A Vár visszafoglalása

-Fogytán a szóróanyag, lemegyünk és feltöltekezünk - adja meg a következő útirányt Fekecs úr. Egy szűk parkolónál beüt a ménkű. Egy kis gödör oldalra megdobja az Unimogot, és a hóeke széle elkapja egy Ford visszapillantó tükrét. Továbbgurulunk, megállunk, és a sofőröm kiszáll felmérni a kárt.
-Elrepedt a tükör - konstatálja sztoikus nyugalommal, majd elkezdi megírni a papírt, amin elismeri a kárt. Amint végzett vele, beszól a diszpécserközpontba, jelenteni a kárt. Higgadtan fogadják, semmi izgalom.

- Mi jár ezért? - tudakolom.
- Semmi - válaszolja. - Sajnos ez vele jár. A felhalmozódott hó miatt az autók nem tudnak a járda széle mellé állni, így gyakran szó szerint centizni kell. Ilyenkor elég egy kis bucka, vagy fagyás, és már le is tört egy tükör. A főnökök természetesen nem örülnek ennek, de hiába, ez vis major.

Ismét az Erőd utcában vagyunk. Éppen egy Zil akciózik a garázsban. Hátborzongató hangja van az eredeti benzinmotornak, ehhez képest az amerikai V8-as csodák ovis játéknak tűnnek. Fekecs úr eltűnik az irodában, intézi a tükörtörés papírjait. Közben egy napilap fotósa is feltűnik a színen. A téma tényleg az utcán hever, amíg el nem olvad. Más gép nem lévén, az engem is szállító Unimogot fotózza.
Ismét úton, és a sofőröm csak nevet ezen a felfokozott médiasikerén.
-Vagy hat éve volt itt mellettem újságíró, ma meg kettő is.

Ismét a Várba megyünk, ezúttal VIP út lesz. A Hadtörténeti Múzeum udvarát kell letisztítani. Az épület előtt nagy a sürgés. Öten-hatan hólapátolnak bőszen. Kinyílik a kapu, és óvatosan begurulunk. Tényleg csak centiken múlt, hogy befértünk. Gondnokféle úr érkezik, és eligazít, mit kéne csinálni. Röviden: az egész udvart letakarítani.

-Sózni tilos, a füvet kell óvni! - hangzik az utolsó ukáz. Fekecs úr felméri a terepet, és módszeres munkába kezd. Tolás, kiskanyar, húzás, előre, tolatás, lapát fordít, tolás, és percek alatt jókora darabon előbukkan a kövezet. Saccra ez nekem jó órányi intenzív hólapátolással lett volna elérhető. Én elégedett vagyok. A sofőröm kevésbé.
- Pepecs munka lesz ez. Kicsi zárt tér, és nem is látni, hol van az út széle.
Ennek ellenére igen tempósan tisztul az udvar. Egy hölgy érkezik lélekszakadva, és hírt közöl velünk.

- A tábornok úr engedélyezte, hogy kicsit sózva legyen.
Fekecs úr rábólint, a végén egy kicsit sózva lesz. Még 20 percnyi tilitolizás után az udvar egészen tiszta. Én tökéletesnek ítélem a munkát, de a gondnokféle úr még némi igazítást kér.
-A miniszterelnök úr jön majd koszorúzni, neki lesz a takarítás - árulja el a nagy titkot. Sofőröm megértően bólint, és kicsit sarkosabbra tol még néhány kupacot. Ezzel végzünk. Kifelé menet látjuk, hogy az épületben odabenn is alapos sika-mika folyik, egy miniszterelnöki látogatásnak meg kell adni a módját.

A sikló végállomása felé vesszük az irányt, de majdnem elakadunk. Egy jókora Volvo balról, egy teljesen behavazott Suzukiféle jobbról. A sofőr igen óvatos, nem akar újabb tükörtörést.
- Nem férünk át - konstatálja, és már kezdene tolatni, amikor villámsebesen előkerül a Volvo tulaja, és elenged minket. Szemmel láthatóan félnek a hólapáttól, van is miért.
- Bezzeg a forgalomban nem ilyen készségesek - kezd panaszkodni a pilóta. - Nem akarják beengedni az embert, villognak, dudálnak, mindenáron előzni akarnak. Van, amikor centikre jönnek a szórófejtől, de a legkisebb esélyt is ki akarják használni az előzésre. Persze amint lehet, el szoktam engedni őket, akadjanak csak el, ha már ennyire sietős.

Megérkezünk a Sándor palotához. Jókora placc várja, hogy letakarítsák. Az Unimog itt igazán elemében van. Közben turistaszenzációvá lépünk elő. Vadul fotóznak és videóznak minket a turisták. És mindenki mosolyog is egyet, ahogy benéz a kabinba. Tényleg kedves gépezet ez a narancssárga masina. Tényleg, mit csinál nyáron?

-Locsol - világosít fel Fekecs úr, miközben toljuk a hókupacokat. - Viszonylag gyorsan át lehet rakni a szerelvényt. De a téli idény az igazi kemény menet. Ami most van, azt harmadik fokozatnak hívják. Ilyenkor mindenki, aki él és mozog, dolgozik. A gépek huszonnégy órában, az emberek tizenkét órás váltásokban. Ez egy pici plusz pénz is hoz a konyhára, de nem túl sokat.

A környező ablakokban remekül tükröződik az Unimog, gyorsan csinálok is róla néhány művészfotót. A turisták meglepődnek, hogy most feléjük irányul a kamera, nem tudják, hogy eszem ágában sincs őket megörökíteni. Kicsit forgolódunk a legjobb beállítások kedvéért, majd a Ludwig múzeum előtt kezdünk takarítani.

Közben a sofőrt faggatom, hogy vezethet valaki hókotrót.
- Három év gyakorlat kell C kategóriás jogosítvánnyal. Ha ez megvan, a képzés után még pár napot egy rutinos sofőr mellett tölt az újonnan érkezett, hogy lássa, hogy is megy ez. Nagyjából ennyi. Én már több mint tíz éve csinálom. Télen hókotrás, nyáron locsolás meg a takarítógép. Az először furcsa volt, mert jobbkormányos. Kellett idő, amíg megszoktam. De ma már nem gond, ha egyik nap ilyet vezetek, a másikon balkormányost. Az sem zavar, hogy lassan kell menni. Nem hiányzik a száguldozás. Na végeztünk, megint elfogyott a szóróanyag. Induljunk vissza.

A Moszkva térnél kikéredzkedek. Megköszönöm az izgalmas napot, és nagy nehezen kikászálódok a magasból. Majdnem eldőlök a földön, azt hiszem egy cseppet megfagyott a talpam. Fekecs úr még visszaint, majd elhajt a kedves kis narancs Unimoggal. Előttük még a tél jó része. Nem fognak unatkozni. Délutánra ismét havazást ígért a meteorológia.