Írjuk át a KRESZ-t!

2005.12.21. 08:36

Hőbörögni néha kellemetlen, néha felemelő. Például kellemetlen, amikor közlekedés közben idegeljük magunkat egy idióta táblán, elégedettséggel tölt el ellenben, amikor azon morfondírozunk, mondjuk ebéd közben, mennyivel okosabbak vagyunk a belügy- és közlekedési miniszternél és mit csinálnánk másképp. Utóbbiból született ez a cikk.

Szerkesztőségünk valamennyi tagja napi rendszerességgel közlekedik. Persze gyakorlatilag mindenki így van ezzel, de mi mégiscsak ebből élünk. Elgondolkoztunk hát, hogyan lehetne pár, a KRESZ-t, a notórius szabályszegők sorsát, illetve a közlekedési rendőrök tevékenységét illető új szabállyal, vagy szabálymódosítással gördülékenyebbé és kevésbé stresszessé tenni a jövés-menést.

A KRESZ vajon mi?

"A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják. Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben. A közúti közlekedés szabályait - a Minisztertanács felhatalmazása alapján - a következők szerint állapítjuk meg:"

Eztán jön maga a sok szabály. Szóval a Minisztertanács felhatalmazása. Bizony, a Közlekedési REndSZabályok gyűjteménye alapjában véve még komenista örökség, bár sokszor módosították. A rendelet idén ünnepelte harmincadik születésnapját, hiszen ő az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet.

Nagy baj, hogy sok szabály, tiltás és sok táblakihelyezés indokolatlan, vagy nemtörődöm, átgondolatlan. Ha pedig a kilométereken át tartó, nem létező munkásokat védő 40-es tábla egyrészt létezik, másrészt kiáll mellé mérni éjszaka a rendőrautó, akkor az emberek hajlamosak legyinteni más táblákra is. Például egy Előzni tilosra csalós kanyar előtt. Vagy egy 40-esre kicsöngetéskor az iskolánál. Vagy a piros jelzésre a sín előtt.

Jó lenne, ha sikerülne sok illegitim, de rutinszerű napi gyakorlatot legitimizálni. Ugyanakkor viszont nem bánnánk, ha hosszú időre valóban kivonnák a forgalomból a rendszeresen durva szabálytalanságot elkövetőket. Azt szeretnénk, ha logikusabb, életszerűbb szabályok és értelmesebb, a forgalom segítésére és nem értelmetlen, sarcolásszerű büntetésekre, a mi pénzünkből vett autók gyötrésére és teméntelen szabálytalanság elkövetésére, negatív példamutatásra szakosodott közlekedési rendőrök képviselnék a Törvényt az utakon.

Azt is szeretnénk, ha egyetérthetnénk a korlátozásokkal. Ha nem kéne a sofőr vizuális információ-feldolgozó kapacitásának 90%-át arra fordítani, hogy áll-e ott egy zöld Favorit, vagy hogy azok ott kukások, vagy rendőrök, akik a létfontosságú izzókészlet után kutatnak. Hanem eleve lassan mennénk ott, ahol indokolt, gyorsan ott, ahol lehet.

Tudjuk, hogy reménytelen, tudjuk, hogy fiatal még a demokrácia, tudjuk, mennyit keres egy rendőr, tudjuk, hogy Abszurdisztán. Azt is tudjuk, hogy sok kalapos bácsinak és rutintalan néninek még a 90 is sok. De azért álmodozni és hőbörögni jó. És nem csak szerkesztőségünk van így ezzel.

1. Sebességhatárok átgondolását!

Az egyik leggyakrabban áthágott korlátot, a megengedett maximális sebességre vonatkozó szabályokat nehéz mindenki megelégedésére optimalizálni. Valahol a lelke mélyén azonban mindenki érzi; nonszensz, hogy az országúton azonos sebességgel haladhat Michael Schumacher a próbarendszámos F1-es Ferrarival a belső sávban, és a kilencvenéves Pista bácsi diagonálgumis Trabantjával. Városban pedig beállhat melléjük a negyven tonnás nyerges vontató is. Éjjel is, nappal is, ónos esőben is, meg az aszály huszadik napján is.

Sebesség

Arra gondoltunk, remek lenne, ha lakott területen belül alapvetően megmaradna az 50, de sokkal-sokkal több 70-es, urambocsá' 90-es táblát helyezne ki a Hatalom a néptelen, fákkal szegélyezett kétszer háromsávos külvárosi utakra, esetleg a legutóbbi közigazgatási határ-kitolás után a szántóföldre került Városhatár vége tábla elé, valahol az utolsó lakóház környékén. 40-nél kisebb korlátozást pedig tök felesleges kirakni bárhová, normális autóval egyszerűen lehetetlen 30 km/h alatti sebességgel haladni száz métereket, aki pedig 40-nél nem látja, ha kiugrik elé valaki, és nem tud lefékezni, 20-nál se fog.

2. Traffizni csak okkal!

Sebesség

És az indokolatlan traffipaxozás szűnjön meg örökre. Van arra példa a világban, hogy a rendőr csak ott mérhet, ahol már történt gyorshajtás miatt baleset. Ott pedig nem, ahol a sebességmérés nem a közlekedésbiztonságot szolgálná, hanem pusztán pénzbeszedés.



3. Kiegészítő táblákat!

Sebesség

És sokkal-sokkal több kiegészítő táblát szeretnénk a korlátozások alá. Iskola előtt éjjel két órakor ne kelljen lassítani, autópályán kérünk szépen a száraz úton 200-zal sem húzós kanyarokhoz (már azon autók számára, melyek tudnak ennyivel menni) a 100-as limit alá kis felhőcskét esővel, hóval. Ne csak arra az egy-két helyre, ahol most van, mindenhova. Legyen többszintű korlátozás, egy 100-as kanyarnál a 60-as tábla alá miért ne lehetne kis teherautót rajzolni?

4. Telepített traffikat!

Sebesség

Ahol esetleg mégis indokolt a forgalom durva lassítása, (veszélyes kereszteződés, iskola), ott pedig tessenek szigorúan és folyamatosan mérni, telepített kamerákkal, mint Angliában, például.




5. Mutyizást beszüntetni!

Sebesség

A szabálysértési eljárás pedig szépen fusson le automatikusan, ne lehessen a főrendőr cimbivel kivetetni a fotót a kupacból. (Van kolléga, aki ezt nem helyesli.)




6. Szabályt a szabotőrök ellen!

Sebesség

Négyeljék fel, majd zárják börtönbe (esetleg fordítva) azt, aki építési munkálatok miatt kirak egy 40-es táblasort napokkal a munka indulása előtt, illetve legyen paragrafus (és tartassa is be a Hatóság!) arra, hogy bizony egy óráig se kelljen akadályozni a forgalmat értelmetlenül. Vége a műszaknak? Tessék beforgatni a táblákat! Majd reggel visszaforgatják.