Az úgy volt, hogy én még soha nem voltam AMTS-en. Minden évben a lehető leghitelesebb forrásból, a Péntek Esti Cruisingból szereztem információkat arról, hogy az AMTS megint mennyire pocsék volt. Az autójukat kiállító ismerőseim nem mindig osztották ezt a véleményt, és idénre valahogyan pont úgy jött ki a lépés, hogy sok olyan barát, ismerős toporgott a standján napokon keresztül, akikkel nagyon szívesen találkoztam volna, na meg kivonult az Egyedi Vasak Off Road Team is, akiket egy pár héttel ezelőtti forgatáson nagyon megkedveltem, a teherautóikért pedig egyszerűen rajongok. Szóval igen, megszületett a döntés: menjünk és nézzük meg szombaton az AMTS-t! Több mint 15 000 lépéssel a lábunkban értünk haza, és azt kell mondjam, hogy a töredékét láttuk a kiállított gépeknek. Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy irdatlan tömeg volt, tyúklépésben araszolva lehetett csak közlekedni, már ha ezt egyáltalán közlekedésnek lehetett nevezni, másrészt elég sok megállót iktattunk be a nézelődésbe. Konkrétan felüdülés volt bemenni egy-egy standra, köszönni rég nem látott ismerősöknek, nagy levegőt venni, és végre nem ketrecharcolni egy fotóért, instasztori videóért, amibe nem lóg bele egyszerre három láb, két kar, négy hátizsák, hét fej és huszonnégy mobiltelefon.
Az eredetileg tervezett, átfogó jellegű AMTS-es cikk tizenöt méternyi tyúklépésben totyogás után kútba esett, váltottunk, így lett a terv a tíz legjobb autó, aztán ez is hamvában holt ötletté vált, mivel elkezdtem beszélgetni és kérdezni, hiszen az ember és gép történeténél nincs érdekesebb. Az pedig csak cseresznye a habon, hogy Horatius Ars poeticáját és a Bibliát olvastam egy Mazda miatt írás közben, de nem lövöm le a poént, minden itt lesz a sok betűben.
1. A magyar hot rodok keresztapja
Nem árulok zsákbamacskát, elsősorban az amerikai autók felé húz a szívem. Szerencsére amerikaiból volt bőven, legyen az C8 Corvette, az oldtimer részleg krómfertőzött batárja vagy a 50’s Brothers ólomszánkója. Volt viszont az "A" pavilonban valami, amit nagyon régen láttam, és többet kéne szerepelnie, igazán megérdemli a rivaldafényt, hiszen sok mindenben első a hazai amerikai autók, pontosabban rodok között. Ez pedig nem más, mint CoolCat Robi Ford-Skoda rodja. Mielőtt a részletekben belemennék, annyit muszáj leírnom, hogy ez volt az első magyar V8-as rod, amit Robi 23 éves korában épített, ráadásul úgy, hogy ez az autó számtalanszor körbejárta az országot, és soha nem hagyta cserben. Ahogyan Robi fogalmazott: „Ha csinálok valamit, nem eshet szét!”, szóval igen, elég extra ez a gép, de nézzük is a részleteket.
Robit viszonylag fiatalon elvarázsolta az amerikai autózás világa, nemcsak a nagy tepsik és muscle carok kezdték el érdekelni, hanem a rodok is. Hamar rájött, hogy olyan igazi hot rodra vágyik, amit az 1950-es években készítettek a fiatalok az 1930-as évek, akkoriban nagyjából értéktelen autóiból. Követve tehát a hot rod építés tradícióját, Robi nekiállt keresni egy roncsot, amiből építhet magának valamit, hiszen szép autót nem vágunk szét, azt megőrizzük az utókornak. Szépen lassan gyűltek a darabok, alváz, fülke, motor, lámpák és indulhatott a legózás. Persze itt nem volt összeszerelési útmutató, sőt, a darabok sem egy készletből származtak, úgyhogy Robinak nagyon előre kellett gondolkodnia. Az 1929-es Skoda alváz nagy szerencséjére egy részben fémvázas modellből származott, így legalább volt mire ráerősíteni a dupla X merevítést. CoolCat olyan autót szeretett volna építeni, ami nemcsak show car, hanem jön, megy, megáll, közlekedhető, ennek megfelelően alakította ki a futóművet. Az első futómű klasszikus felépítésű, keresztbe laprugó, oldalról hairpin, két lengéscsillapító és egy keresztstabilizátor, hátul pedig egy 1979-es 8.5”-ös GM sperr diffit épített be, négy kitámasztó karral és erősített gátlókkal. Ahogyan az ’50-es évek Amerikájában a fiatal srácok versenyeztek a rodjaikkal, egyre gyorsabb és gyorsabb autót akartak maguknak építeni, Robi is szerette volna, ha a rod nemcsak a kinézetével tűnik ki a többi autó közül, hanem ha ahhoz van kedve, akkor kicsit le is szakítja a fejét.
