Legújabb Mi Autónk

A narrátor Tihanyi Tamás PR- és marketingvezető volt, akit még sohasem tudtunk rávenni, hogy gyári, hivatalos tesztautóval örvendeztessen meg bennünket (az eddig Suzuki-cikkek tárgyait márkakereskedőknek köszönhetjük). De nem adjuk fel a reményt!

A szónoklatok sorát az anyacég küldötte, Cuda úr kezdte, hosszasan örült országunk és cége gyümölcsöző együttműködésének. Tolmácsától megtudtuk, hogy az SX4 hibridautó, amely minden életformának megfelel, és a genevai autószalonon mutatkozik majd be. Kóka János (gazdasági és KÖZLEKEDÉSI miniszter) rövid kampánnyal kezdte beszédét. Elnézést kért, hogy félórát késett, de hát szörnyű, ami a tízes úton van.

Emberek tízezrei szenvednek nap mint nap, amiért nem tudnak rajta egyről a kettőre jutni. Mindent megtesznek, hogy bővítsék, és a zöldek a hibásak, mert meg akarják akadályozni. Emlékeznek még, amikor Demszky Gábor a budapesti kátyúk ellen tüntetett? Na, ez is olyan volt. A miniszter learatott egyfelől némi egyetértő tapsot, másfelől némi gúnyos röhögést, majd kifejtette örömét a Suzuki és a mi országunk sikeres együttműködése felett, különös tekintettel a számos mai és jövőbeli munkahelyre az esztergomi gyárban.

Terujosi Inagava nagykövet volt az első, aki megemlítette a Fiat Sedicit is, és persze ő is nagyon örült, hogy Magyarország és a Suzuki így egymásra talált. Végül Meggyes Tamás polgármester (Fidesz) értett egyet Kókával (SZDSZ) abban, hogy az elmúlt négy év tényleg elvesztegetett idő volt, ami a tízes főutat és Komárom-Esztergom megye közlekedését illeti. Aztán elmondta, mennyire örül a szíve, amikor bárhol a világban szembejön vele egy Suzuki, végül tapsot kért azoknak, akiknek ez a sok siker köszönhető, a gyár dolgozóinak.

Kihúzták a szalagot, mindenki kapott egy ollót, és következett minden idők leghosszabb szalagvágása. Hogy a fotósok le ne maradjanak, vagy egy percig biztosan tartott az öt centi széles trikolór hat darabra metélése. Ezután ismét a miniszter jött, beült a kék, elsőnek kinevezett SX4-be, a hatás kedvéért és a fotózás ellehetetlenítése végett fújtak rá némi füstöt, majd ünnepélyes lassúsággal előregurult vagy öt métert.

A magasztos kigurulás után a díszletmunkások szétkapkodták a hangosítást és a dobogót, a területet hamar visszafoglalhatták a szájtátóktól a kézzelfogható forintokat és jeneket termelő kobakos munkások. A pár percnyi átmeneti zűrzavarban az élelmes riporter hátraosonhatott a gyártósoron, hogy lefotózhasson egy légzsákbeszerelésre váró félkész autót, egy jobb kormányos modellt, és persze pár Sedicit.

Megörökítettem még a Vigyázz Aknát, néhány titokzatos utasítást a gyártósor felett, a szerelőaknában félretett nyomatékkulcsokat, a két láda dísztárcsát; az egyik kupac Fiatot, a másik Suzukit csinál az autó oldalnézetéből. Izgalmas kémfotók a galériában! Aztán a kék autót kivitték, ment a vagonba, a következő előregurult, és a Suzuki-gyárban újra megindult az élet.

Sajnos, az igazán izgalmas helyekre nem sikerült eljutni, a biztonsági őrök rendkívül udvariasan (tényleg!) felajánlották az udvaron elhelyezett bemutatóautók megtekintését a lábatlankodás helyett. Nem éltem a lehetőséggel, majd inkább a tesztautóba ülnék be, az mégis többet mutat. Kedves Suzuki, kedves Tihanyi Tamás, előre is köszönjük a tesztautót!