Nem ez volt az autóztatás egyetlen résztvevője, ahol az utasok a bal egyben ülhettek, de az biztos, hogy a ritkaságok közül ebből maradt fenn a legkevesebb a világon. Hol máshol futna belőle egy, mint a márka egyik legnagyobb felvevőpiacának számító Magyarországon?
Már régóta szerettem volna élőben látni egy brit piacos Wartburg Knight-ot. Tudom, hogy a vágyammal egy szűk kisebbséghez tartoztam, de mit szóljon Kühtreiber Béla, akinek van is egy a garázsában? Az őrültségnek ezt az értékmentő, egyben alkotó válfaját mindig is tiszteltem, hálás vagyok neki, hogy elhozta a tavaszi Parkoló Parádéra, és még autóztatta is vele a sok kicsit és nagyot. Bírtam a gyanútlan érdeklődők arckifejezését, amikor meglátták, hol van a kormány ebben a lovaggá ütött Touristban, és akkor még nem is tudták, hogy ez a korabeli, feláras sportkormány!
Hét font 80 penny-be került, amikor az autóért 882 font 33 penny-t kértek. Olcsóbban is lehetett Wartburgot kapni, a 785 font 10 penny-be kerülő limuzin mégis kevésbé fogyott jól a briteknél, ahol főleg olyanok kaptak kedvet hozzá, akik egy Mini áránál nem sokkal többért tényleg családi autóba ültethették a szeretteiket. Az 1964-ben még a gömbölyű Wartburggal indult forgalmazást a London Industria LTD. vállalta, a kocka Wartburgok 1967-től kerültek a szigetre, és egészen addig maradtak, amíg 1975-ben a kétütemű motor miatt ki nem tiltották őket a feneketlen csomagtartójukkal együtt.
A szimpatizánsok szerint a saját, sosem látott mélypontokat megélő autóiparukat védték, az importőr emiatt nem esett kétségbe, és a kínálatába korábban már felvett Mazdákra koncentrált. A keletnémeteknek már jobban fájt a szakítás, ugyanis égető szükségük volt a kemény valutára, és nem vagyok benne biztos, hogy a bő egy évtized alatt eladott közel 20 ezer példányért megérte átalakítani jobbkormányosra a 353-ast, már az egyedi alkatrészek miatt sem. Árnyalja a képet, hogy Máltára és Ciprusra is szállítottak belőlük, de a belga és a dán piacon azért egyszerűbb dolguk volt.
Megváltoztatták a pedálok bekötését és a főfékhenger konzolját. A kuplungbovden karja és a hűtőzsalu mellett a motortérnyitó kallantyú is a jobb oldalra került, a kormányműből is fordított kialakításút építettek be, ahogy az ablaktörlőket is tükrözték. Itt legalább maga a motor maradhatott a tűzfal bal oldalán, viszont máshova kellett préselni a karok bekötési pontjait az ablakkeretben. Érdekes módon a balos verzió süllyesztései is láthatók. A nálunk csak 1986-tól elérhető padlóváltó az NDK-ban választható extra, Nagy-Britanniában széria volt, sőt, az áttételezését is módosították.
Béla saját Knightja 1971-es, néhány éve erősen felújításra szoruló állapotban jutott hozzá, amit a látszat ellenére azóta saját kezűleg el is végzett, a patinás kinézet a koncepció része volt, nem akarta túlrestaurálni. A tipikus helyeken rozsdásodott, kellett cserélni taposót és küszöböket, de a csomagtér oldalán és a C-oszlop alján is volt lakatolnivaló. Előrelátóan újrafestette a belsejét, hogy ha később meggondolná magát, ne kelljen újra szétszednie az egész autót. Egy szintén kevésbé látványos, de fontos elem, az alváz is megújult, utána már galvanizált csavarokkal rakta össze.
Külseje kapott egy kis csinosítást, a tetőt újrafestették, ajtajára az importőr logóját fújták, amit egy archív fotó alapján terveztek meg. Szeretem az elszánt embereket! Ebben szintén elvakult wartburgos barátja, Kovács Péter segített, ő a saját, Gelka dekoros Touristját hozta el a Parkoló Parádéra. Mindkettőn éppen csak annyit változtattak, hogy egyediek legyenek, de ne távolodjanak el a korszaktól, amihez elválaszthatatlanul kötődnek. Béla mellé beülve a színben passzoló modellautó mellett a kék kárpiton akadt meg a szemem, eredeti gyári, és elég ritka ez a kék árnyalat.
A próbakör közben már a háromhengeres meglepően szolid hangjára figyeltem fel, Béla el is dicsekedett vele, hogy a teljes felújítás óta alig futott párszáz kilométert. A Wartburg Garage Szolnok kötelékébe tartozó Tourist, bocsánat Estate szélesebb közönség előtt itt, a Parkoló Parádén mutatkozott be először. Kalaptartóján több relikviát is megcsodálhattam, volt korabeli árlista és tartozékkatalógus is. Az évjáratnak megfelelő londoni rendszámot nem ez az autó viselte, ahogy sok alkatrésze, például a szélvédője is egy magyar donoré volt, nem is lehetett volna felújítani nélküle.
A fanatikusok szerint közel 20 példány maradhatott fenn, de nem csak Magyarországon nehéz egy koalához hasonlóan funkcionálisan már kihalt jobbkormányos Wartburgot tartani, Angliában is probléma egy balkormányos üzemeltetése. Megéri összetartani a rajongóknak, akik a látogatások alkalmával ki tudják cserélni egymás között a kinek-kinek olcsóbban vagy könnyebben beszerezhető hiánycikkeket. Béla a Knight Estate mellett több más Wartburgot is dédelget, és már pedzegette, hogy meg kéne venni azt a narancssárga Knight Saloont, amit Angliában hirdetnek...