Robi tehát felfúrt egy 1968-as, 390 köbinches, azaz 6400 köbcentis Ford motort 6500 köbcentire, és tovább tuningolta, kipolírozta a szívósort és a hengerfejet, belekerült a rodba egy Edelbrock vezérműtengely, négytorkú Edelbrock karburátor, optikai gyújtás stb., majd egy, a motornál húsz évvel fiatalabb ötsebességes, manuális váltót épített hozzá. Nem volt egyszerű feladat, de megoldotta és higgyetek nekem, ha egyszer CoolCat visz egy kört benneteket, kalapot, napszemüveget, sört (azt nagyon erősen), mindent fogjatok meg, mert ami ki-, le-, átrepülhet valahova, az egy padlózásnál repülni is fog.
A hajtáslánc és futómű mellett érdemes alaposan végignézni a rodot, egy komplett napot lehet azzal tölteni, hogy minden egyes elemének az eredetét kiderítsük. A teljesség igénye nélkül: a maszk egy 1930-as Ford A modellről, az ülések 850-es Fiatból, a hátsó lámpák pedig 1939-es Fordról származnak.
És hogy milyen egy roddal közlekedni a magyar utakon? Mókás, főleg a rend éber őreinek reakcióját látva, hallva.
„Uram, elmondaná nekünk, hogy pontosan mit is állítottunk meg?”
„Micsodaaaa? Hatezermiii? Na ágyesz…”
2. Pindúr Pandúr Propaganda
Lépjünk tovább a nem hivatalos tuningra, ami az AMTS egyik legnagyobb vonzereje volt számomra, előszeretettel lapozgattam ugyanis a megboldogult Tuning&Stereo magazint, össznépi találkozókon pedig mindig valahogyan a nagy zene és a rikító színű autók között kötök ki. Amit ilyenkor az autókon keresni szoktam, az a sok apró gag, poén, fricska. Rengeteg építési stílus, legyen az hot rod vagy ültetett Jetta, de akár egy összkerekes izlandi pompakocsi is megengedi a tulajdonosnak, hogy beszólogasson, akár másokból, akár magából viccet csináljon, harsány legyen, formabontó vagy elgondolkodtató. Szerettem volna tehát megnézni a tuningrészleget, azt viszont nem gondoltam volna, hogy egy BMW-t fogok órákon át keresni, márpedig ez történt. Reggel átverekedtük magunkat a tömegen, és a "D" pavilon felé vettük az irányt, hogy lepakoljuk a túlélőcsomagunkat. Büszkén mutogattam Briginek a nemrég beszerzett pindúr pandúros cipőmet (rajongó vagyok, ezért is kapta az egyik autóm a Szipi, vagyis Sziporka nevet a legokosabb, legszebb Pindúr Pandúr után), ő pedig azonnal mondta, hogy valahol a "B" pavilonban van egy BMW, amin pindúr pandúros fólia van. Félnapnyi kitérő után meg is találtuk, és még akár az is megeshet, hogy egy halk kis sikkantás és Mickey egér-hangú „Ottvanszipiiiiii” is elhagyta a számat, amikor megláttam Regina autóját. Ez az E36 sokkal extrább volt, mint amire számítottam.
