Peckesen áll fehér mandzsettás gumijain a gyönyörű Volga, aztán megköszörüli a torkát és meggyőző robajjal beindul a négyhengeres motor. Ebben a kékes szürke színben a csillogó krómokkal annyira elegáns limuzin, hogy nehéz elhinni, pár embernek összeszorult a gyomra, amikor meglátott egy ilyen M21-est az utcában. Ma már nem a rettegés, hanem a ragyogás van a szemekben.
Amikor a Gorkovsky Avtomobilniy Zavod bemutatta az M21-es Volgát, akkor javában zajlott Amerika és a Szovjetunió között a hidegháború, mely nem csak politikai és gazdasági szinten zajlott, hanem a Földtől elszakadt űrversenyben is. 1957-ben - amikor az 5400 rubelért kínált Volga gyártása érdemben beindult - állították pályára az első űreszközt, a Szputnyik-1 műholdat.
1956 októberére már összeszereltek néhány M21-est, Budapesten pedig az egyetemekről induló békés tüntetésből lett a sztálinista terror elleni forradalom és a szovjet megszállás ellen küzdő szabadságharc. Az Ivan Sztyepanovics Konyev marsall vezette Forgószél hadművelet és a szovjet csapatok leverték a forradalmat, Kádár János a megtorlás utáni gulyáskommunizmus első embere.
1953 novemberében kezdődött meg az M21-es fejlesztése, melynek során Alekszandr Nyevzorov, a tervezőcsapat vezetője szabad kezet kapott, de egy célt világosan kitűztek elé elé: versenyképes legyen a romlott nyugat és az amerikai kapitalizmus autóival szemben is. Lev Eremejev formatervező számára jól mutatták a kor divatját Chevrolet Bel Air és Plymouth Savoy modellek, de kétségtelenül a Ford Mainline-ra hasonlít leginkább a Volga.
Egyes archív dokumentumok szerint a sokszor referenciának említett Ford Mainline-t csak 1954 közepén vásárolta meg a GAZ azzal a céllal, hogy az ekkora már elkészült Volga prototípusokkal összehasonlítsák és közúti teszteket végezzenek vele.
Több szempontból is nagyon szerencsés volt az, akinek engedélyezték az M21-es Volgát, hiszen nem mindenki juthatott hozzá, drága autónak számított ez a vasfüggöny mögött. Jurij Gagarin is kapott egyet, állítólag kifejezetten szerette az autót. Az állami szervek fekete limuzinjait viszont ma is szokás emlegetni, de kétség kívül mindennek a teteje a KGB által használt V8-as motorral szerelt verzió. A 160 lóerős blokk és az automata váltó a nagyobb Csajkából érkezett és megfutotta vele a 170 km/órás sebességet.
Ellentétben a korszak laposan kúszó nyugati autóival, a Volga kifejezetten magas, de nem ok nélkül, hiszen szükség volt a bőséges - több mint 20 centis - hasmagasságra és a masszív felfüggesztésre az utakon. Nagyon furcsa érzés volt az átlagos szabadidő-autókra lenézni belőle a forgalomban.
Futóműve elöl független, tekercsrugós, hátul pedig merev tengelyes, laprugókkal. A korai modelleken még egy pedálos pumpával lehetett kenni a felfüggesztés 19 zsírzópontját, de ez a rendszer nem volt igazán megbízható. Ezen az 1969-es autón már nincs ilyen, csak azon ámulok, hogy mennyire döbbenetesen újszerű az egész alulról.
34 lamellás króm hűtőmaszkja elárulja, hogy ez egy harmadik szériás Volga, aminek az orrán már nincs ott az ugró szarvas szobrocska sem, de azért a krómmal nem fukarkodtak.
Sosem ragadott meg igazán a szovjet autóipar, de az értő kezek között újjászületett Volgát nézegetve bőven vannak megkapó részei. A hátsó sárvédőt kiemelő Z alakú minta dinamizmust, a büszkén az ég felé emelkedő orr pedig légiességet ad a karosszériának.
Nagyon aranyos az egyetlen külső tükör, de nagyon picike is, viszont a Volga annyira kiragyog a forgalomból, hogy alig van rá szükség. Mindenki azonnal odafigyel rá, mosolyognak, integetnek a mozgó kordokumentumnak. Ilyen zsírosan könnyedén viselkedő autó után könnyű rákívánni a veteránozás ízére.
Nem kell finomkodni az ajtókkal, határozottságot kívánnak, de aztán hallható, hogy itt nehéz fémek lendülnek meg és kattannak. Már ebben az apróságban megvan az a fajta rideg keménység, amit az oroszokhoz társítunk fejben.
Könnyűfémből készült 2,4 literes, négyhengeres OHV motorja, félgömb alakú égéstérrel 70 lóerős volt a korai változatokban, ez viszont egy kései exportmodell 80 lóerővel. A hűtőn látható, hogy a rendszert a kegyetlen orosz telekhez optimalizálták, így bentről lehet nyitni és zárni a lamellákat.
Elképesztő részlet a porlasztó kis ablaka, bármeddig el tudnám nézegetni. Az apró orosz nyelvű matricák és az őszinte motortér mindig kedves látvány.
Remekül megcsinálja a hangulatot a világos bézs bőrkárpit a beltérben, amihez tökéletesen passzol a csontszínű kormány és a míves óracsoport. Korábbi Volgákon jellegzetes, hogy a sebességmérő szélvédő felöli oldala is átlátszó plexiből készült, ezen már sötétített.
Míg az amerikai autókban opciós tételként szerepelt a szivargyújtó és a rádió, addig a Volgában az alapfelszereltség része volt sokáig. A tágas utastér legjobb funkciója a teljesen elfektethető első ülés, így a hátsó paddal együtt ággyá alakul a Volga. Ha rápillantok az ablakokat takaró függönyökre, rögtön világos lesz, hogy ezzel bizony lehet hódítani.
Óra díszeleg a rádió és a kesztyűtartó között, alatta a kézigáz gombja. Meglepően jó a Volga fedélzetén az ergonómia, a feliratok ellenére a sétapálcás kéziféktől a lámpakapcsolóig mindent rögtön megtaláltam, mert pontosan ott volt, ahol kerestem.
80 km/órás tempónál nagyon kellemesen duruzsol a négyhengeres motor és a hosszú váltó miatt még marad is tartalék benne, a kényelmesre hangolt futóművet pedig remekül kiegészítik a puha tömésű ülések. A négy dobfékkel nem árt számolni, erősen bele kell állni, ha kanyar előtt lassítani szeretnék, majd kis gázfröccsel jöhet a kettes. Aztán a kanyarban meglepődök, hogy ez a magasan suhanó bódé nem is dől akkorát.
Nincs öv elöl sem, csak a terpeszkedés a kanapén, jobb kéz a háttámlán, bal kéz a kormányon és előttem az út. Érces pontossággal jár a kettes és hármas között szinkronizált váltó, finom a kuplungja, szóval a Volgát mai szemmel is könnyű élményszerűen vezetni a kormányváltó és az idős technika ellenére.
Párthoz közeli emberek alatt szolgált sokszor, de taxi és rendőrautó is készült a Volgából. Ez viszont egy végtelenül nagypolgári hangulatú M21, amivel váratlan öröm volt a délután, és csak külön ízt adott neki a szigorú OT-s helyett sokkal autentikusabb ukrán rendszám. Éveken át szívvel dolgoztak ezen a Volgán, és ez meg is látszik rajta.
