Porsche korrupciós napon jártam, új élményeket találtam

A Porschék szerencsére csak majdnem tökéletesek. Mindent tudnak, amiért az emberek rajonganak: gyönyörűek, erősek, bennük van a múlt, bennük van a jövő, minden porcikájuk a mérnöki teljesítmény optimális maximumát fordítja le az autók nyelvére. Pont a megfelelő mértékben tartalmaznak mindent, a Porsche mérnökirodát úgy képzelem el, hogy ott ül egy halom kitűnő tanuló, de tíz emberenként bedobnak közéjük egy mindenmindegy csávót, hogy enyhítse az agyvihart.

Ő nem ért semmihez, a suliban ötöst csak pofon formájában kapott, a szülei sem adnak neki kölcsön pénzt soha, és már a bölcsiből is lógott. Az ő szerepe, hogy a megbeszélések közben néha böfög egy rántotthúsost, telefont nyomkod, káromkodik, másnaposan megy be az irodába, rácsap a csajok seggére, korsóba okádik a céges bulin. Ő a sav és a bors, amiről sosem szabad megfeledkezni, enélkül a Porsche megcsinálná a lehetetlent, az alkotójánál is tökéletesebbet gyártana, de tudja, hogy ennyire nem szabad elszakadni a valóságtól. Ettől imádjuk ezeket az autókat.

Egy Porsche engedi kicsit rázni a farát, jobban ordít, mint az indokolt volna, hogy minél emberközelibb legyen az élmény, viszont az úthibákhoz alkalmazkodni képes, mert partner akar lenni a gagyibb helyeken is a világon. Emberek tervezték embereknek, szenvedélyből, hogy mókás legyen, és tökéletes mérnöki munkával tették, hogy tartós legyen. Ez a legharmonikusabb kapcsolat ember és gép között, mi a lóvéval alkalmazkodunk az autó igényeihez, ő meg minden tudásával a mi igényeinkhez. A baj azonban az, hogy a világ mostanában sokkal szarabb, mint ahogy ahhoz a Porsche alkalmazkodni tudna.

Ahogyan öt évvel ezelőtt, úgy most is alkalmam nyílt vezetni a Porsche modelljeit, szám szerint nyolcat. Ilyenkor nyomunk egy kisebb túrát valami szép hegyvidéken, az adottságok nyilván bőven megengedik, hogy tesztelhessük őket rossz úton is, idén ennek egy defekt volt a bizonyítéka. Cserélgetjük az autókat, ráadásul az ember találkozhat Walter Csabával, aki az egyik legkedvesebb autóversenyző a bolygón, és úgy alakul, hogy még meg is tankolja az általunk terelgetett autót, ami külön érdekesség. Nyilván élveztem a műsort, de egyre távolabb éreztem magam a valóságtól. Pedig nekem a szürrealitás a mesterségem címere, egyszer véletlenül beleesett a bringám egy kútba, vettem tévét este tízkor egyetlen film miatt (amin végül bealudtam), negyvenegy évesen is boros kólát iszom, és minden pénzem autókra költöm.

A saját korlátainkat nem könnyű átugrani, azon nem tud segíteni egy autó, aki suttyó, az mindig is az marad. De nem véletlenül vettem magamnak a csőd árán is egy Porschét, öt évvel ezelőtt óriási hatással voltak rám ezek az autók, és az efféle élmény nem szalmaláng, hanem örökké lobogó tűz az ember lelkében. Nekem eszem sosincs, de pénzem néha van, mégis belőlem a legjobbat hozta ki ez a szenvedély, végre nem elb@sztam a pénzt, hanem vettem egy isteni autót (tulajdonképpen olcsón, mert ennyi kilométerrel kevesen merték volna megvenni), amivel egy éve gondtalan az élet. Nagyjából minden értékes ingóságomat pénzzé tettem miatta, de óhatatlanul is elmerengtem, vajon kire milyen hatással lenne egy ilyen élmény, hogy kipróbálhatja a világ talán legjobb autóit?

A műszerfal helyett az utca népét figyeltem, ahogyan sokszor teszem ezt, mert szeretem az embereket, és mivel empátia volt a jelem már az oviban is, elgondolkodtam. Nekem a saját Porschém egy autó, nem mutogatni vettem a külseje miatt, hanem megtanulni vele íven menni, tiporni a menettulajdonságai miatt, és ugyanúgy kempingezni járok vele, mint eddig minden rozzant szarommal, tehát feszélyezve érzem magam, ha bámulnak benne. Itt pedig most nyolcan mentünk egymás után, és ez megsokszorozza a bámulási élményt, pedig félreértés az egész, statiszták vagyunk csak.