Regina 2018 januárjában vásárolta meg az első autóját, ezt a BMW-t. Kezdetben nem voltak vele nagy tervei, csak annyi, hogy elvigye A-ból B-be. Persze, ő is hamar megtapasztalta a használt autók vásárlásának rejtelmeit. A küszöbök és egyes karosszériaelemek nem voltak éppen rozsdamentesek, és az eredetileg ezüst színű autó az ezüst összes árnyalatát felvonultatta. Hirtelen felindulásból, low budget címszóval kapott az autó egy Montana festést, amit teljesen racionálisan és objektíven Regina nem nevezett fényezésnek. Aztán ő is elindult azon a bizonyos lejtőn, a gyári és meglehetősen ritka Taninrot belsőt makulátlanra újíttatta fel, az autó kapott egy TA-Technix állítható futóművet és felkerültek a BMW-re a gyári, 16 colos kerekek, gyári gumimérettel. Reginát idézve „ezután valami elgurult”, és csavarokra szedték az autót, ami aztán teljes lakatolást kapott. Regina előkészítette a fényezésre, és 2019-ben egy Nardo szürkéhez hasonló, immáron fényezésnek nevezhető külsővel járták az utakat. Az autó tovább alakult (természetesen), Regina nem állt meg itt. A TA-Technix gewinde átalakult légrugókká, és a kerekek is nagyobbak, szélesebbek lettek, valamint felkerült előre egy Maxton Design spoilerlippe, egy Black Hella lámpa, hátra pedig egy, mára már egyre inkább ritkának mondható Lumma spoiler.
És hogy miért Pindur Pandúr? Az ötlet onnan jött, hogy Regina szeretett volna egy olyan mesét találni, aminek címébe valahogyan bele tudja illeszteni az „air” szót, így lett Powerpuff Girls helyett PowAIRpuff Girls. A dizájn azonban nem csak ennyi, visszakanyarodva azokhoz a bizonyos gagekhez, poénokhoz, nézzétek csak meg mit fog Mohó Jojó! Igen, az ott egy forgalmi, és Mohó Jojó éppen térdelve könyörög, hogy ne vegyék el tőle. Zseniális, ennyi.
A BMW tavaly már kint volt az AMTS-en, ahol Reginát megcsapta a versenyszellem, érezte, hogy valamit újítani kellene, nem maradhat ugyanolyan az autó úgyhogy, ha megnézzük Regina instagram oldalát, szépen követhetjük, hogyan cserélődnek a felnik, színek, dizájnok, na meg ugye Reginának sikerült beszereznie egy bukócsövet is. Abban biztosak lehetünk, hogy jövőre is lesz valami változás a BMW-n, nekem meg majd át kell néznem a cipősszekrényt, hátha megint lesz ott valami, ami passzol a BMW dizájnjához.
3. Rába rágta siratófal
Te tudod, hogy mi az a truck trial? Töredelmesen bevallom, hogy én el voltam tévedve ez ügyben: az élt a fejemben, hogy teherautók szántanak árkon-bokron át, pedig nagyon nem. A truck trial egy zárt pályán zajló teherautós pontverseny, egy agyilag és fizikailag is nagyon kemény, megterhelő ügyességi verseny. Aztán a sors egy kicsit megpiszkálta a dolgokat, egy gyöngyházfehér Cadillac STS és Eldorado találkozása ex-Praga szippantóshoz, Rábának és Csepelnek látszó tárgyakhoz vezetett és persze videóhoz, mert ezek a gépek képen is brutálisak, de nem a sok betű illik hozzájuk, hanem az, hogy mozgásban lássuk őket és a tulajdonosok elmondják, hogy mik is pontosan ezek a nagyon furcsa pozíciókban csavarodva siratófalakon mászó, extrém módon megépített teherautók. Szóval figyeld a Totalcar Youtube csatornáját, mert hamarosan Noémi, Peti, Ádám és Sasa mesélnek, mi pedig Gajdán Mikivel hallgatjuk őket és kérdezünk, sokat, na meg persze utazunk platón, fülkében, rezeg alattunk minden, száll a por, dübörögnek a motorok. Nem túlzok, brutális, amit ezek a gépek tudnak értő kezek között. Én pedig nem az értő kéz voltam. Vittem egy körre a Rábát (nem olyan Rába ám ez, szolid 400 lóerő, négykerék kormányzással és teljesen fordított építéssel, a motortérben van a légtartály, a motor pedig a platón helyezkedik el), nyilván Sasa felügyelete mellett és nekem csak három dologra kellett figyelni, a fékre, gázra és a kormányra, minden mást Sasa kezelt. Ha macsó pasi lennék, most előadnám, hogy én voltam az utak királya, de egyrészt utak sem voltak (véletlenül sikerült csinálni egyet magamnak…), másrészt az agyam csak estére dolgozta fel, hogy mi történt. Teljesen irracionális volt és abnormális, hogy az egyik pillanatban csak az eget látom, a másikban meg az embernagyságú kereket nézem az ablakból lógva, és azzal bíztatom magam, hogy ahol felment, ott vissza is tud menni, nem, nem fogunk seggel beleállni a földbe és borulni sem fogunk. Imádtam! Na de nem spoilerezek, hamarosan jön a videó!
