantis akkumulátorgyártási terveinek megvalósításához szolgáltatnák a fémet.

Nevadában működik az egyetlen üzleti célú lítiumkitermelő vállalkozás, amely a világ legnagyobb ezzel foglalkozó vállalata az Albemarle kezében van. Itt több mint száz éve adóztatják a fémek bányászatát, ám az adó mértékét minden egyes lelőhely esetén külön-külön állapítják meg.

Egyelőre a bizonytalanság a helyzet legidegesítőbb körülménye – mondta a Reuters egyik forrása, amely több államban is rendelkezik lítiumban gazdag területekkel és talán éppen ezért nem szeretné, ha neve nyilvánosságra kerülne. Hogyan indulhatnának el a kitermelési projektek, hogyan lehetne gondoskodni ezek befektetői hátteréről, ha a szabályozási környezet egyszerűen nem létezik? – tette fel a költői kérdést.

 Iparági elemzők úgy vélik, hogy végül megszületnek majd a lítiumkitermelés anyagi feltételeit körülhatározó szabályozások, ám hogy mikor, azt csak találgatják.