Viccesnek tűnő négykerekű lábhajtányok lábatlankodnak a sétálóutcákban, a föveny mellett a Balatonon és a többi üdülőövezetben. Főleg a gyerekeknek tetszik, szaladnak mellettük, mint anno falun a ritkán feltűnő autó után. De álljunk meg egy pillanatra a vidám kacagásban. Szeretjük, ha a parti sétányon félre kell szökni a kerékpárosok elől?
Nem szívesen említem, hogy ugyanezekkel a kellemetlen járművekkel bemerészkednek az autóforgatagba is. Ön és én, akik a mindenki által folytatott dinamikus haladásban látják a biztonságot, a tetvészkedésben és bénázásban pedig az örökös balesetveszélyt, egyszerre kiálltunk rendőrért a leleplezett közlekedési kihágás láttán. Nem is kihágás, játék a halállal, minden pillanatban elcsaphatja egy Ikarus, vagy ami még rosszabb, az óvodáscsoport közé hajthat a dömperes, mert ezt a nyavalyát bámulja.
Igazából még külső hatás, feldühödött járókelők vagy későn fékező gépkocsivezető sem kell a folyamatos életveszélyhez. A kerékpárúton üdvözölendő mókás masina a rászerelt reklámtáblától instabil, jól látható, hogy minden megtett métertől hatalmas sziklák szakadnak le a pedálozók szívéről. Elég egy erősebb fuvallat, nagyobb úthiba, és máris borul a magas súlypontú tákolmány. A magam részéről kitiltanám ezeket a forgalomból, hisz' mellettük a leglassabb önerőből haladó jármű is versenyautó. És természetesen semmi keresnivalójuk a Váci utcában, gyalog is kihívás szlalomozni a fagyiárusok, a szuvenírpultok és az éttermükbe terelő pincérek között.
Kihasználva a méretes joghézagot
- 50 köbcentis reklámquadok
Apropó, Váci utca, hát mit látni ott mostanság? Istentelen színű és formájú (indultak vele a Magyar Formatervezési Díjért), pöfögő négykerekű motorokat. Elbeszélgettem (inkognitómat fenntartva) a cég kreatív igazgatójával, igazán lelkes volt a lehetőségeiket áttekintve. Elmondta, hogy külföldön akarják értékesíteni a találmányt, a hazai piac kicsi egy ilyen briliáns ötlet kiaknázására. Megértően bólogattam, nem akartam lehűteni, hogy előfordulhat, máshol könnyebb űrsétát tenni, mint a színházak előtt büntetlenül pózolni Frédimobilokkal.
Azért volt egy-két keresztkérdésem: hogy a francba gondolják a quadokkal közútra, sőt, forgalmas aszfaltra merészkedni? A honlapjukon külön alfejezetet szentelnek a témának: "Járműveink, a Közúti Felügyelet által kiadott típus engedéllyel rendelkeznek. Quad Light járműveinket a 5/1990/IV.12.) KÖHÉM Rendelet vonatkozó összes szabályát betartva alakítottuk át. Járműveink felelősség biztosítással és Casco biztosítással is rendelkeznek. (Az idézetet szöveghűen vágtam be.)
Tehát hol a rendszám, gondoltam sarokba szorítani az illetőt. Az nem kell, mert ezek segédmotoros kerékpárként futnak. Mi is az a segédmotoros kerékpár? "1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez: r) Segédmotoros kerékpár: olyan két-, három- vagy négykerekű jármű, amelyet 50 cm3-t meg nem haladó lökettérfogatú belső égésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem nagyobb és saját tömege legfeljebb 350 kg.
Ronda egy joghézag, mert azt el kell hinnem, hogy dekára pontosan kimérték, nehogy nehezebb legyen 3 és fél mázsánál. Talán itt lenne az ideje a szükséges változtatások előkészítésének, kedves Hatóság, mert mint látják, beleröhögnek a bamba képébe. Ja, hogy úgy tíz évvel vagyunk túl a kétütemű gépkocsik tervezett kitiltásán, még mindig nem regisztráltak a segédmotorok, quadok, ehhez képest vennem kell egy háromkerekű lassú járművet, ha trike-ozni akarok a közlekedésmérnök tervezte, profi lakatos és autószerelő építette járművemmel, de nincs P-rendszámom? Persze, ha munka van, vége a langyos szarban üldögélésnek, mint hallottam nemrég egy minisztériumi szakembertől.
Így hát inkább azon lovagoltam, mit is keresnek színházak főbejáratánál, sétálóutcákban, járműforgalomtól elzárt területen? Hát ezért különlegesek ők, ahogy hallottam. Nocsak, esetleg néhány percre megfeledkeztek volna a látványos törvénytiszteletről, amíg elkészültek a fotók? Megnyugtatna a képembe dörgölt közterület-foglalási engedély. Ha másért nem, de azon bizony rajta van a neve annak is, aki hozzájárult. Hadd tudjuk, ki a mobil reklámfelületet kínáló cégek cinkosa.