Egyébként gondolom, nem sokan lepődnek meg azon, ha elmondom, hogy valaha a magyarok ebben a sportágban is sorra hozták haza a kupákat a nemzetközi versenyekről, aztán jöttek a válságok és fogytak a támogatók, a rendezvények, más országokban viszont a mai napig havonta vannak truck trial versenyek. Ismerős a történet, ugye? Sok teherautó pihen hangárok mélyén, ez a kis baráti társaság pedig megpróbálja visszahozni a köztudatba ezt a sportágat és életben tartják a reményt, hogy valaha újra úgy versenyezhetnek itthon, mint ahogyan azt régen tették. Pedig aztán nem sok minden kell nekik, egy használaton kívüli bánya, egy dimbes-dombos terület, ahol ki tudnak alakítani egy pályát. Ráadásul nézőként is iszonyat nagy élmény ott lenni, nézni őket, nem olyan ez, mint a Forma1, hogy egy vagyont kifizetsz a jegyért és látsz elsuhanni pár autót, itt végig lehet követni minden egyes akadállyal vívott harcot, oda lehet menni nézelődni, segíteni, ez egy jó buli is egyben.
Nem véletlen tehát, hogy meghívták őket az AMTS-re, a Prága és a Rába is ott feszített az offroad pálya mellett, majd amikor a versenyek véget értek abszolút észrevehetetlenül beosontak a pályára (csak az nem hallotta, aki éppen egy pavilon közepén állt egy hangfal mellett), én pedig újra ledöbbentem, hogy ezek a nagy dögök milyen játszi könnyedséggel másznak ki egy olyan szakadékból, ahonnan más maximum lejjebb csúszni tud. Eddig az abszolút kedvenc autósportom a gyorsulás volt, pedig aztán a drifttől a rallyn keresztül a Forma1-en át sok mindent láttam, most viszont osztott első helyezés van: truck trial és gyorsulás. Úgyhogy mindenkinek ajánlom, hogy írja be a naptárba: szeptember 29., Vámoscsalád, Truck trial és offroad verseny! Ha van lehetőségetek, menjetek ki, én ott leszek. Közben pedig drukkoljunk Petiéknek, hogy minél több embernek akadjon meg rajtuk a szeme és adjon nekik lehetőséget arra, hogy azt csinálják, amit szeretnek és amiben jók, versenyezzenek.
4. Az amerikai autózás Belmondója
Minden autós társadalomnak vannak megkerülhetetlen alakjai, az amerikai autós világban ilyen Rózsár György, vagyis Truck-1. Az AMTS-en elég könnyű volt megtalálni Truck standját, csak arra kellett menni az "A" pavilonban, ahol a legtöbb fény volt, a Fényhíd standját ugyanis semmi nem villogta túl. Amellett, hogy nem volt ember, aki ne vette volna észre a fényeket, olyan amerikai autós sincs, aki ne ismerné őt, a humora, a jó szíve, vendégszeretete és a rengeteg története egyszeri és megismételhetetlen. Na meg ott van a gyűjteménye, a beszélő tárgyak sora. Minden egyes tárgyhoz van egy története, akár családi, akár barátoktól kapott dologról van szó (dédpapám fokosa is az ő gyűjteményének részét képezi), órákig tud mesélni róluk, mi pedig bármeddig szívesen hallgatjuk.
