Mára a színesfémgyűjtőkre és a lakótelepi tinédzserekre redukálódott a rajongótábor. Régen bárki többhavi fizetését odaadta volna, hogy egy fél évvel korábban jusson hozzá. Pontosan harmincöt évvel ezelőtt, 1970. április 19-én készült el Togliattiban az első Zsiguli.
Magyarországnak persze még több mint egy évig kellett a körmét rágnia, míg végül Dr. Zsadányi Ottóné 1971. június 14-én, Debrecenben átvehette az első Zsiguli slusszkulcsát a Merkur nagy hatalmú igazgatójától, Csüri Istvántól. Az IH-12-26 rendszámú , fehér ezerkettes először tankolt az Áfor által külön erre a célra létrehozott benzinkútnál, aztán - még kicsit nyers motorhanggal - begurult a magyar autózás történetébe.
Merthogy attól kezdve semmi sem volt a régi. Mindenki a Zsigulit akarta, ezt a majdnem nyugati - Fiat-licenc -, mégis elérhető és modern autót, amit nem lengett körül olyan áthatóan a szocializmus penetráns és nyomorúságos bukéja, mint a Trabantokat, Skodákat vagy Moszkvicsokat. Zsigulit birtokolni elegáns, de politikailag korrekt dolog volt. Aki - a kezdetben kizárólag fehér, szürke, kék és bordó színben kapható - ezerkettes Zsigával járt, arról tudták, hogy jól mennek a dolgai, mégsem néztek rá olyan gyanakodva, mint a Konsumex boltban vásárolt, disszidens rokon által befizetett nyugati autók tulajdonosára.
A Zsiguli sztorija 1966-ban kezdődött, amikor Vittorio Valetta, a Fiat azóta legendássá vált vezére kacéran kelet felé kezdett kacsingatni. Az Illustrato Fiat című gyári lap címlapjának tanúsága szerint már májusban óriási létszámú szovjet delegáció látogatott Milánóba, vezetője A. M. Taraszov, a szovjet autóipari miniszter volt.
A látogatás végén Valetta és Taraszov egymás kezébe csaptak, és szokatlanul gyorsan, augusztus 14-én már aláírták azt a szerződést, amelynek eredményeképpen - legalábbis papíron - 1967 májusában megkezdődhetett a gyárépítés, és 1970. április 19-én legurulhatott a futószalagról az első Zsiguli.
A Volgai Autógyár helyszínéül Sztavropol na Volgét szemelték ki, amelynek persze - a kor szokása szerint - új nevet kellett kapnia. Talán csak a rendszerváltás után felnőtt generáció tagjai csodálkoznak, hogy az álmos kisváros a nyelvtörő Togliatti nevet kapta. Togliatti ugyanis az Olasz Kommunista Párt 1964-ben elhalálozott főtitkára volt, nevének használata békítő sugallat lehetett a szovjet pártvezetésnek, hogy nem egyszerűen kapitalista termék licencgyártásáról van itt szó, hanem a legfőbb olasz elvtárs nevének bevéséséről az örökkévalóságba.
Hogy Taraszovék nem nyúltak mellé, az is bizonyította, hogy a világ legnevesebb szakújságíróiból álló zsűri 1967-ben pont azt a Fiat 124-est választotta az év autójának, amelynek a gyártási jogát a szovjetek megvették. Persze a sima nyugati sztrádákra készült szerkezet tervezésekor nem a bakhátas orosz földutakon való átevickélés volt a fő szempont, ezért az eredeti konstrukciót alaposan hozzáidomították a keleti blokk igényeihez.
A kocsit három centivel megemelték, manapság szabadidőautókat tervezik olyan 17 centiméteres hasmagassággal, amilyen a Zsigulié volt. A hátsó tárcsaféket igénytelenebb dobfékre cserélték, megerősítették a padlólemezt és a tengelykapcsolót, dinamó helyett generátort építettek be. A Weber-rendszerű porlasztóval jobban indult nagy hidegben a kocsi, a kétkörös fékrendszerrel fékhiba esetén is maradt esély a túlélésre.
A legnagyobb változtatás azonban máig talányos: vajon miért kellett a nyomórudas Fiat-motort felül fekvő vezérműtengelyessé alakítani? Tény, hogy ez lényegesen modernebb, de dr. Zsadányi Ottónénak és társainak valószínűleg teljesen lényegtelen volt. Mint annyi minden az előző rendszerben, a kocsi névadása sem zajlott egyszerűen. Eredetileg a Vilszto névre gondoltak, de aztán valamiért a Volga folyó melletti Zsiguli-hegy lett a névadó. A hivatalos okiratokban viszont a VAZ 2101 típusjelzés állt, amelyből VAZ a Volgai Autógyár (Volzsszkij Avtomobilnij Zavod) rövidítése.
Nyugat-Európába - majd a hetvenes évek végétől kezdve hozzánk is - viszont LADA néven exportálták az orosz autókat, a Lada pedig nem más, mint az a kis volgai vitorlás hajó, amit a helyi kalózok is előszeretettel használtak azon a vidéken. A lada hajó stilizált változata díszítette az első hűtőrácsra szerelt hatszögű emblémát, műanyag betétje természetesen abban a mélyvörös színben pompázott, amitől az összes kelet-európai ország lakosa azonnal hányingert kapott, hisz minden hivatalos épület belvilágát ez a szín uralta.