Öt éve mindez más volt. De most, hogy a bolygón kezd elszabadulni a pokol, pláne a szomszédunkban, így tényleg olyan volt most ezekkel utazni, mintha Lőrinceket látna bennünk az utca népe. Útépítők bámultak minket a kérges tenyereiket alálógatva, nyugdíjas fűnyíróember meredt rám az út széléről, levélhordónak a lábai álltak meg a pedálokon, gyerekek visítottak önfeledten. Óhatatlanul is továbbfejlesztettem az eddigi elméletem, igazából most azonnal be kéne ültetni minden bámészkodót ezekbe az autókba, mert attól megváltozna a világ körülöttünk. Merthogy minden autóbuzi akarna magának egy ilyen autót, az biztos.

A kérdés már csak az, hogy ki hogyan szerezné meg rá a lóvét. Sajnos nyilvánvaló, hogy sokan gyorsan szeretnének pénzhez jutni, ennek érdekében más kárára követnének el tetűségeket. De az is lehet, hogy megannyian a kezdeti eufória után elszomorodnának, a bódító bokszerhörgést sosem tudnák kitölteni a mélabús napok, amik aztán elefántként taposnák a kedves lelket porhanyósra.

Persze az is lehetőség, hogy a lusta kölykök nekiállnának gőzerővel tanulni, hátha úgy juthatnának egy Porschéhoz a jövőjükben. Erre a lehetőségre egyébként a gyár is gondolt, amikor elkészített egy erről szóló, csodás reklámot tizenöt évvel ezelőtt.

Vajon mi lehet most ezzel a kölyökkel? Azt mondta, hogy húsz év múlva vesz egyet, vagyis öt éve van hátra. Nem magyar volt a csávó, így lehet, hogy már épp koptat egy GT86-ot, úgyhogy három motorfelújítás múlva valóban eljuthat a 911-hez.

De lehet, hogy egy három általánost végzett csávó vágyakozik egy Porschéra a szabadulás után, amely vágy élettani hatásai hátrányosak lehetnek másokra nézve. Ezzel a sok baromsággal csak azt akarom mondani, hogy egy autógyár, ami ennyire csodálatos autókat alkot, az hatással van az emberek életére, és ez bizony felelősség. Vajon ezzel a felelősséggel foglalkoznak -e a gyártók? Költői, hisz nem is kell nekik. Itt a tökéletest tökéletesítik, kolbászböfögéssel, ez a dolguk. Egy Porsche mindig sokkal jobb lesz, mint a körülötte lévő világ, ezért annyira jó magunkra csukni az ajtajukat.

Soha nem hittem benne, hogy gazdag emberek a csóró újságírók véleményére hallgatva költik el a sok milliójukat autóra, valószínűleg ennél sokkal jobban körbejárják a kérdést. De ha már itt vagyok, adnék pár támpontot a vásárláshoz, bízva abban, hogy úgysem hallgat rám senki.

Régen könnyű volt Porschét venni, 911, oszt jóvan. Most már csomó minden más is van, mert a világ eltorzult, és ezért furcsa dolgokat is kell gyártani, hisz ha nincs pénz a hülyeségből, nem lesz pénz az okosságra. Továbbra is minden Porsche tökéletes, és ami a lényeg: minden Porsche sportautó. Még azok is, amiken túl sok az ajtó, és amiket a mai viszonyokhoz igazodva úgy építettek meg, mintha a városi terepjárás egy valóban létező dolog lenne, és mintha mindenki első útja reggelente egy betonfalba vezetne.

Szóval van ugyebár az az alapszabály, hogy a Porsche a 911-est jelenti. Ez igaz. A legjobban teszed, ha veszel egy 911-est valami őrületes színben, de ennek híján sem lesz ugyanolyan autód, mint bárki másnak, hisz két egyforma Porsche nincs, mindenki szanaszét konfigurálja. Előnye és hátránya, hogy két ajtaja van. Viszont döbbenetesen megy, van benne még mindig hat henger, és PDK-val is te maradsz a váltások istene. Ám ha hétköznapokra vennéd, akkor mégse tedd, mert nincs csomagtartó, nincs benne elegendő ülés, a gyerekeket mindig az anyósnál kell hagyni, az asszonynak meg folyamatosan kapaszkodnia kell minden kanyarban és akaratlanul is bulimiás lesz. Második autónak isteni választás.