És így vagyunk az autóinak történetével is: Gyuri az 1960-as években egy Komár mopeddel indult el a lejtőn, javította, cserélgette a motorokat egyre nagyobbra és nagyobbra, majd egy gyűrűért és egy óráért megvette élete első autóját, egy Opel Olympiát. Jó üzleti érzékének hála Gyuri az 1970-es évek végén már egy Honda 800 sportkupéval hasított a budapesti utcákon. Aztán megcsípte egy bogár és sorra jöttek – a főleg akkoriban – nem mindennapi amerikai autók, egy 1972-es Ford Camper, 1986-os Ford F350-ből épített pickup, 1959-es Cadillac Coupe deVille, Airsteram, Winnebago, bigfoot, rendőr lowrider Chevrolet Caprice és folytathatnám hosszan a sort. Aztán maradt egy, a végleges Truck-1, ami nem más, mint egy 1955-ös F350 emelve szállító vontató, vagyis a mi Matukánk. Gyuri egyik nagy vízen túlra szakadt barátja Gyuri kérésére hosszú évekig keresett valami matukaszerű gépet, majd kalandos körülmények között Utah-ban végül sikerült megszereznie ezt a bizonyos autót. Matuka nem V8-as, sorhat mozgatja egy négysebességes manuális váltóval, szerkezetileg teljesen rendbe lett hozva, az a patina pedig, ami a használat, majd a közel tizenöt éves állás alatt került rá, tudatosan maradt rajta, ugyanúgy egy beszélő tárgy, mint Truck gyűjteményének legapróbb darabja. És ami teljessé teszi a képet, az egy vagány nő, Gyuri oldalán, Marika, a felesége, aki hosszú évtizedek óta a társa jóban, rosszban, és bár az autók, tárgyak jöttek-mentek, ők ketten maradnak a tökéletes páros.
5. Magyar aszfaltra magyar lowridert
A Lowrider Amistad Club (az amistad azt jelenti magyarul, hogy barátság) 2007-ben alakult, amikor pár elvetemült vato loco egymásra talált egy amerikai autós találkozón. A közös szenvedélyből hamar barátság lett, és hosszú estéket a garázsokban töltve agyaltak azon, hogy lehetne itthon lowridert építeni. Az álmokat tettek követték, másfél évtizede kőarccal szántják fel az aszfaltot, és sokan csatlakoztak hozzájuk a bringás társadalomból. Ma pedig már a bicikli ülésével megegyezően kárpitozott low gördeszkától az egyedi bicikliken keresztül az autókig rengeteg gép tartozik az Amistadhoz.
Itt van például ez az 1992-es Chevrolet Caprice, vagyis Muy Loco. Az autó a 2000-es évek közepén még gyári, fehér színben rótta az utakat, aztán Daddyhez került, aki elkezdte átalakítani. Első körben kéttónusú, narancssárga-fehér fényezést kapott, majd a lowider kultúra mexikói gyökereire tekintettel felkerült a motorháztetőre az azték napkorong (vagyis a pizza, ahogyan sokan emlegették) rajza. Daddy fejében pár év múlva új ötlet született meg, elővett a szekrényből egy csipkefüggönyt, kifeszítette a motorháztetőre és a fehér motorháztető oldalaira szürke függönymintát fújt. Az autó tehát a lowriderépítés kezdeti hagyományainak megfelelően abból épült, szépült, ami éppen volt otthon, csak egy „kis” kreativitás kellett hozzá.
Időközben felkerültek az autóra a 15 colos lowrider felnik is, és 2009-ben elindult az alkatrészvadászat. Ekkoriban ugye már volt internet, Daddy fel is kutatta az összes olyan oldalt, amerikai autós fórumot, ahol airride rendszerek építésével foglalkoztak, és elkezdte megtervezni az autóhoz illő rendszert. A kép nagyjából összeállt, azonban jött a következő nehézség: Amerikában nem értették, hogy mit akar valaki Magyarországon kezdeni az alkatrészekkel, nem nagyon akartak neki eladni semmit, és főleg nem akartak Magyarországra postázni. Daddy végül talált egy arizonai céget, ahol végre hajlandóak voltak érdemben szóba állni vele, megrendelte az alkatrészeket. A sors keze lehetett, hogy eddig kellett várnia, mert az eladó sok kis csomagban adta fel az alkatrészeket, nagy betűkkel virított a csomagokon a „gift”, vagyis az ajándék felirat, hogy Daddynek lehetőleg ne kelljen vámot fizetnie utánuk.
