A Tigra TwinTop kimaradt. Biztosan odaadták volna, ha nagyon akarom. De én a GT-re vágytam. Szobroztam a tűző napon, emlékeztettem a szervezőt a régi ismeretségre, utaltam arra (megalapozatlanul, persze), hogy azok már másodszorra akarnak menni. Egyedül így sem maradhattam, a cseh termékfelelős ült be mellém. Sokáig azt hittem, az elragadtatásomban akar gyönyörködni, de csalódnom kellett. Bár igyekeztem megtéveszteni a megfordulás okát illetően (miszerint rendőrök ólálkodnak arrafelé), de éberen figyelt, és visszafelé ő vezetett.
Igaz, írtam már komplett tesztet úgy, hogy kevesebbet ültem a vezetőülésben. De egy közönséges autót percek alatt ki lehet ismerni, a GT-ben meg hetek múlva is a most megpillantott újdonságot látnám. Köpködni legfeljebb a konkurencia bérencei mernék. Miért? Mert merev, mint egy tank, lapos, mint lepényhal, erős, mintha sugárhajtóműve lenne. És amerikásan egyszerű belseje nem vonja el a figyelmet a vezetéstől. Kintről meg szerencsére nem látjuk, ha benne vagyunk - csúnya dolog a nárcizmus. A külvilágból is alig valami szüremlik be, mintha kapszulába zártak volna.
Sima öt sebesség, mert 264 lóerőhöz, 353 newtonméterhez (2000-5200 között!), szűk 14 mázsához felesleges lenne több. 6 másodperc alatt ér százra, az utazósebességén sem venni észre, hogy nincs tető felettünk. Kanyarodni is szeret. Aki azt állítja, látott már felborult GT-t, benne van egy piszkos összeesküvésben. Mert legmagasabb pontja 127 centire van a földtől, tengelytávja 241,5 centi, szélesebb, és kerekeivel jobban terpeszt, mint egy limuzin. A futómű? Tökéletes. És ugyanott vezettem, mint az előbb lehordottakat. Az meg kit érdekel, hogy szűkös, meg hogy nincs csomagtere? A laklik vegyenek dzsipet, az utóbbira panaszkodók meg ne fojtsák el vásározói ösztöneiket, tudok nekik tágas kombit.
Buckatúra, porverés
Az Antara hobbiautó, nem hiszem, hogy erdészek és vadászok tülekednének az Opel-szalonok előtt az őszi szezon kezdetén. Ó, hogyne, Szalay Balázsnak is Antarája van, tudom. Aminek annyi köze van a névadójához, mint pincsinek a rókavadászathoz. Ennek ellenére levittek minket a biztonságos betonról. Dízelekkel dombot kellett másznunk, V6-os benzinesekkel meg dűlőutakra vezényeltek.
Nem is a feljutás az izgalmas a buckára, egy automata dízellel bárkinek sikerül. Hanem a leereszkedés, na akkor jön a pofára esés, de szó szerint. Kivéve, ha van ilyen lejtmeneti biszbasz, ami azt a kereket fékezi, ami tapad. És teljesen magától. Nem is hittem el, amíg nem én vezettem, sőt szidtam az ügyetlen sofőrt, hogy állandóan felüti az alját. Na, az a hang volt a megfogott keréké. Működik, persze a tárcsák gyilkolása árán, de végre megoldást kapnak az eltervezett garázslejárók tulajdonosai is.
A felhagyott szőlők és a pusztuló gyümölcsösök közötti dűlőn negyven-ötvennel csapattunk. Őszintén mondom, aggódtam, ennyi 12 milliós autót egyszerre leamortizálni mégis szörnyű pocsékolás. Aztán kiderült, nem is esik rosszul az Antarának egy kis átmozgató edzés. Szépen hintázik, a sebességet leginkább a felvert por sűrűsége jelzi. Kicsit zörög ugyan, a hallatlanul csendes benzinmotor miatt venni észre. Az árát már mondtam, nem lesz tömegautó. A 150 lóerős dízel 8,9 millióért megvehetőbb. Hamarosan jön a 127 LE-re butított 8,15-ért, ugyanolyan feleslegesen, mint a 2,4-es benzines 7,6-ért. Persze a kis dízelre is lesz kapás, de hogy nem fogják szeretni, az kétségtelen.
