A Parizerkirály versenyautói

Amitől nálunk az embernek leszakad az arca, az az angoloknál kis túlzással semmi különös, szinte a napi rutin része. Ott sokkal kevésbé megy eseményszámba, ha valaki összeakad egy maréknyi veterán Formula-1-es versenyautóval. Igaz, szerintem a briteknél több F1-es csapat van, mint ahány aktív vadászrepülőt a magyar légierőnél találunk (asszem a két lezuhant Gripent is belevehetjük). Ha meg a levitézlett versenyautókat üzemeltető és azokkal veterán versenyeken rajthoz álló csapatokat is hozzászámoljuk, nagyjából a teljes magyar hadsereg létszámát, és technikai hátterét is meghaladó számot kapunk. Ha Hende Csaba fiai akkora büdzséből gazdálkodhatnának, amennyiből az összes modern és veterán F1-es csapat egy évig működik, már saját fejlesztésű lopakodó vadászunk is lehetne.

A brit WDK Motorsport három kamionnal érkezett, két napra beköltöztek a Hungaroringre, és teszteltek, edzettek. Nem volt nagy dobra verve a dolog, én is tök véletlenül futottam bele a társaságba, a WSR utolsó napján érkeztek, és a poros parkolóban támasztották le a kamionjaikat, amíg a Renault-s csapatok elhagyják a terepet.  A legnagyobb kedvességgel engedték mindenkinek, hogy fotózzák a kocsikat, bár nagy tömeg nem volt, keveseknek tűnt fel, hogy az egyik autón ott virít James Hunt neve is.

Pár évvel ezelőtt talán nekem sem mondott volna sokat, de a Rush (magyar címe: Hajsza a győzelemért) megjelenése óta a világnak a kevésbé Formula-1 rajongó és negyven-ötven évesnél fiatalabb fele is tudja, ki volt Hunt. És ezt az autót is ismeri, hiszen konkrétan ebben a kocsiban nyerte meg az 1976-os világbajnokságot, és ez a versenyautó szerepelt a filmben is. Ez a motorsport történeti ereklye egy amerikai gyűjtő tulajdonában van, ő is versenyez vele.

A másik guruló dohányreklám a Lotus 77, amelyik szintén szerepelt a filmben. Ez a fekete-arany, JPS logós dizájn az egyik legmarkánsabb, ami valaha versenyautón szerepelt, az egyik nagy kedvencem. Arra emlékszem, hogy még óvodás lehettem, mikor apám egy ilyennek a képével tapétázta ki a klotyó falát, beleégett az agyamba a csillogó fekete, szárnyas autó képe. 

A kétnapos gyakorlás és tesztelés alatt kinek van pofája kérdezősködéssel, tartalomgyártással rabolni a drága pályaidőt, hiszen nem azért utaztattak ide felszerelést, csapatot és méregdrága autókat, hogy a beállítások finomítása helyett kiselőadást tartsanak az autókról, meséljenek a történetükről. De mit csináljak, ha ilyen autók koptatják a slickeket a Hungaroringen, és nem készítünk mozgóképet róluk, talán sosem lesz még egyszer lehetőségünk rá. És a Formula-1 rajongó totalcar olvasók élve koncolnak fel. Ezt pedig a WDK motorsportnál sem vették volna a szívükre, úgyhogy két autóval is megmutatták, hol lakik a britek Úristene. 

Azt hiszem, soha életemben nem leszek ennél közelebb száguldó veterán F1-eshez, térdre is borultam előttük, amiért hallhattam az üvöltő Cosworth DFV-ket - ma már semmi nem szól úgy, ahogy ezek a V8-ak szóltak.