2009 őszén Daddy szinte beköltözött a garázsba, a saját tervei alapján elkezdett építeni, és 2010 tavaszára elkészült az autó, majd a dunaújvárosi találkozón lowriderként debütált. Az autóba tehát 13 éve került bele az airride rendszer, ami a mai napig mozgatja a bódét. Hosszú éveken át így láthattuk Muy Locót az utakon, találkozókon, mígnem 2017-ben jelenlegi tulajdonosához, Tashoz került. A lowriderek, ha tulajdonost váltanak, jellemzően átalakulnak, úgyhogy 2021-ben az autó teljesen új külsőt kapott. Tas mindenképpen valamilyen feltűnő színt szeretett volna, és megakadt a szeme azon a bizonyos lilán, amit most az autón láthattok. Nem volt tehát kérdés, hogy az autó lila lesz, a hozzá passzoló arany színű kiegészítőkkel. Itt sem áll meg azonban a gépezet, egy gravírozott légtartály hamarosan bekerül a csomagtartóba.
A rengeteg munka mellett van még egy különlegesség a történetben, Tas közel 15 évet várt erre a konkrét autóra. Amikor Tas megismerte Daddyt, a Caprice mellett állva azzal zárta a beszélgetésüket, hogy ha egyszer eladó lesz az autó, megvenné. 15 évvel később pedig megcsörrent a telefon, a Caprice eladó.
6. Mercedesünk színelváltozása
Vissza egy kicsit a tuninghoz. Nagy felni, airride, stance és fólia volt annyi, mint égen a csillag és azt is tudom, hogy az NKH nem éppen barátja a tuningnak, lassan egy kormányvédő is illegális lesz, de azt is tudom, hogy rengeteg tényleg egyedi autó pihen a garázsok mélyén. A huszadik, egyébként biztosan értékes és nagy munkával, energiával megépített, de hasonló stílusú autó után elkezdtem nagyon hiányolni valamit, este, már itthon ülve rá is jöttem, hogy mi volt az. Az a lesajnált, cikinek tartott régi tuning, a neon, lambóajtó, lángnyelvek, nagy zene, nelásskirács, rikító színű Calibrák, Civicek, MK1 Golfok, Ladák stb. Végülis a tuning is divat, értem én, mint a magas derekú farmer, mindenki azt hordja, mert az a divat, függetlenül attól, hogy kényelmes-e, jól áll-e neki. Szóval, ha kérhetem, akkor szedjétek le a ponyvát, lepedőt az elmúlt idők tuningautóiról, pakoljátok le a csomagtartón tárolt lomokat és hozzátok ki az autókat az utcákra, rendezvényekre, kiállításokra. Csomó olyan fiatal srác, lány van, aki nem is látott még ilyen autót, azt sem tudja, hogy léteznek ilyenek. Nyilván lesznek, akik kinevetik majd őket, de ott lesznek azok is, akik odamennek, megnézik, kérdeznek és rácsodálkoznak, hogy jé, ilyen autókkal jártak anno a menő fiatalok, vagy éppen nekik is volt hasonló építésű autójuk, és amúgy is, a retro menő, pont.
Szóval sétálgattunk az "E" pavilonban a földön ülő szépfelnis autók között, majd hirtelen a pavilon túloldalán megláttam valami kéket, ami nagyon vonzotta a tekintetemet, úgyhogy elindultunk, követve azt a bizonyos kék színt és a Dobai Customs standjánál kötöttünk ki. Gyors mustra, hoppá, van itt még pár érdekes dolog, telefon elő, facebook megnyit, rákeres, kik ők, mi is van előttem. Nem hagytam magam eltántorítani a Mercedes-Benz 190E-től, az volt az első, amit megláttam, pedig a két évig készült, patinás külsejű, 1965-ös Opel Admiral sem volt éppen kutya. Be is mentem megkérdezni a tulajt, hogy mondana-e pár szót az autójáról, ő pedig büszkén mesélt róla.