Első autónak vegyél Panamerát. E-Hybrid kombit, azon ajtótúltengés van, és gyorsabb, mint a 911 GTS. Mármint úgy értem, hogy berakod az egész családot anyósostól, és mehetsz vele 315 km/h-val. Ha esetleg nem akarod kihagyni a reggeli betonfalnak menést, akkor sincs gond, hiszen ez az ötméteres monstrum 2365 kiló. Ha a bébifókák megmentésén fáradozol, akkor elmondhatod, hogy ez hibrid. Ha a cimbik lenyűgözésén fáradozol, akkor elmondhatod, hogy hétszáz lóerő. Ha a NAV-ot akarod lenyűgözni, akkor elmondhatod, hogy mennyibe kerül. Ha engem akarsz lenyűgözni, akkor azt mondod, hogy V8. Brutál hang, elképesztő menetteljesítmény, ezzel versenypályára is ki mernék menni, még ha kanyarokban fel is pöndörödik a súlya alatt a flaszter széle. Ja, és nem tökéletes, mert az ablaktörlő sok helyet hagy érintetlenül a bal alsó részen. Csodálatos, valószínűleg ekkor fingott egyet a megbeszélésen a mindenmindegy kolléga.

Persze ha nagyon modern ember vagy, akkor villanyautót veszel. A Taycanra csaptam le elsőként, mert az ember nézzen szembe a démonaival. Nos, összefoglalva, ez egy villanyautó. Láthatatlan dolog hajtja. Akkumulátor van benne, de nem kevés. 1050 Nm a nyomatéka, és 2,9 másodperc alatt van százon, néma csendben, csak te káromkodsz közben élvezettel. Ha nem akarsz rettegni benne, akkor bekapcsolod a műhanggenerátort, mert akkor elneveted magad. Baloldalt van a bekapcsológombja. Kurva drága. Elképesztő egy őrület, felfoghatatlan, ahogy megindul, a Porsche a játékautókból is képes kihozni a libabőrözős hangulatot. De engem egyszer megrázott a mosógépem, biztos azért nem nyűgöz le teljesen az ilyesmi.

A Cayman csodálatos. Vedd meg a csajodnak valami nagyon fura színben, aztán titokban nyúld le mindig, mert a középmotor isteni dolog. Nincs másfél tonna, de 400 lóerős. És újra megveheted hat hengerrel.

Amúgy meg tök mindegy, mert úgyis a Cayenne-t veszi mindenki szerintem errefelé. Vezettem a Turbo GT-t, az konkrétan 640 lóerő. Hatszáznegyven. 2200 kiló, az égig ér, és úgy képes háromszázzal menni, hogy közben maga előtt tol egy hegynyi levegőt. Minden kanyarban csikorognak a gumijai, az autó teteje pedig másfajta légkörben van, mint a kerekei. Szerintem utálja készíteni a Porsche, de kénytelen megtenni, és még így is a lehető legjobbat nyújtja, SUV-ból ez lehet a legjobb. Ennél nem küldték be a megbeszélésekre a böfögő, fingó kollégát, mert itt az alap elvárás olyan, hogy úgysem lehet tökéletes a végeredmény. Egy orbitális méretű tank, ami bármilyen hasonló tehenet megelőz kanyarban. Isteni hangja van, a mai értelmezés szerint ebben vagy a legnagyobb király. Csakhogy ebből bármikor megállhat melletted kettő is a lámpánál, és szerintem egy csárdában egy dudás is sok ilyenből. Akkor már inkább egy Macan, az kulturáltabb, 380 lóerő, két tonna alatt van, majdnem olyan, mint egy autó, de ez egy Porsche.

Tök mindegy, mit mondok, de szerintem ha Porschét veszel, ne azok közül válassz, amiket az agyatlan divat miatt voltak kénytelenek legyártani. Hanem azok közül, amiken érződik, hogy szerették is megcsinálni. Egyszerű ember vagyok, ezért ki merem jelenteni, hogy a Panamera volt ezek közül a legjobb autó. De a 911 volt a legjobb Porsche. Ezt oszd be.