Hát te ki vagy?

Először nagyon meg akartam írni ezt a cikket. Most már a pokolba kívánom. De tényleg. Hogyan osszak meg egy olyan felfedezést az olvasóval, ami nekem akkora eufóriát okozott, mint rábukkanni egy kiadatlan Julia Roberts-pornókép-sorozatra , de amikor mesélni kezdtem róla, mások szemében a felismerés leghalványabb szikráját sem tudtam felfedezni.

Persze a Matra név sokaknál megkondította a harangot, a legtöbben helyből összekapcsolták valami kiegészítővel: Matra-Simca, Matra-Rancho. Talán azért, mert fenti kombinációkban külön-külön is több autót adtak el, mint amennyit előtte a Matra önmagában összesen gyártott. Egy utótag nélküli Matra, ráadásul olyan szerencsétlen típusnévvel, mint az M530 LX senkinél nem nyomta meg a kapucsengőt.

Amikor azonban bárkinek megmutattam a képeket, rögtön izgalmi állapotba került. A legjobb lesz, ha önök is így tesznek: olvasás előtt nézzék végig a fotókat, lapozzák át a galériát. Ha ezután mégsem támadna fel az érdeklődésük (kötve hiszem), idézzék fel magukban a szürke, szmogos, lepukkant, hetvenes évek végi Budapestet, a sok, szánalmasan egyforma Zsigulival, Zapóval és faros Skodával. Majd ebben a képben helyezzék el a Matrát. Csak úgy üvölt belőle, nem?

Pontosan úgy, ahogy a kilencéves Zsoltika - azaz én - ordítani kezdtem a Wartburg 353 de Luxe hátsó ülésén, amikor az atomvillanással felérő kocsit először megláttam a Szilágyi Erzsébet fasorban csörtetni. Valamikor a hetvenes évek végén történhetett, még bőven macskakő borította az utat. Akkor már láttam ilyen Matráról képet az Autó-Motorban, de csak annyi maradt meg róla, hogy valami fura francia ufó. Egy olyan inerciarendszerben, amelyikben az autóizgalmi skála távoli pontjait a Fiat 850 Sport Coupé és a Skoda 110R határozta meg, ez az kocsi összemosódott a felfoghatatlanul távoli Porschékkal, Ferrarikkal, Aston-Martinokkal.

Pedig azóta világossá vált: az M530 LX inkább jófajta bizsu, mint valódi ékszer, még inkább: gyöngyszem, nem drágakő. A motorja a régi, 1,7 literes, négyhengeres, nyomórudas Ford-blokk - az, amelyik a Taunusokban és a régi Caprikban is szolgált. Minden más alkatrészét innen-onnan vették a matrások. Már újkorában is olyan lehetett, mint a kubai autóromok, amikbe azt építettek be az elmúlt ötven évben, amit épp szerezni lehetett.

De hiába kell kihúzni a szenzációk sorából a két vezértengelyt, nyolcezret pörgő sokhengeres blokkot, csővázat, azért az összkép nem rossz. Mert van középmotor, kivehető targatető, 2+2 ülés (bár ez csak az utódokkal kivételesen kegyetlenül bánó kisgyermekeseknek lehetőség), morcos bukólámpa, műanyag karosszéria. Lehet, hogy az alapok földhözragadtak, de a végeredmény ígéretes.

Érdekes külföldi autókat persze már akkor is lehetett látni a forgalomban. Az olaszok - jöttek Alfákkal a magyar csajokért (az akkor még bergendys Demjén Rózsi meg is énekelte ezt) , a németek döngöltek lefelé Balatonra az M7-esen a százhatvanat toló Opelekkel meg Mercikkel, a hollandok pedig már akkor is nagy világjárók voltak, bár az autóikra nem igazán emlékszem, csak a lakókocsijaikra, meg a fekete rendszámaikra. Talán mert Daf 66-okkal jöttek? De egy ilyen elképesztő izé, mint a Matra, pláne hiteles, magyar, PZ-s rendszámmal egyenértékű volt a lángoló bokor mózesi látomásával.

A Matrát aztán később is gyakran láttam. Egyre leharcoltabb lett, a nyolcvanas években már kék füstöt okádva, kihagyó hengereivel, maradék húsz lóerejével vonszolta repedezett műanyagtestét a külső sávban. Ha jól emlékszem, mozgás közben utoljára az Árpád hídon csíptem el - akkor már egy Avia autómentő hátán. Egy darabig még a külső Bécsi úton porladt tovább a kézi mosó mellett, fillérekért el lehetett volna hozni. Aztán eltűnt.

Gyors előre a videón, 2003 ősze, telefonál egy ismeretlen, hogy valami Matrát restaurál Budakalászon, tavaszra kész lesz vele. És nem hétköznapi Murenáról, Bagheeráról vagy Ranchóról, hanem egy igazi M530 LX-ről volt szó. Igazi autós ínyencfalat. Bár arra gondolni sem mertem volna, hogy éppen azt a gyerekkori autót látom majd viszont.

Mint kiderült, Kemény Attila - a restaurátor, egyben mai tulajdonos - 1998-ban fedezte fel Budapesten a II. kerületi Fényes Elek utcában porladó Matrát. Azt sem tudta, pontosan mi az, csak másfél éven át rajta hagyta a cetliket: MEGVENNÉM!

Most tegye a kezét a szívére a kedves olvasó: mennyit mondott volna vételárként egy ilyen nyílt ajánlatra? Tudom a kötelező választ: ötvenezer forintot, hadd restaurálgasson a lelkes fiú. De igazán? Efféle belépő után azért reálisnak tűnik az a 850 ezer forint, amiben végül megegyeztek? Sejtem, hogy az eladó örömtáncot járt az izzó parázson, amikor Attila - az összes lehetséges kölcsönt összekaparva - 2000-ben leperkálta neki az óriási összeget. Az a roncs jó, ha a harmadát érte akkor.