"Borotváltan, tisztán lehetett csak dolgozni menni - emlékszik vissza Lukács Lajos -, aki nem megfelelő külsővel érkezett, azt a művezető hazaküldte. Minden részlegben dolgozóknak más színű volt a munkaruhájuk."
A háborús években a Ford Motor Rt. katonai autókat javított, amíg 1944 novemberében a Vörös Hadsereg közeledtére ki nem ürítették a telepet. 1945 januárjában a bevonuló szovjet csapatok üresen találták az épületet; a környéken lakók nem sokat haboztak, minden mozdítható tárgyat elhordtak, a széfet is felfeszítették, a benne levő készpénzt ellopták.
A szovjeteknek kapóra jött a javítóműhely, és mivel a menedzsmentből csak a magyar állampolgárságú könyvelőt sikerült előkeríteni, őt bízták meg a Ford Motor Rt. vezetésével. A békeállapot beköszöntével ugyan az amerikai követség védelem alá helyezte a Váci úti telepet, ez azonban formális aktusnak bizonyult, a Ford soha többé nem térhetett vissza.
1948-ban megkezdődött az államosítás, a Váci út 45. a gépjármű-kereskedelemre kijelölt szerv, a MOGÜRT egyik székháza lett. Ebben hozták létre 1950-ben az 1. számú Autójavító Nemzeti Vállalatot, élére a Méray Motorkerékpárgyár Rt. egykori üzemvezetőjét, Valter Medárdot nevezték ki.
A Ford megpróbált tiltakozni. Amikor a MOGÜRT képviselői voltak olyan pofátlanok, és Kölnbe utaztak, hogy a magyarországi Ford-tulajdonosoknak alkatrészeket könyörögjenek, természetesen a Váci úti épület is szóba került. A magyarok közölték, hogy ők erről a kérdésről nem tárgyalhatnak, az autógyár inkább döntse el, szeretne-e segíteni a magyarországi Ford-tulajdonosok alkatrészgondjain.
Az 1. számú Autójavító Vállalat, később AFIT, a rendszerváltásig rendületlenül működött, aztán a kilencvenes években a Wallis-csoport tulajdonába került. Az utóbbi négy-öt évben Rover, Land Rover és BMW autók és motorok forgalmazása és javítása zajlott itt. Amikor a Wallis megvásárolta az SPQR kereskedést, és átköltöztette a BMW-bemutatótermet, az épület sorsa megpecsételődött. A Wallis-csoport Átrium Park néven irodaépület-együttest tervez a Ford Motor Rt. egykori központjának helyére.