Újabb pár hét múltán egyszer hazatelefonált a leányka, hogy a műszerfalon ég egy narancssárga szimbólum, ami talán egy motor alakját mutatja, de ez persze csak tipp. Mi lehet a baj? Apja felvilágosította, hogy az a csekkendzsin visszajelző, ami azt hivatott a sofőr tudtára adni, hogy gond van a motorral. A telefonos kérdezz-felelekből kiderült, a motor nem köhög, nem gyenge, nem akadozik, a kocsi megy, mint máskor. Így a gyerek pár napig így járt a guppival, a kis narancssárga lámpa hol égett, hol nem.
A kocsit bejelentették a szerelőhöz, előtte a fater elszaladt lemosatni. A szép fehér szín ugyanis már csak nyomokban látszott az út pora és sara alatt, a leányka a zsebpénzéből nem volt hajlandó mosatásra költeni, a mosáshoz pedig nem érezte magát motiváltnak, különben sem volt ideje, érettségire készült keményen. Az apa ment a mosó felé az aranyló nyári délutánban, látja ám hogy hopp, egyszercsak kigyullad a check engine. Nézi a műszereket: a hőfokmérő már a piros tartományban ballagott, lassan de biztosan haladva a skála vége felé.
Bekanyarodott a benzinkúthoz gyorsan, és megitatta a kiszáradás szélére jutott jószágot: másfél liter desztillált víz csúszott bele a hűtőrendszerbe, mire elérte a megfelelő szintet. Az esetből sajnos két dologra is lehetett következtetni. Az egyik, hogy alighanem hengerfejes a kis motor. A másik, hogy a több nyelvvizsgás, világirodalmilag igen tájékozott bölcsészkének nem volt annyi esze, hogy időnként rápillantott volna a hőfokmérőre, amit nem azért szereltek oda szorgos koreai kezek, hogy sötétben jobban nézzen ki a műszerfal.
Az utántöltéssel a motorforralási projekt egy időre lezárult, de a megpróbáltatások folytatódtak. Ismét a szerencsétlen bal hátsó ajtó volt az áldozat, amin rejtélyes módon kéttenyérnyi benyomódás keletkezett. A leányka azt állította, egy öreg, kalapos suzukis fantom tolatott neki egy áruházi parkolóban, majd szó nélkül elhajtott, ő meg csak ült a kocsiban csodálkozva, hogy nahát, mik vannak. A sztorinak némiképp ellentmondani látszott a sérülés természete.
A benyomódáson nem volt a másik autóról származó festéknyom, erős karistolások mutatkoztak viszont, ami arra utalt, hogy valami betonoszlopot vagy kapubejárót csókoltak meg vele. A hosszasan vitatkozó apa és lánya a tizedik menetben arra a kompromisszumra jutott, hogy alighanem egy parkolóházból kihajtva történt a malőr, bár a kis hercegnő ezúttal is fenntartotta, hogy ő nem vett észre az egészből semmit.
Mielőtt a gyerek magát és a guppit alaposabban leamortizálta volna, szerencsére elkezdődött az egyetem, így messzire került az autótól, és a kis Matiz némi pihenőhöz jutott. Alig negyvenezer kilométer van benne, de úgy néz ki, mint ami legalább százötvenet futott. Nem túl nagy erőfeszítéssel pipec állapotra lehetne hozni, hiszen belseje mint az új, a többi meg javítható. Csak kérdés, hogy megéri-e jó pénzért kilakatoltatni és lefestetni, hiszen semmi sem garantálja, hogy a kis hercegnő tíz hónap kihagyás után jövő nyáron jobban fogja érezni a tolatást, és ügyesebben manőverezik majd a parkolóházak szűk járataiban.
Véleményét elmondaná másoknak is a témáról?
Tegye meg a publikáció blogposztján !
A tanulság nyilvánvaló: ha egy autót nők használnak, még nem garancia semmire az égvilágon. De ez önmagában nem baj, hiszen aki használt autót vesz, úgyis megnézeti ismerős, megbízható szerelővel, beméreti szakszervizben, mielőtt akár férfiembertől, akár hölgytulajdonostól megvásárolja. Ugye?