Az autóról tudni kell, hogy hosszú évek óta ugyanaz a tulajdonosa, motorikusan nem történt rajta módosítás, a külsejét viszont úgy váltogatja, mint egy kaméleon, a tulajdonos fejében megszületik egy gondolat, ötlet, terv és addig nem nyugszik, amíg az autó át nem alakul annak megfelelően. Ezért is van az, hogy egyik évben még gyönyörű bordó színben, fekete Borbet feliratokkal lehetett látni, most pedig a Bombay Sapphire gin friss türkizkék színében, TeckWrap fóliával, domború Mercedes-Benz logóval az orrán feszített a standon. Természetesen airride van alatta, a futóművet pedig éppen annyira alakították át, hogy az elől 16, hátul pedig 17 colos Borbet felnik elférjenek az autó alatt. Az autó szerencséje, hogy a tulajdonos karosszérialakatos, így nemcsak a fólia miatt tűnik ki a többi ültetett 190E közül, hanem azért is, mert a spoilerszett teljesen egyedi, a tulajdonos találta ki és késztette el saját kezűleg. És hogy láthatjátok-e az utakon? Nem igazán. Nem azért, mert az átalakítások miatt alkalmatlan lett arra, hogy eljusson A-ból B-be, hanem azért, mert ez az autó már sokkal többet jelent a tulajdonosának annál, hogy elguruljon vele bevásárolni, érthető okokból félti, de kiállításokon, rendezvényeken gyakran meg fog fordulni a Bombay Merci.
7. Lorem ipsum sit amet
Számítottam sok furcsaságra az AMTS kapcsán, azt viszont nem gondoltam volna, hogy az AMTS után Horatiust és Bibliát fogok olvasni, most meg itt ülök a gép előtt és ezt teszem, mégpedig emiatt az autó miatt, az Antisocial Winnie the Pooh, vagyis az antiszociális Micimackó Mazda miatt.
Sajnos nem sikerült találkozni a tulajdonossal, pedig van egy olyan érzésem, hogy elég érdekes sztori van a dizájn és a latin idézet mögött. Annyit sikerült kiderítenem, hogy a „Sumite materiam vestris, qui scribitis, aequam viribus, et versate diu, quid ferre recusent, quid valeant umeri.” idézet Horatius Ars poeticájából származik és Illyés Gyula fordítása szerint annyit tesz, hogy „Tárgyat erőtökhöz képest válasszatok, írók! Fontolgassa soká ki-ki, hogy mit bír meg a válla és mit nem.” Olyasmit jelent ez a bölcsesség, hogy csak megalapozottan, tények alapján szabad ítélkezni, nem pedig indulatból. Az alsó sor, vagyis a „Regnum meum non est de hoc mundo.” pedig a Bibliában olvasható, János evangéliumának a része. Pilátus ugye feltette Jézusnak a kérdést, hogy „Te vagy a zsidók királya?”, és nem igazán értette Jézus válaszát, majd Jézus a Mazdán szereplő idézettel válaszolt neki (ha valaki azt mondja nekem pár nappal ezelőtt, hogy ezt a mondatot valaha leírom, konkrétan körberöhögöm), ami magyarul azt jelenti, hogy „Az én királyságom nem ebből a világból való.” Amennyiben valaki ismeri az autó tulajdonosát, megköszönném, ha átadná neki az üzenetemet: írjon, hívjon, küldjön postagalambot vagy füstjeleket, mert nagyon szeretném megkérdezni tőle, hogy mi volt a dizájn mögötti gondolat.
Szóval ennyit az AMTS-ről, nyilván voltak csodaszép dolgok, mint a 356Workshop Porschéja, voltak érdekesek, mint a Gráner Mopetta vagy a lehetetlen Sudebaker Hawk, míg a Trabantokról azonnal küldtem a videót Antonie-nak, a monacói trabantos srácnak, egyszerűen meg volt őrülve értük, a Lowburg cartoonfóliás Wartburgja is eszméletlenül jól nézett ki, de mindenről nem lehet írni, mert aludni is kell és elkopnak az ujjaim a gépelés közben.
